„Hogy a végén mindketten meghaljanak”

Melhardt Gergő írása Can Togay János Átmeneti ember című kötetéről.

A szerző több irányból lehet ismerős (a könyv fülszövegében hétféle foglalkozás van egyenrangúként feltüntetve), de talán költőként a legkevésbé – noha egy verseskönyve megjelent már 2004-ben (lásd k. kabai Lóránt kritikáját: „Elértem hát a tóhoz”, Magyar Narancs, 2004. október 28.).

Mostani kötetének alcíme: Válogatott versek 2010–2020, ám mivel költői bemutatkozása óta – amely szintén válogatáskötet volt – nem adott ki verseskönyvet, ez ironikusnak is tűnhet: mintha eleve csak a válogatott verseit közölné, vagy csak azokat írná meg. Ám az Átmeneti ember nem válogatásnak, inkább olyan gyűjtőkötetnek tűnik, amely egy rejtőzködő költői életmű összes eredményét szeretné felmutatni.

A csaknem kilencven verset tartalmazó kötet anyaga kilenc ciklusba rendeződik, ezeket egészíti ki egy nyitóvers, és zárlatként az utolsó lapon egy rajz. A ciklusok tematikus és motivikus szempontok szerint állnak össze: az első, A mutatvány című verscsoport például gyermekkori élményeket idéz, olykor üres-nosztalgikus módon, máskor, a jobban sikerült szövegekben viszont a személyes élmény rögzítésén túllépve, erős költőiséggel. Ezek a versek az adott múltbeli pillanatot akarják fényképszerűen kimerevíteni és így körüljárni, aprólékosan rögzíteni az érzéki benyomásokat, és a legkisebb mozdulathoz is előzményeket és – a jövőből visszatekintve már ismert – következményeket társítani, hogy bemutathassa a különböző korok és életszakaszok bonyolult egymásra rétegződését.

Nagyjából két csoportra elkülöníthető verstípus váltakozik az Átmeneti emberben: a narratív, hosszabb, filozofikusabb versek és az impresszionisztikus, rövidebb szövegek, amelyek nem mesélni akarnak valamiről, hanem felmutatni valamit. A ciklusokat alkotó és egymással összekötő legfontosabb motívumok közé tartoznak a vízzel kapcsolatos képek (az úszás, a tengerpart) és az utazás képzetei.

„Átmeneti”, „válogatott”: nehezen stabilizálható szövegiségre és gondolatiságra utaló hívószavak a címlapon. Ám az életrajzi szerző szakmai sokoldalúságához és a cím keltette várakozáshoz képest az Átmeneti ember verseinek többségében kontemplatív, meditáló, az élet dolgaira rácsodálkozó, azokon elmélkedő lírai énnel találkozhatunk.

Folytatás >>>

Forrás: magyarnarancs.hu