Ezen a napon: Nimet Abla, a lottó királynője

Ön szokott lottót vásárolni? Egy török ember szinte biztos, hogy igennel válaszol, vagy legalábbis azt mondja, igen, az újévi sorsoláskor. 2018. végén december 26-ra a sorsjegyek 99%-a elkelt. A jegyek ára összesen 349 millió 243 ezer TL, mely kb. 17,6 milliárd forintnak felelt meg. Volt egy asszony, akinek kezén ennek a bődületes pénzösszegnek  – ha akkoriban még kevesebb is volt ez valamennyivel – a 10%-a átfolyt. Ő Melek Nimet Özden, de mindenki úgy ismeri Nimet Abla, azaz Nimet nővér.

1978. július 28-án hunyt el az egész ország által ismert lottóárus asszony, mégis még ma is minden nagy sorsolás előtt kígyózó sorok várnak üzlete előtt, hogy megvegyék a szerencsével kecsegtető szelvényt.

Ahhoz, hogy értsük, hogyan működik ez a szerencsejáték Törökországban, röviden bemutatjuk, mert teljesen eltérő módon nyerhetnek mesebeli összegeket az emberek, mint Magyarországon.

Nem üres szelvényt töltünk ki, magunk választott számokkal, hanem megvásárolunk egy, vagy sok sorsjegyet, melyen van egy rányomtatott sorszám. Előre meghatározott időpontban sorsolják a nyerő szelvények számát. Nem kell a teljes sorszámnak egyeznie, úgy is nyerhetünk kisebb összeget, ha csak a jegyünkön szereplő szám utolsó, vagy utolsó kettő, vagy utolsó három – és így tovább – számjegyünk egyezik a sorsolt számokkal.

A jegy elején van, hogy mikor sorsolnak, mennyiért vettük a jegyet (vehetünk egész, fél-, vagy negyed árut), a hátlapján pedig ott van a lista, hogy mennyit nyerhetünk, ha 1-2-3 vagy a teljes számsor stimmel a mi bilétánkon szereplővel. A legnagyobb nyereményből 1 van 1 sorsoláson, ezt úgy hívják büyük ikramiye, azaz „nagy nyeremény”.

Nos, Nimet Abla annak köszönhette hírnevét, hogy nála vásárolta meg először egy, persze később több szerencsés azt a jegyet, amivel elnyerte a nagy nyereményt. És az ügyes üzletasszony kapott az alkalmon, lefotózta a nyertest az üzlet előtt, kezében a rengeteg bankjeggyel, ügyelve arra, hogy látszódjék a cégtábla is, és a cégtulajdonos is a képen, és újságokban adta azt közre. Erre egyre többen mentek hozzá vásárolni, először Isztambulból, majd később az egész országból. Nem tévedés, mindenhonnan az országból nála álltak – és állnak ma is – sorban a jegyért. Aki nem tudott személyesen menni, az pénzt adott ismerősének, hogy Nimet Ablánál vegye meg a sorsjegyét.

Hogyan lett Nimet asszony a lottó szupersztárja? Ki ő? Persze, ahogy ez lenni szokott, férje kezdett az üzletbe. Egy trafikja volt Eminönü kerületben, a Yeni dzsámi terén. 1928-ban kezdte el árusítani a szerencseszelvényeket, ezzel tette le a nagyhírű üzlet alapjait, majd csaknem el is veszítette azt, amikor egyszer a begyűjtött nyereményalapot nem fizette be a központba. A talpraesett asszony azonban férje helyére állt, sőt megállapodást kötött az akkori eladásokért felelős igazgatóval, hogy egyik képviselője lesz a sorsjegyek értékesítésnek. Rengeteget dolgozott, sokszor a nyereményeket saját kezűleg vitte házhoz a listáján szereplő vevőknek.

És eljött az első nagy pillanat, amikor a 100.000 TL-s főnyereményt ő adta el a szerencsésnek. A Tasvir és Efkar című lapok első oldalán jelent meg fényképen, ahol a 100.000 db lila színű bankjegyet leszámolja a nyertesnek. Megindult hozzá az áradat, őt tekintették a szerencsés kéznek. Később többször előfordult ugyanez, így már országosan ismertté vált.

Azt, hogy azzá válhatott ami, Atatürknek köszönte meg minden alkalommal, ha erről kérdezték: „Neki köszönhetjük, hogy így élhetünk ma.” – mondta. Mikor már vagyonos üzletasszony volt, többször elment a muszlimok szokásos zarándokútjára Mekkába. Sőt, 1963 augusztusában egy nevét viselő dzsámi építkezésébe kezdtek, mely 1970-re készült el, és 1980-ra a belső építészeti munkák is véget értek.

1938-ban új helyre költözött az üzlet, ahol a mai napig áll. Ma már csak elég beütni a nevét a Google térképén, és mehetünk is szerencsét próbálni. Egy-egy év végi árusítás során 6.30-tól 23-ig vannak nyitva, és 20-30 ezer darab jegyet adnak el minden nap. Év közbeni egyéb sorsolásokon a forgalom ennek egytizede.

Nimet asszony történetét unokaöccse, Nimet Özden mesélte el, és a haberturk.com napilap oldalán található meg, mely cikkünk és az abban szereplő képek forrása.

A lottóról és Nimet Abláról minden megtalálható a nevét viselő honlapon: nimetabla.com. Az egyik legérdekesebb böngészni való, a régi sorsjegyek oldala. Szebbnél szebb példányokat láthatunk belőlük, mint például ez az 1942. újévre nyomtatott.

Erdem Éva – Türkinfo