A néprajztudomány a „kis helyek – nagy témák” kutatójaként régóta vizsgálja a történelmi korok életvilágait. A kitartó érdeklődés ellenére a török kor néprajzának ismerete igen mozaikosnak tekinthető. Az előadás nem ígéri az időszak átfogó, monografikus jellegű megrajzolását, de szeretné annak néhány fontosabb aspektusát közelebbről is bemutatni. Elsősorban a 17. század végének és a 18. század elejének levéltári forrásai adnak erre lehetőséget, főként a határperek és a polgári peres iratok, amelyek többirányú konzekvenciák levonására is alkalmasak.
Megtudhatjuk például, hogy a 17. század végén milyen természeti feltételek között éltek a Dél-Dunántúlon élő parasztok, milyen nyelvű, vallású emberek voltak, mit termeltek, hol és hogyan laktak. Az előadás másik célja annak a szemléltetése, hogy a dél-dunántúli népesség miként élhette meg az 1683-mal jelentkező, és nagyjából a Rákóczi szabadságharc végéig tartó „átmeneti” kort, ami rendkívül sok pusztulást hozott a tájon élőkre, ehhez néhány „egyszerű”, történelemkönyvekből nem ismert ember életpályájáját tekintjük át. Az alulnézetből bemutatott „sorsok” kiegészíthetik a történeti demográfia által képviselt „statisztikai” jellegű megközelítést, amely igen gyakran pusztán a számadatok, és a veszteségek mérlegszerű könyvelésével illusztrálja az időszakot.