![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Alighanem elérkezett az önvizsgálat ideje. Legalábbis el kellett volna érkeznie. Mármint az ankarai Fehér Palotában. Ott azonban ennek még nincs nyoma. Vagyis annak, hogy levonják a kellő következtetéseket a „népszavazási győzelemből”, amely távolról sem teljesen az elképzeléseknek megfelelően alakult. És a szíriai politikai és katonai kudarcból, abból, hogy szertefoszlottak azok a merész álmok, amelyeket az ottani kurd népvédelmi erők, a törökországi kurd gerillák észak-szíriai „fiókintézményének” bélyegzett YPG szétzúzásáról szőttek.
Ám amit a Fehér Palotában még mindig elmulasztanak, arra legalábbis magukra nézve mintha hajlanának némely befolyásos kurd ellenzéki szószólók. Noha a népszavazáson török „Kurdisztán” nagy többséggel “nem”-et mondott Recep Tayyip Erdoğan „szuperelnöki” felhatalmazására, s ez valódi kurd siker volt, kiütköztek a kurdok széles színkskálájú mozgalmának hibái, sőt súlyos eltévelyedései is. Ezeket nem könnyű feltárni, szóvá tenni, a „felelősöket”, „elkövetőket” pontosan megjelölni. A mozgalom ugyanis „vidéki” és városi értelmiségi irányzatra, „keményvonalas” és kevésbé radikális szárnyra tagolódik, s kérdés: összefüggenek-e ezek egymással, átjárható-e a határ kettőjük között, és ha igen, mennyire. A mozgalom két központjának vagy tartóoszlopának egyike a kelet-törökországi Diyarbakır, a „kurd metropolisz”. Itt a legnagyobb a befolyása a HDP-nak, a Népek Demokratikus Pártjának, amely demokratikus szervezetként hosszú évek óta a kurd nemzeti ügy legerősebb, legbefolyásosabb felkarolója, következetes hirdetője, egyben a török–kurd megbékélésnek és a kormány által egyoldalúan megszakított béketárgyalások mielőbbi felújításának.
A másik tartóoszlop a vadregényes, zordon észak-iraki Kandil-hegység erdőségeinek sűrűjében megbúvó PKK-felkelők, a törvényen kívül helyezett Kurdisztáni Munkáspárt utánpótlást biztosító hátországa, megerősített harcálláspontja és parancsnoki főhadiszállása. A két központ között van vita a küzdelem módszereinek tekintetében. De a PKK már nem az a korábbi „szakadár terrorszervezet”, amely Törökország testéből kiszakítandó területen valamiféle „népköztársaságot” akarna létrehozni. Bármennyire próbálják is ezt hatóságilag ráfogni. Jelszava az önkormányzatiság kivívása. De valóban vannak kurd terroristák, akik elpártoltak a „puha” PKK-tól, véres merényleteket követtek el, és vannak vallási fanatikusokból álló muzulmán kurd iszlámista szervezetek is.
A referendum eredményeinek tárgyilagos elemzésével voltaképpen a kurd mozgalom egyfajta lelkiismeret-vizsgálatát végezte el Mithat Sancar, a HDP 2015-ben megválasztott Mardin városi nemzetgyűlési képviselője. Ő „civilben” a közjog és az alkotmányjog nemzetközi hírű művelője, az Ankarai Egyetem korábbi professzora, emberi jogi alapítványok létrehozója, a BirGün című baloldali napilap szemleírója. Annak idején egyik volt tanítványa, a párt jelenleg börtönben lévő vezetője, Selahattin Demirtaş igyekezett rábeszélni arra, hogy a HDP színeiben induljon a 2015. júniusi parlamenti választásokon. Először szabódott, de végül kötélnek állt. Miután felfüggesztette és szünetelteti egyetemi oktatói tevékenységét, a választási harcban nem elhanyagolható szerepe volt abban a történelmi jelentőségű eredményben, hogy a HDP – átlépve a megszerzett szavazatok megszabott 10 százalékos törvényhozási küszöbét és 13 százalékot szerezve – kurdbarát pártként először jutott be a parlamentbe. Majd ugyanannak az évnek novemberében megtartott előrehozott választásokon újra megválasztották. Akkoriban történt, hogy több más társával együtt éhségsztrájkba lépett, tiltakozásul a török haderő délkelet-törökországi akciói, többek között a képviselő szülővárosában, a határ menti Nusaybinban meghirdetett kijárási tilalom, valamint az ellen, hogy a hatóságok leállították a lakossági áram- és vízszolgáltatást. A török biztonsági erők fellépéséhez az szolgáltatta az indokot vagy ürügyet, hogy a kurd Hazafias Forradalmi Ifjúsági Szövetség (YDG-H) tagjai több városban ellenállást hirdettek, s árkokat ástak, útakadályokat emeltek a behatolók feltartóztatása végett. A páncélosokat is bevető török erők tűzcsapásai sok kurd települést romhalmazzá változtattak.
