Hatalmas pánik tört ki egy földrengés miatt Törökországban, többen leugrottak a magasból menekülés közben

Kép forrása: www.pikrepo.com

Közepesen erős földrengés rázta meg pénteken Törökország nyugati tartományát, Izmirt, ami pánikot okozott a lakosok körében és romba döntötte egy mecset minaretjét – közölték helyi tisztviselők.

A török katasztrófavédelem (AFAD) szerint a 4,9-es erősségű rengés középpontja Izmir Buca kerületében volt, és – hely idő szerint – hajnali 3 óra 29 perckor történt.

Legalább két ember megsérült azt követően, hogy otthonát elhagyva félelmében a magasból leugrott – közölte Szulejmán Soylu belügyminiszter a Twitter közösségi oldalon.

Izmir polgármestere, Tunc Soyer azt mondta, hogy a kidőlt minareten kívül nem érkezett jelentés nagyobb károkról.

A pánikot, a félelmet és a lakosok riadalmát leszámítva nem kaptunk semmilyen negatív jelentést – mondta Soyer a HaberTürk televíziónak.

A FÖLDRENGÉS NAPOKKAL AZUTÁN KÖVETKEZETT BE, HOGY IZMIR MEGEMLÉKEZETT A 2020. OKTÓBER 30-ÁN 117 EMBER ÉLETÉT KÖVETELŐ 6,6-ES ERŐSSÉGŰ FÖLDRENGÉS ÁLDOZATAIRÓL.

Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakran rázzák meg földmozgások. 1999-ben a Törökország északnyugati részét sújtó erős földrengéseknek mintegy 18 ezer halottjuk volt.

Forrás és videó: www.origo.hu