![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
„…Miként lehet fejest ugrani a rózsaszín ködbe, fürdőruha nélkül. Aztán kiderül, hogy a köd alatt nincs medence, csak sziklák…” – Cybermacs
Cybermacsot, polgári nevén Tóth Istvánt mindenki ismeri, aki egy kicsit is elmerült a Törökországról fellelhető online információk világában. Népszerű blogja, az Isztambul kalandok sajátságos humorral fűszerezve mutatja be az ország szépséges és gyötrelmektől barázdált arcát egyaránt, elmondása szerint a mosoly a legjobb módja a túlélésnek. István ritka, mint a fehér holló, hiszen sokkal több magyar nő él Törökországban, mint férfi, különösképpen, ha házasságkötésről van szó. Hogyan látja a nők dilemmáit egy beavatott, és valóban élnek közöttünk tündék, lökött törpök, orkok és macskák is?
Hogyan kezdődött? Hogyan ismerkedtetek meg a feleségeddel?
Akkoriban, 2004-ben, még létezett egy olyan internetes csevegő program, hogy ICQ. Ennek a legnagyobb, és a többi programnál a mai napig is hiányzó erőssége az volt, hogy ország, nem, kor, hobbi, stb. alapján lehetett rajta embereket keresni. Rengeteg internetes barátot találtam a segítségével.
A mi esetünkben éppen a feleségem talált meg engem. Neki már volt egy magyar ismerőse, akit jó fejnek talált, és gondolta, körbenéz hasonlók után. A helyzet érdekessége, hogy nemhogy nem terveztünk komolyabb kapcsolatot, de még én segítettem neki, hátha összejön a másik fiúval.
Aztán egyre többet és egyre több mindenről beszélgettünk. Egyik este az utazás volt a témánk. Míg a törökök alig hagyják el az országukat, én addigra már fél Európát bejártam. Így a feleségem megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem Isztambult is megnézni. Persze, hogy igent mondtam!
Arra gondoltam, hogy olcsó lesz, mert tél van, én pedig egész végig a Boszporusz partján – kb. ennyit tudtam akkor Isztambulról – fogok napozni. Ráadásul 2006-ban volt a napfogyatkozás, melyet Törökországból is meg lehetett figyelni. Gondoltam, legalább megnézem az országot.
Persze, mint kiderült, Isztambul egyáltalán nem olcsó. Én pedig végig fagyban, esőben, hóban, hóviharban jártam a várost. De ettől csak még izgalmasabb lett!
Vagyis te már „Törökország-szindrómásan” utaztál Isztambulba? A Törökország-szindróma alatt félig komolyan, félig humorosan azt értem, amit sokan a következőképpen írnak körül: ha egyszer kapcsolatba kerülsz az országgal, kitörölhetetlen nyomot hagy benned, és teszel róla, hogy legyen folytatás. A szindrómáról nyilatkozók többsége hölgy, de a férfiaknál is létezik ez a fajta varázs? Benneteket is rabul ejt?
Én másképpen éltem meg. Már 7 hónapja szinte minden éjjel a török lánnyal beszéltem, rengeteget megtudtam a kultúrájukról. Kiderült, hogy nem arabok, nem a 15. században élnek, meg a hasonló dolgok, amiket akkoriban otthon gondoltunk. Ezzel együtt nagyon készültem az első isztambuli túrámra. Mindent elolvastam a témában, amit akkor a – mai szemmel nézve kezdetleges – interneten fel lehetett lelni. Így nagyjából képbe kerültem, hova is megyek.
A sztereotípiákat azonban nem lehetett ilyen könnyen legyőzni. Egészen addig, míg meg nem álltam az Ayasofya előtt. Akkor körbenéztem, és láttam, hogy ez éppen olyan európai város, mint a többi, ahol eddig jártam. Pedig akkor még mit sem tudtam az olyan banki toronyházakról, amik Leventben vannak.
Isztambult már az első nap megszerettem. A varázs engem is elkapott. Ezt még jobban fokozta, hogy az egyik étterem kertjébe minden este behívtak egy ajándék teára. Nagyon nagyokat beszélgettük ott.
A török lány minden nap dolgozott, így napközben teljesen egyedül maradtam. Még sosem jártam ennyire egyedül: idegen föld, idegen kultúra, idegen nyelv. Talán ez az egyedüllét is segített, hogy rengeteg emberrel megismerkedtem, és csak a fele akart eladni valamit. Ez volt az első alkalom, hogy egy várost valóban megismertem. Most nemcsak úgymond beültem a moziba, aztán hazamentem. Hanem a felkészülések, éjszakai csetelések és a helyiekkel való beszélgetések egy sokkal mélyebb világot mutattak meg. Ezek után az összes korábbi európai utam üres képeslapnak tűnt.