A jogtudós képviselő a törökországi arab kisebbséghez tartozik. Arab anyanyelvűként a kurdot gyermekkorában az utcán szedte fel. Az iskolában megtanult törökül, és folyékonyan beszél angolul és németül is. Volt németországi ösztöndíjas, s a szociológus Jürgen Habermastól fordított is törökre német filozófiai szövegeket. A Zöldek 2016-ban meghívták münsteri kongresszusukra, ahol beszédet mondott. Ebben tapsvihartól kísérve felidézte, hogy miképpen tájékoztatta már korábban is részletesen számos német barátját, köztük Cem Özdemirt, a német zöld párt vezetőjét a törökországi erőszakrendszer fokozatos elhatalmasodásról.
A baloldali tudós politikus véleménye szerint az AKP kormánypárt a vártnál meglepetésre jobb eredménnyel került ki a népszavazásból, s ennek okai között saját pártját is bírálattal illeti. Abból, hogy a választók egy része elhatárolódott a HDP-től, ő bizonyos üzenetet vélt kiolvasni. Mint elmondta, itt közrejátszhatott a „PKK-nak az a korábbi döntése, hogy a fegyveres harc színterét a hegyekből áthelyezi a délkelet-anatóliai városok központjaiba”. És ott valóban „lövészárok-háborút” robbantott ki, s eközben 2015-ben és 2016-ban „meghirdették bizonyos övezetek felszabadítását”. Ezt nem hagyhatta volna válasz nélkül a világ egyetlen más állama sem. És a török állam reagált is – példátlan keménységgel. Lerombolt egész városrészeket – emlékeztetett Sancar. „Azok a kurdok pedig , akik ekkor mindenüket elvesztették, a HDP-t kárhoztatták azért, hogy nem határolódott el még egyértelműbben a PKK-tól, és nem akadályozta meg annak provokációit” – vélte a képviselő.
Némely kurdok azonban – folytatta – más okokból szavaztak Erdoğanra. A HDP ugyanis baloldali párt, és ugyanezt aztán végképp nem lehet elmondani sok olyan kurdról, akik részben rangidős öregjeik útmutatásainak megfelelően szavaznak. Egy kurd klánfőnök számára viszolyogtató, hogy a HDP ezen a területen politikai álláspontként szorgalmazza a nők egyenjogúsítását. Az ilyen főnök szemében az ilyesmi egyszerűen képtelenség. Ez a klánvezér ezért úgy érezheti, hogy a török nacionalista AKP – ha etnikailag nem is –, de világnézeti szempontból képviselheti őt. Mindehhez még hozzájárult egy másik fontos körülmény: Maszúd Barzani iraki kurd elnök Kurdisztáni Demokrata Pártja, a PDK alig leplezetten az „igen” szavazatok mellett kampányolt. A kurd elnök pártja és családja e tekintetben nagyon elkötelezett. Ezen a vidéken mindenki tudja, hogy Barzani Erdoğan oldalán áll, üzleti kapcsolatai és rokoni kötődései révén mindenekelőtt az Iránnal és Irakkal határos Hakkari, valamint a szomszédos Şırnak tartomány egyes körzeteiben érvényesítheti akaratát.
Az előfordult választási visszaélésekkel kapcsolatban Sancar emlékezet arra, hogy a választási bizottság elutasította a HDP számos megfigyelőjét, többeket közülük le is tartóztatott, hogy a többieket megfélemlítse. Így fordulhatott elő, hogy a pártnak Délkelet-Anatólia sok szavazóhelyiségében először nem volt saját megfigyelője, főként nem a falvakban. Márpedig éppen az ilyen „megfigyeletlen” falvakból származott az „igenek” táborának igen figyelemre méltó szavazatnövekménye. Mardin tartományban például sok „igen” szavazat nem városokból és nagyobb településekről érkezett, hanem vidékről. Ez azonban érvényes szinte az összes tartományra. Az „érdekességek” sorában megemlíti , hogy a választások megfigyelésére szakosodott és hitelesnek mondható egyik polgári kezdeményezés szerint 960 szavazóhelyiségben kizárólag „igennel” szavaztak, összesen 90 ezer cédulán, mindamellett e bámulatos egyöntetűséggel szemben szintén volt 173 olyan helyiség, ahol 6700-an állítólag kizárólag „nem”-mel szavaztak.
