Flesch István: Egy nem meggyőző „elnöki győzelem” és ami utána következhet

             Kicsit beljebb, az ország közepe felé, Muş, Bitlis és Bingöl azonban már más képet mutatott, itt az igenek kerekedtek felül több-kevesebb különbséggel, utóbbi városban viszont jelentős, 72,67 igen és 27,33 nem százalékos arányában.

            A kurdok által vagy az általuk is nagy számban lakott területeken előfordult nyilvánvaló csalásokra azonban hiába mutatott rá nyilatkozatban a kurdbarát HDP, a Népek Demokratikus Pártja küldöttsége, amely a legfelső szavazási testülethez fordult. A testület központi épülete előtt a párt hattagú delegációja tüntetett Mithat Sancar mardini nemzetgyűlési képviselő vezetésével. Mint állásfoglalásukban emlékeztettek, a szavazás a rendkívüli állapot viszonyai közepette zajlott. Így már a kampány során sem lehetett szó semmiféle esélyegyenlőségről, mivel a hatalom az igen szavazatokért indított széles körű hírverése során korlátlanul felhasználhatta a kormánypárti média nyomasztó túlsúlyát és az állam pénzügyi erőforrásait.

            A déli Şanlıurfa tartományban az igenek és a nemek nagyon eltérő arányát 70,82-re, illetve 29,18-ra „hozták ki.” Arra, hogy itt valami „nem lehetett rendben”, éles fényt vet az a körülmény, hogy az egyik kerületben most állítólag csupán egyetlenegy (1) százalék jutott a nem szavazatokra, noha a 2015 novemberében megtartott legutóbb általános választásokon a lakosságnak még több mint a fele a HDP-re szavazott. A tartományban különben is tapasztalni lehetett kirívó rendellenességeket. Ezeket viszont tétlenül eltűrték a rendvédelmi szervek. Ismeretlen eredetű fényképek bukkantak fel, amelyeken az látszik, amint egy félreeső épületben egyszerűen ottfelejtenek „nem” szavazatokat tartalmazó zsákokat. İbrahim Ayhan HDP-képviselő a vidék több körzetében maga is tanúja volt annak, hogy nyíltan szavaztattak embereket, vagy választópolgárok többször, mások helyett is szavazhattak. Szerinte dívott a „szavazóurna-megtömés” is, vagyis az a gyakorlat, hogy több szavazócédulát tömnek bele egy urnába, mint amennyi befogadására szánták. Ő is ott volt, amikor 360 szavazó számára elhelyezett urnába 400 cédulát dobtak be.

            A délkelet-törökországi kurd lakosság szempontjából az egyik legfájdalmasabb tapasztalat az volt, hogy nagyon sokan egyáltalán nem is szavazhattak. Akár félmillióra is tehető ugyanis azoknak a száma, akik elmenekültek, vagy akiket kitelepítettek azokból a városokból, településekről, ahol csak romok maradtak, miután a török hadsereg páncélosokkal és tüzérséggel támadást indított kurd városi gerillák, PKK-harcosok ellen. Az „eltávozott” kurdok érthetően nem rendelkeztek már pontos lakhelycímmel, így nem voltak szavazásra jogosultak. Ezt állapította meg mind Andrej Konstantin Hunko, A Baloldal (Die Linke) német pártjának aacheni képviselője, aki a külföldi megfigyelők csoportjának tagjaként az Európa Tanács (ET) megbízásából ellenőrizte a szavazás tisztaságát, mind pedig a független Török Megfigyelő Hálózat.

            Mint Hunko kijelentette, az is erős kételyeket ébreszt a szavazás teljes tisztaságával szemben, hogy előtte tízezreket tartóztattak le, főként a kurdlakta övezetekben. „Én már eddig összesen 15 országban teljesítettem hasonló megbízatást, de úgy, ahogy itt most Törökországban, sehol máshol nem akadályozta a rendőrség a tevékenységünket – jelentette ki a német megfigyelő.

            Ezek után nemsoká váratott magára Mevlüt Çavuşoğlu kemény válasza. A külügyminiszter a Vatan című napilap jelentése szerint twitter-üzenetben tett ki a világhálóra egy fényképet, amely a német baloldali képviselőt ábrázolja, amint maga előtt kibont egy PKK-zászlót. „Hunko a képen az árulók, a PKK vászon rongydarabjával pózol. Ő állítólag az ET megfigyelője. Annak alapján, amit íme most látunk, egyáltalán számíthatunk-e részükről pártatlanságra? – tette fel a kérdést.

            Ezzel szemben a választási csalások miatt tiltakozó HDP-küldöttség vezetője, Mithat Sancar felszólította a kormányzó AKP-t és Erdoğan elnököt: „Ne emeljenek új épületet ilyen korhadt alapra, hanem ehelyett kezdeményezzenek újabb alkotmányozó folyamatot.”