Ráadásul a török lányból végül török barátnő lett. Többé már nem lehetett ellenállni Isztambul vonzerejének…
Férfiszemmel hogyan látod, mi csavarja el a magyar hölgyek fejét Törökországban?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, először a török nők iránti elvárásokat kell megvizsgálni. A török fiúknak nagyon fontos, hogy milyen állapotban kapják meg azt a nőt, akit feleségül vesznek. Ha nekik nem is, de a környezetüknek, főként az anyjuknak mindenképpen. Ezért csak olyan nőt vesznek el, olyat vehetnek el, aki biztosan szűz. Ezt jelképezi a piros szalag is, amit a menyasszony a derekára köt. És rögtön ellentmondásba kerülünk, mert a fiú elvárja, hogy a felesége mindezek ellenére lepedőakrobata legyen. Emiatt a török nők nagy része nem kapható meg egykönnyen.
Akkor ezért nem tobzódnak itt a magyar pasik? Hisz a török nők csinosak!
Igen, a török lányok nem engedhetik meg maguknak, hogy mindenféle kalandjuk legyen az ismeretlenből, ráadásul Európa fertőjéből, feltűnő pasikkal. Ezt csak nagyon kevés család tűri el.
Vissza a török férfiak titokzatos vonzerejére…
Az interneten a fiú azt látja, hogy az európai nők mennyire laza erkölcsűek, mennyire menők, stb. Ők Európáról éppen úgy gondolkodnak, mint ahogy az európaiak a háremről.
Most pedig képzeljük el a török fiút, aki a tengerparton dolgozik egy szállodában: a hárem, a menü ott fekszik a lába előtt egy csomó fiatal, sokszor szőke hajú, fürdőruhás nő képében. Ráadásul rengetegen vannak, és hetente érkezik az újabb szállítmány. És hetente el is mennek. Ez egy roppant jó gyakorlóterep nekik. Lényegében nincs veszítenivalójuk.
Egy kacsintás ide, egy oda. Ha nem jön be, megyünk a következőre. Előbb-utóbb sikerül. A kulcs végül megtalálja a zárját. És a zár is a kulcsot. Egy kulcs pedig naponta akár 100 zárat is kipróbálhat. Jóval többet, mint amit otthoni körülmények között 3-4 év alatt.
Itt a lényeg: mindez roppant nagy önbizalmat ad, és a lányok szeretik az önbizalmat. Én nem gondolom azt, hogy a török fiúk vonzóbbak lennének. Szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy az intenzív próbálkozások miatt sokkal könnyebben megtalálják azokat, akiknek az ő stílusuk egyébként is bejön. Nagyon sok magyar lány megy le úgy a török tengerpartra, hogy nem történik velük semmi.
Ezek szerint a török férfiak kitartó próbálkozásainak a nagy étvágy és az ismeretlen felfedezése iránti vágy is fontos mozgatórugója. Van még valami, ami le kellene, hogy hűtsön bennünket egy kicsit?
A fiúk több vasat tartanak a tűzben egyszerre. Sokkal többet. És legtöbbször eszük ágában sincs a kapcsolatot komolynak gondolni. Vagy ha mégis, akkor ismét ott vagyunk, hogy a környezetük nem nézni jó szemmel. Óriási tradicionális különbségek vannak egy isztambuli és egy nem isztambuli fiú között. A tengerparti szállodákban pedig általában nem isztambuliak dolgoznak. Hallottam olyan esetről, ahol a fiú anyja öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem hagyja el a külföldi lányt.
De ne feledjük el, hogy a fiú és köztünk 1000 km-nél is több távolság lesz, miután hazaértünk a nyaralásból. Őt pedig otthagytuk a sok-sok bikinis nő között, a terített asztalnál. És nem ismerjük sem a nyelvét, sem a kultúráját. Ezt nagyon sokan ki is használják!
Szokták mondani a magyar lányok, hogy szegény török fiú nem tud Magyarországra jönni, mert ez meg az, nehéz a vízum, stb… Ha egy magyar fiú mondaná, hogy nem tud felmenni Budapestre, Miskolcra egy randi miatt, akkor igencsak furcsán nézne rá mindenki, és hamar dobnák. Az ilyen hogy gondol egy kapcsolatot komolynak?