Ám a nemzetközi jogász és HDP-politikus tárgyilagosan megállapítja: még ha helytállónak bizonyulna is a választási manipulációkat sejtető számos állítás, akkor sem okvetlenül ilyesmi döntötte el a választást. Ugyanez vonatkozik a választási bizottságnak ama botrányosnak mondott döntésére, amelynek alapján megengedték a le nem bélyegzett szavazócédulák összeszámlálását is, noha ezeket a törvény szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani. „Mert senki nem tudja és nem is tudhatja, vajon igaz-e az az adat, amelyet a választás estéjén az ellenzéki Köztársasági Néppárt, a CHP egyik politikusa „dobott be”, és amelyet aztán néhány újságíró ismételgetett, terjesztett, nevezetesen hogy állítólag akár 2,5 millió ilyen lebélyegezetlen szavazócédula volt. Ennek ellenére – hangsúlyozta – a választási szabálytalanságokról szóló számos jelentés új és nyugtalanító minőséget alkotott. Felidézte, hogy egyetemi hallgatóinak azt szokta volt mondani: „a török demokráciának szinte egyetlen tűrhetően működő eleme a választás lefolyása a szavazás napján. Az utóbbi hetven évben azonban nem volt Törökországban még egy olyan választás, amelynek során a szavazás lefolyása annyira vitatott lett volna, mint a 2017. április 16-i népszavazásé – jelentette ki. Némely vidékeken egyenesen a nyílt szavazás, titkos számlálás gyakorlatát alkalmazták” – fűzte hozzá.
„Tisztán jogi értelemben az ügy tehát le van zárva” – jelentette ki, s ezért óva int attól, hogy túlzott reményeket fűzzenek az Emberi Jogok Európai Bíróságához Strasbourgban, miként ezt némely ellenzéki teszi. Ez nélkülözi a realitásokat, s erre nem építhető politika. Mert hát ki is gondolhatja komolyan, hogy Erdoğan majd megengedi egy maréknyi európai bírónak, hogy megbuktassák elnöki rendszerét. És csak feltételesen tartja indokoltnak néhány török értelmiséginek azt az újabban hangoztatott reményét is, hogy a népszavazáson leadott „nem”-szavazatok szűken 49 százalékos heterogén táborából kinőhet az „egyesült ellenzék”. Belátható időn belül ugyanis szerinte ez nem reális. „Mindamellett azon fogunk fáradozni, hogy találjunk néhány közös nevezőt, amelyre a lehető legszélesebb platformot építhetjük” – mondta.
De vajon a hétköznapi politikai gyakorlatban jelentheti-e ez például azt, hogy csakis Erdoğan legyűrésének céljával támogatnának egy olyan török nacionalistát is, mint amelyen a Meral Akşener asszony, a ragyogó szónok és tömegeket mágnesként vonzó politikus? A szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) korábbi képviselője fellázadt és az elégedetlenkedők csoportja élén szembefordult saját pártvezetőségével, mert az közösséget vállalt Erdoğannal. A történelemtanári képesítésű 61 éves Akşener, akit hívei példás feleségnek, anyának, nagymamának, valamint a női és a gyermeki jogok védelmezőjének, utcagyerekek gyámolítójának tartanak, volt már miniszter a hadsereg által lemondásra kényszerített iszlámista Necmettin Erbakan koalíciós kormányában, legutóbb pedig az MHP képviseletében még betöltötte a nemzetgyűlés alelnökének tisztét.
Sancarnak a vele kapcsolatos fenti kérdésre az a válasza, hogy még túl korai lenne ilyen találgatásokba bocsátkozni. Ám teljesen nem is zárja ki az ilyesfajta vagy hasonló lehetőségeket, más szóval taktikai szövetségek megkötését török nacionalistákkal Erdoğan ellen. A HDP teljes nyugalommal mindenkor feltétlenül támaszkodhat szavazóinak hetven százalékára, ami kellő magabiztosságot és játékteret biztosít számára ahhoz, hogy adott esetben még Meral Akşenerhez hasonló személyiségeket is támogasson. Természetesen kérdéses, hogy maguk a török ultranacionalisták szintén készek lennének-e ilyen szövetség kikovácsolására. Egy részük ugyanis valóban ellenfele Erdoğannak, de még inkább gyűlölik a kurdokat és politikai szervezeteiket. Sancar ennek nagyon is tudatában van, mégis derűlátó, s talán túlságosan is pragmatikusan látja a dolgokat. Tudniillik – mint kifejti – a politikának még a legnehezebb időkben is kell találnia új utakat. „Mi semmiképpen sem adhatjuk fel! Mert az élet megy tovább, de a politikai küzdelem is folytatódik…”
Mint a fentiekből kitetszik, a kurd mozgalom jelentős tényezőitől nem idegen még múltbéli tévutak őszinte feltárása és bűnök beismerése, s ezeken okulva néha még a tapogatózó útkeresés em. Ellenben a kormányoldalt tekintve inkább olyan benyomás keletkezik, mintha a népszavazás kimenetele az államvezetést semmiben sem térítette volna el az eddig követett iránytól. Egyrészt attól a céljától, hogy tűzzel-vassal kipusztítsa, vagyis a legkorszerűbb katonai eszközökkel végérvényesen felszámolja a „terrorista kurdok” partizánmozgalmát a török határokon belül és kívül, s „jogi-igazságügyi” elnyomó intézkedésekkel a végsőkig legyengítse, ha lehet, megfojtsa a népszerű és nagy tömegbefolyású kurdbarát hazai pártot, a HDP-t. Ezzel rácáfolni látszik azokra a politikai megfigyelőkre, akik „népszavazás utáni mosolyoffenzívát” vártak Erdoğantól, viszont megerősíti jóslatukban azokat, akik arra számítottak, hogy az államelnök úgy folytat mindent, mintha mi sem történt volna.