            Nyilvánvalóan tehetetlen düh és végtelen elkeseredettség késztette a törökországi szélsőbaloldal egyik illegális, magát kommunista-marxista-leninistának valló csoportosulását, a tavaly év elején megalakított Forradalmár Kommünárdok Pártját (DKP) éles hangvételű nyilatkozat kiadására. A PKK hírügynöksége, az ANF által részletesen ismertetett közlemény felhívást tartalmaz, amely szerint „Nincs vesztegetni való idő. Előre a fasizmus ellen!” Ezzel a minősítéssel a szerzők egyaránt illetik az AKP-t és a terrorista-dzsihádista Iszlám Államot. E szemléletüknek felel meg az az állításuk, amely szerint az AKP a 2015. júniusi 7-i parlamenti választások óta az „egész ellenzéknek fegyvert szorít a tarkójához”, illetve pokolgépeket robbantott, és állami terror eszközével akarja folytatni „piszkos és véres diktatúráját”. Az ilyen kormányzás „még burzsoá értelemben is törvénytelen”… A „fasiszta párt vezére” pedig a 2016. július 15-i katonai puccskísérletet arra használta fel, hogy népszavazás megrendezésével erősíttesse meg hatalmát – olvasható.

            Ami azonban a HDP-t, a kisebbségek, elsősorban a kurdok ügyét felkaroló és kurd–török megbékélést következetesen hirdető baloldali ellenzéki pártot illeti, ezt a pártot már a népszavazás előtt szinte teljesen kegylenül lefejezték. Legfelső vezérkara börtönfalak közül, cellákban ülve „élhetett szavazati jogával”. Ez történt Selahattin Demirtaş és Figen Yüksekdağ társelnökökkel, a testvérpárti DBP, a Demokratikus Vidékek Pártja főtitkárával, Sebahat Tuncellal, valamint a HDP 11 nemzetgyűlési képviselőjével, nemkülönben összesen 83 megválasztott városi vezetővel, polgármesterekkel. A terrorizmus képtelen, erőltetett és – aligha kétséges – koholt vádjával ezek a népszerű politikusok „elosztva” Silivri, Edirne, Kandıra és Kocaeli fegyintézetében senyvednek. Hiába tiltakoztak éhségsztrájkkal a velük és másokkal való bánásmód miatt a börtönigazgatónál, s hiába követelte szabadlábra helyezésüket országosan ismert 440 személyiség az egyetemi, a kulturális és a politikai élet területéről. Süket fülekre találtak. Ezután a török nagy nemzetgyűlés 550 volt képviselője „nem”-szavazat leadására szólította fel az ország népét.

            A törökországi börtönlakók teljes körében, tehát a fogvatartottak és elítéltek által együttesen leadott szavaztok aránya az alábbiak szerint alakult: 19,61 százalék igen, 80,39 százalék nem. 1,7 százalék érvénytelen volt – jelentette az ANF.

            Ha a kérdés nem volna halálosan komoly és annyira tragikus, e sorok írója eljátszhatna azzal a gondolattal, hogy minek is nevezze a mindenkor a Nyugat felé törekvő Gazi Mustafa Kemal pasa által alapított Török Köztársaság legnemesebb eszméinek e durva megcsúfolását, egy hatmilliós tömeg által támogatott párt megválasztott törvényhozási képviselőinek kollektív jogfosztását, megvádolását, bebörtönzését. Ha egyáltalán vállalkozhatna valamiféle minősítésre, ami egyébként aligha lehet tiszte, talán azt mondhatná: azzal, ahogyan a HDP-vel elbántak, rekordbejegyzésre érdemes, párját ritkító „csúcsot” állítottak fel a legújabb európai politikatörténetben. Legalábbis az 1989-es nagy általános politikai fordulat óta.

            A HDP-képviselőknek a kurd mozgalom iránti rokonszenve, nem utolsósorban az a körülmény, hogy a béke helyreállítása érdekében közvetítést vállaltak a PKK és elítélt fogoly vezére, Abdullah Öcalan között, távolról sem jelentette, hogy kritikátlanul támogatták volna a PKK egészének minden cselekedetét, beleértve a szervezetből kivált szakadár szélsőségesek robbantásos terrorakcióit. Ezeket mindig megbélyegezték. A kormány, amely a hírszerzés főnöke révén hosszú időn át maga is tárgyalt a „terroristavezér” Öcalannal, a terrorizmust immáron huzamosabb ideje hovatovább azonosítja az ellenzékiséggel, s e vádat homlokára égeti boldog-boldogtalannak. A népszavazás közeledtével pedig egyetlenegy hatalmas és önkényes csapással lényegében tönkretette a demokraták kurdbarát pártját.