Még jószerivel el sem ült a népszavazás keltette politikai hullámverés, amikor a Hürriyet már május 3-án vezető helyen, feltűnő tálalásban közölhette a vezérkar közleményét: A török biztonsági erők sikeres hadműveletet hajtottak végre Tunceli tartománynak azon a kietlen, elhagyatott, és távol eső vidékén, amelyet a PKK terrorszervezet legmakacsabbul védett területének tekintenek. Harminc terroristát ártalmatlanná tettek, tizennégyen megadták magukat. Ez a jelentés azonban a „partizánvadászatnak” csak az utóbbi két hónapban elért sikereit sorolta fel. A továbbiakban a főhadiszállásról egyéb részletekkel is szolgáltak. Kiderült, hogy Tunceliben (a fellázadt, majd a túlerő által a harmincas években eltiport hős kurd törzsek korábban Dersim nevű tartományában – a szerző megjegyz.) már 2016 első napjaitól kezdve csapást csapásra mértek a PKK-ra, s ez az üldözés 2017-ben szakadatlanul folytatódik – olvasható. Tavaly már mintegy 150 gerillát tettek harcképtelenné, s 2017-ben eddig olyan vidékeken értek el átütő sikereket, amelyeket előzőleg katonai szempontból „áthatolhatatlannak és megközelíthetetlennek” minősítettek. A hadijelentés ezek közül felsorolja Aliboğazı, Kızılmescit, Dokuzkaya és Kutuderesi övezeteit. A török katonák és a különleges rendőri alakulatok tavaly a téli hónapokban a hatalmas hóakadályokat és a kedvezőtlen időjárás viszontagságait leküzdve is üldözték az ellenséget a legeldugottabb völgyekben is. Idén a terroristákra újabb súlyos csapásokat mértek, s a hadműveletek folytatódnak.
A megölt PKK-tagok között megtalálták és azonosították azt a Ferhat Dersim fedőnevű Yusuf Doğant, aki még 1997. június 4-én a török fegyveres erők észak-iraki hadművelete közben rakétával lelőtt egy török katonai helikoptert. A gép 11 utasa életét vesztette. Hasonlóképpen az ártalmatlanná tett terroristák egyikében felismerték a Bahoz Serhat álnéven rejtőzködő Özkan Özment, akinek terhére róható egy 2011. szeptember 4-én végrehajtott támadás kitervelése. A merényletben, amelyet egy sportpályán követtek el, meghalt egy rendőr, nyolc pedig megsérült. Özmen gyanúsítható továbbá egy emberrablással is, amelyet rajtaütéssel hajtott végre a Tunceli–Palümür országúton 2013-ban.
Osman Kaymak tartományi kormányzó közölte a sajtóval, hogy a környéken megkezdődött pilóta nélküli fegyvertelen és felfegyverzett repülőgépek folyamatos őrjáratozása, amelyet szükség esetén kiegészíthet F-16-os vadászbombázók és ATAK típusú harci helikopterek bevetése. A drónok éjjel-nappal megfigyelés alatt tartják a terrorszervezet tagjait, s ez – mint mondta – „súlyos lidércnyomásként nehezedik a gerillákra”.
Az Anadolu Ajansı (AA) hírügynökség ezzel egy időben jelentette, hogy török szakemberek a biztonsági erők számára kifejlesztették egy olyan optikai lencsét, amely helikopterekre szerelt berendezés részeként lehetővé teszi emberi arcok felismerését akár három kilométernyi távolságból is. A kartal gözü, magyarul sasszem elnevezésű optikai szerkezet, amely egymillió dollár értékű, a legkülönbözőbb időjárási viszonyok közepette is használható – a kelet-törökországi terrorelhárításban éppúgy, mint az egyéb bűnüldözésben, valamint közlekedés-rendészetben és a parti őrségnél.
A tunceli kormányzó szerint jó lenne, ha „a terroristák mindezt jól bevésnék az agyukba”. Mert most már mihelyt valahol felütik a fejüket, azonnal csapás éri őket. A terrorizmussal vívott harcban immáron fordulat következett be – vélte. Erre mutat, hogy növekedett azoknak a terroristáknak a száma, akik megadják magukat a hatóságoknak. „Ez az ő érdekük is, mert ha élni akarnak, akkor ez a legbölcsebb, amit tehetnek – jelentette ki. Sebesültjeiket orvosi ellátásban részesítjük, majd átadjuk őket az igazságszolgáltatásnak. Katonáink minden segítséget megadnak azoknak, akik feladják magukat” – mondta Osman Kaymak, majd ismét megadásra szólította fel a PKK-gerillákat: „Bízzatok országunk igazságosságában, adjátok meg magatokat, ha vissza akartok térni szeretteitek körébe” – így a kormányzó.
Osman Kaymak ugyanakkor tartománya második legsúlyosabb problémájaként a munkanélküliséget nevezte meg, amelyet összefüggésbe hozott a terrorizmussal. Mint a Hilal Haber (A Félhold Hírei) világhálós portál közlése szerint emlékeztetett, ha itt az emberek nem lelnek nyugalmat és nem lehetnek biztonságban, akkor nem növekedhet a termelés, elmaradnak a beruházások, nincs fejlődés, és a lakosság elvándorol. E negatív jelenségekért az emberek a terrorszervezetet tartják felelősnek. Most azonban ez meg fog változni. Terror következményeként a tartomány tovább így már nem szegényedhet. Még nagyon sok lehetőség rejlik Tunceli mezőgazdaságában, állattenyésztésében, valamint a természeti szépségei és a történelmi múltja iránt érdeklődőkre alapozó idegenforgalmában.
Villámsebesen meg is jött a válasz a török vezérkar dicsekvő hadijelentésére és a Tunceli (Dersim) tartományi kormányzónak a török haditechnika „lenyűgöző újdonságait” és a kurd PKK-val szemben megmutatkozó nyomasztó török katonai fölényt ecsetelő nyilatkozatára.
A kurd partizánnők, a YJA/STAR egyik alakulata a kelet-törökországi Ağrı tartomány Tendürek-hegységének vidékén rajtaütött a török biztonsági alakulatok Reo típusú katonai gépjárművén, és megölt tíz katonát – jelentette a PKK fegyveres erőinek központi sajtóirodája. Az ANF kurd hírügynökség által idézett jelentés szerint a támadást a kurd Szabad Nők Egységei május 10-én, kifejezetten a török haderővel vívott harcban Dersimben elesett bajtársaik emlékére hajtották végre. A török katonák között voltak tűzszerészek és a különleges alakulatokhoz tartozó csendőrök. 5 katona megsebesült, őket Sikorsky típusú helikopteren, illetve Sündisznó (Kirpi) típusú páncélozott katonai gépjárművön vitték el a helyszínről – olvasható az ANF-jelentésben.
A következő napon, május 11-én azonban Tendürek térségében török támadás bontakozott ki, amelynek során a kurd gerillák védekezés közben – mint maguk jelentették – megöltek „több tucatnyi török katonát”. Ugyancsak ezen a napon a délkelet-törökországi Hakkari tartománybeli Şemzinan (törökül Şemdinli) térségében a gerillák nehézfegyverekkel megtámadtak egy török hadállást és egy rendőrőrsöt. Több török meghalt vagy megsebesült. A PKK-hadvezetés későbbre ígért erről pontos adatokat. Hasonlóképpen a részletek teljes ismeretében várható csak hadijelentés arról az akcióról is, amelyet a gerillák ugyanebben a tartományban május 4-én Çelê (Çukurca) kerületében hajtottak végre. Itt harcok közepette „egyszerre hat irányból ütöttek rajta török katonákon” – jelentette az ANF.
Mindez azonban még a török határokon belül zajlott. Az ilyesmiről a világsajtóban részletesebben alig-alig esik szó. Elvégre a terrorizmus ellen viselt világméretű küzdelemben, amelyben Törökország is szövetségesnek számít, a PKK elleni belföldi irtóhadjárata is teljesen rendben lévőnek lenne tekinthető, hiszen ezt a szervezetet még mindig sok fontos helyen szintén terroristaként tartják számon. – Szinte megszokásból, és tisztesség ne essék szólván, már régen nem megalapozottan…
Ám az iraki és a szíriai határon túl a török haderő nem sokkal a népszavazás után már az újabb törökországi belháborús hadműveletek kezdete előtt is akcióba lépett. Recep Tayyip Erdoğan, a nagy taktikus és kiváló politikai stratéga alighanem számítási hibát követett el. S ezekbe a külföldi katonai vállalkozásokba bele is váshat a foga. Nagyon érzékenyen érintette ugyanis, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata – Ankara minden „lebeszélőképességének” előzetes latba vetése ellenére is – véglegesítette döntését az észak-szíriai kurd fegyveres milícia, a YPG felfegyverzéséről, sőt nehézfegyverekkel való ellátásról is.
A YPG közismerten szálka vagy még inkább – és talán stílusosabban is – „vörös posztó” a török államelnök szemében, mivel folyamatosan hangoztatott meggyőződése szerint ez a szervezet nem más, mint csupán „déli mutációja ” a szélsőbaloldali, korábban magát kifejezetten „marxista-leninistának” valló PKK-nak. Washington viszont – az Iszlám Állam, az ISIS ellen felvonuló katonai koalíció élén a dzsihádista székhely, Rakka ostromára készülve – újra kinyilvánította: a kurd YPG-nél elszántabb, harcedzettebb és hősiesebb alakulat nem áll rendelkezésére. A YPG ellenben úgy szokott megjelenni Erdoğan gyötrő álmaiban, mint a legveszélyesebb letéteményese a török–szír határ déli oldalán létrehozandó egybefüggő kurd övezet eszméjének. Az USA a hagyományoknak megfelelően természetesen egyértelművé tette azt is, hogy változatlan a Törökország iránti szövetségesi elkötelezettsége. Mindamellett nyilvánvalóan azért tették közzé az YPG-vel kapcsolatos elhatározást a török államfő washingtoni látogatása előtti időpontban, hogy azért azt is jelezzék: lehet, hogy Törökországban egyeduralkodó Erdoğan, de a határokon túl, Szíriában és Irakban más a helyzet, ott vannak még mások is. Annak, hogy a dolgok idáig fajultak, megvoltak a közvetlenebb előzményei is. Az ankarai vezérkar bejelentése szerint a török légierő április 25-én tűzcsapásokat mért az észak-Iraki Szindzsar övezetében és az északkelet-szíriai Haszaka tartománybeli Karacsok, kurdul Qereçox vidékén. A szindzsari légicsapás a PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt, a szíriai pedig a YPG harcosai ellen irányult, azzal a céllal, hogy hogy „ily módon akadályozzák meg őket fegyverek és robbanóanyagok eljuttatásában a határ török oldalára”.
Ezután azonban Danny Hernandez kapitány, amerikai katonai szóvivő közlése szerint Curtis Scapparrotti tábornok április 28-án a bombatámadások miatt aggodalmát fejezte ki Hulusi Akar török vezérkari főnöknek, főleg azt kifogásolva, hogy a török fél „nem egyeztette megfelelően akcióit amerikai partnerével”. Amerikai katonai források ezt még úgy pontosították, hogy a törökök légi hadműveleteik kezdete előtt csupán egy órával értesítették szövetségeseiket, s ily módon utóbbiaknak nem maradt elég idejük megfelelően gondoskodni katonáik biztonságáról. A török vezérkar május 3-án kiadott nyilatkozatában azonban az állt, hogy „a török fél a szabályzatnak megfelelően tájékoztatta az érintett országok polgári és katonai képviselőit annak érdekében, hogy ne okozzanak károkat más államok civiljeinek és katonáinak”.
A fentebb előadott panaszoknál még messzebbre ment el Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, aki szerint kormánya a törők kormánynak is kifejezte aggodalmát a légicsapások miatt. „A török akciókat ugyanis nem hagyta jóvá a koalíció, s szerencsétlen módon így történhetett, hogy szövetséges erőink soraiban emberéleteket vesztettünk.”
Az orosz kormány szintén bírálattal élt, hangsúlyozva, hogy „a törökök eljárásukkal megsértették a kormányközi kapcsolatok alapelveit”.
Ami a szíriai Haszaka tartománybeli török légitámadást illeti, az ARA hírügynökség beszámolója szerint az akció célpontjai a Qereçoxban berendezett YPG-főparancsnokság, a kurd milícia sajtóközpontja és a Denge Rojava, azaz a szíriai kurd Rodzsava Hangja rádióállomás és más épületegyüttesek voltak. „A támadásban 20 bajtársunkat megölték, 18-at pedig megsebesítettek” – közölte a YPG. A milícia április 27-én közzétette az áldozatok teljes fényképes névsorát, pontos személyi adataikkal, harci neveikkel is. Nagy tömeg vett részt azon a gyászszertartáson, amelyen végső búcsút vettek a kurd elesettektől, közöttük több partizánlánytól. Az amerikaiak vezette ISIS-ellenes katonai koalíció küldöttsége Haszaka tartományban ellenőrző szemleutat tett azokban a kurd helységekben, amelyeket török légitámadás ért. Mint Abdulkarim Omer, Cezire kurd kanton kormányzatának szóvivője beszámolt róla, a delegáció tagjai további tűzszerészi vizsgálat céljából repeszdarabokat gyűjtöttek a török repülőgépek által kilőtt robbanótestek maradványaiból.
„Törökország tetszése szerint bármikor újra bombatámadást intézhet a YPG, a kurd népvédelmi erők ellen. Váratlanul, meglepetésszerűen érkezhetünk, akár az éj leple alatt is, mert senki ne várja, hogy előre figyelmeztetni fogjuk a terrorcsoportokat – jelentette ki a török elnök. Fegyveres erők bármikor megjelenhetnek. Mert jobb, ha nem nekünk kell mindig aggódnunk, hanem a YPG él állandó rettegésben.”
A légi bevetés után a török haderő több támadást hajtott végre a szíriai–török határ mentén elterülő kurd kantonok YPG-erői ellen is. Utóbbiak bejelentették, hogy mindannyiszor visszacsapnak, nem hagynak válasz nélkül egyetlen török akciót sem, s – mint a YPG-t is magában foglaló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője, Talal Silo közölte –, már meg is semmisítettek török páncélozott katonai gépjárműveket és páncélosokat is. A további kurd–török összetűzések megakadályozása végett az amerikaiak járőrözést kezdtek a határon, főleg a legégetőbb feszültséggóc, Afrin térségében.
A török vadászbombázók által támadott észak-iraki Szindzsar a másik égető török–kurd feszültséggóc. A török elnök többször kijelentette, hogy a város és környéke a PKK egyik „kihelyezett fészke”. A török kormány által támogatott Maszúd Barzani iraki elnök Kurdisztáni Demokrata Pártjának (KDP) pesmerga harcosai idén március elején be akartak jutni Szindzsarba, de a PKK által kiképzett jazidok szervezete, a Szindzsari Ellenállás Egységei (UBS) ebben megakadályozta őket. Halálos áldozatokkal járó összecsapások robbantak ki, aminek tűzszünet vetett véget. Az itt őshonos jazidok többsége a PKK-ban megmentőjüket látja, mert ez a szervezet védelmezte meg őket az ISIS-től. A helyzet változatlanul feszült.
Bazani, akit korábban legfeljebb csak „nyakkendő nélküli”, kötetlen eszmecserék végett fogadtak Isztambulban, mára már annyira a törökök embere lett, hogy megbecsült állami vezetőként kezelik. A fővárosban fogadják, a török nemzeti lobogó mellé felvonják a kurd zászlót is, s a korábbi gyakorlattól eltérően nem arabul, hanem kurdul folyik a tárgyalás. Az étlapot is kurdul nyomtatják ki. Legutóbb február 27-én járt Barzani Törökországban, s pesmergái március 2-án vonultak fel Szindzsar ellen.
A törökök szindzsari szándékairól feltűnő tudósítást közölt a Hürriyetben Abdulkadir Selvi, a lap kolumnistája, akinek a török fegyveres erők április 23-i fogadásán sikerült szóra bírnia a legfontosabb katonai vezetőket. Kérdéseire válaszolt Hulusi Akar vezérkari főnök, továbbá Abidin Ünal, a légierő és Yaşar Güner, a csendőrség parancsnoka, valamint Fikri Işık nemzetvédelmi miniszter. Az újságíró olyan benyomást szerzett, hogy megvannak a határon túli újabb hadműveletek tervei az Eufrátesz Pajzsa befejezése utáni időkre is. Egyértelműen fogalmazott a légierő főparancsnoka: „Nem fogjuk eltűrni, hogy Szindzsar, amely stratégiai kulcshelyet foglal el Irak és Szíriai között, egy második Kandil-hegységgé változzék!” Ott található ugyanis a PKK parancsnoki központja. A pasa a nagyobb nyomaték kedvéért emellett idézte főparancsnokát, a köztársaság elnökét is. Erdoğan az elesett hősök emlékére és a veteránok tiszteletére megtartott ünnepségen kijelentette: „Szindzsarból hovatovább egy új Kandil lehet, a jelek erre mutatnak. Az átváltozásnak ezt a lehetőségét azonban megtagadjuk – tőle. Elég az nekünk, hogy a PKK már amúgy is ott van.” A kolumnista szerint Szindzsar szóba kerülhet május 16-án és 17-én Trump és Erdoğan washingtoni tárgyalásán.
A „hazai” és a határokon túli változatlan török hadműveletek mellett az Erdoğan irányította kormány legújabb rendőri intézkedései is arról tanúskodnak, hogy a borúlátók jóslata látszik beteljesedni: a török vezetés politikai irányvonala egyelőre változatlan maradt a szoros „elnöki győzelmet” hozó népszavazási eredmény után is. Pedig ennek némely megfigyelő szerint akár „önbizalomtápláló” hatása is lehetett volna, arra késztetve Erdoğant, hogy „enyhítsen-lazítson keményvonalasságán”. Német sajtójelentések szerint egyre több török katona és közalkalmazott kér menedéket Németországban, félve a tavalyi katonai puccskísérletet követő széles körű megtorlásoktól. Közben folyik az igazságügy megtisztítása a gülenizmus állítólagos híveitől. A napokban újabb 107 bírót és államügyészt bocsátottak el.
A török hatóságok most újabb intézkedéssel terhelték meg az amúgy is feszült török–német kapcsolatokat. A rendőrség különleges alakulatának tagjai április 30-án isztambuli lakásában rátörték az ajtót a baloldali sajtószervek számára dolgozó német állampolgárságú Meşale Tolu újságíró- és tolmácsnőre, de őrizetbe vételéről a nemzetközi jog megsértésével nem tájékoztatták haladéktalanul a külügyi hivatalt Berlinben. A német konzulnak nem engedélyezték a május 5-e óta vizsgálati fogságban tartott 33 éves asszony meglátogatását az isztambuli női börtönben. Az újságíró-fordító Ulmban született és nevelkedett, Frankfurtban tanult. Tíz évvel ezelőtt honosíttatta magát Németországban, egyidejűleg visszaadva török állampolgárságát.
Minthogy nem kettős, hanem csak német állampolgár, ezért a konzuli kapcsolatokról intézkedő bécsi egyezmény szerint országa diplomatáinak távol tartása is törvénytelen eljárás. Az állampolgárság kérdése különbözteti meg Tolu asszony ügyét a február óta börtönben tartott török–német kettős állampolgárságú Die Welt-tudósító Deniz Yücelétől, aki ellen terrorpropaganda és izgatás a vád.
Meşale Tolu esetében még nem teljesen világos, hogy mit rónak terhére. A TAZ című német napilap értesülései szerint az asszony aktáját „titoktartási parancs” megjelöléssel látták el, ezért ügyvédei sem ismerhetik meg a vádat, amely azonban valószínűleg szintén terrorpropaganda és terrorszövetségben való részvétel, mint újabban oly sok újságíró esetében. Az ARD közszolgálati tévé feltételezése szerint ebben szerepe lehet annak, hogy jelen volt két marxista-kommunista aktivista nő temetésén, s az eseményről tudósított is. A DIKEN török hírportál viszont úgy tudja, hogy egy összesen 16 személyre kiterjedő razzia alkalmával vették őrizetbe, ami összefügghetett a május elsejei tiltakozások megelőzésére irányuló hatósági törekvésekkel. Más források szerint az asszony dolgozott az ETHA (Etkin Haber Ajansı, vagyis Aktív Hírügynökség) nevű baloldali magán sajtóirodának, nemkülönben a hollandiai központú ANF kurd hírügynökségnek, amelyet Ankara a „terrorista PKK eszközének” tart. Korábban munkakapcsolaban állt az Özgür Radyo (Szabad Rádió) adóval is, amelyet a kormány betiltott a meghiúsult puccs utáni sorozatos médiabezárások idején.
Az intézkedő különleges rendőrosztag nem hagyta, hogy Tolu felhívja ügyvédjét, és megkérje családját, hogy vegye gondjaiba kétéves kisfiát. Arra kényszerítették, hogy olyan szomszédokra bízza gyermekét, akiket nem is ismert. Férje, Suat Çorlu, már ugyancsak rács mögött van – szintén „terrorizmussal” összefüggő vádak alapján.
Ömer Çelik EU-ügyekkel megbízott török miniszter és az ország fő európai uniós tárgyalója kijelentette, hogy „hazája biztonságos hely minden olyan külföldi újságíró számára, aki nem fejt ki terrorista tevékenységet”.
E sorok írójának e nagyon szomorú történethez már nincs mit hozzáfűznie. Legfeljebb hosszan idézhetne német kormánytagok, pártpolitikusok újságírók tiltakozásaiból és az információszabadságért küzdő Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet nyilatkozatából, amely szerint az újságírókkal szemben tapasztalt törökországi önkényeskedés új fokra hágott.
Flesch István – Türkinfo
- május 14.
