![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
1975 májusában egy frankfurti árverésen érdekes régi óra keltett feltűnést. Ezüstből készült, alakja tojásdad, külsejét vésett díszítés ékesíti. A számlap díszesen vésett ovális ezüstlap, amelyen egymás fölött két mutató helyezkedik el.
A fölső kör 1-től 29-ig van felosztva, végül még egy X-szel jelzett utolsó számjegyet látunk. Itt a mutató a hónap napjait jelzi, s a 30. helyen, az X-en attól függően áll meg vagy ugrik tovább, hogy az adott hónap 30 vagy 31 napos. Az alsó körben római számokkal 1-től 12-ig az órák vannak felvésve. Itt csak óramutatót látunk, külön percmutatója nincsen. Végül a számlap jobb- és baloldalán – hasonlóan a mai naptáras órákhoz – a hónapokat (jobb oldalt) és a napokat (baloldalt) láthatjuk. A jobboldali nyílásban éppen SEPTE, azaz szeptember, a baloldaliban LONA (azaz Luna, vagyis Lunae dies, hétfő) felirat tűnik fel. Tehát az óra szeptember 10. hétfő, 1 óra után állt meg.
A szerkezet, formája után ítélve, valószínűleg Nürnbergben készülhetett, ahol az órakészítésnek nagy hagyományai voltak: nem véletlenül csúfolták az elsőként készült zsebórákat „nürnbergi tojás”-nak. A számunkra ezt a külföldön készült műszert érdekessé teszi, az a fedőlap belső oldal bevésett német nyelvű felirata. Ez magyar fordításban így hangzik: „1686-ban … (itt egy rövid olvashatatlan rész következik) a királyi fő- és székvárost, Budát Magyarországon, ő császári és királyi felsége, Lipót győzelmes fegyverei rohammal a törököktől elragadták, és azt az órát is akkor zsákmányolták.” Első pillantásra különösnek tűnhet, hogy Budán nem keleti, török eredetű tárgy is az osztrák, bajor és brandenburgi katonák kezére jutott. A magyarázatot báró Wratiszláv 1591-es útleírásában leljük meg, aki a Török Birodalomban utaztában Budát is meglátogatta. A várban a Mária Magdolna (későbbi helyőrségi) templom volt ekkor egyedül keresztény kézben.
Ennek megtekintésekor a cseh báró a következőket írta: „Ezenkívül meglátogattuk a városban lévő imaházat is, melyben a református lelkész az előírt időben isteni tiszteletet szokott tartani. Ez imaház mellett magas torony áll, melyben a harangokig százötven lépcsőn kell fölmenni, a harangozás azonban tilos. A tornyon óramű is van, ez volt az első és utolsó, melyet a Török Birodalomban láttam, ugyanis a törökök nem tartanak nyilvános ütőórákat, csakis a gazdagabbaknál láthatni szobaórákat, melyeket keresztény kereskedők árusítanak. Nyilvános ütőóráik helyett nap- és holdóráik vannak.” A törökök nem a nyugaton általánossá vált időbeosztást használták, hanem még ókori szokás szerint a nap felkeltétől számították az időt. A nappalt a dél, a nap pályájának csúcspontja osztotta ketté, de az éjszaka is két részből állott. Így kb. hat órás időszakok jöttek létre, ezt továbbosztva végül is megkapjuk a 24 órás napot. A hithű mohamedán ember napját azonban a kötelezően előírt imádságok tagolták. Az imádságokat a minaretekből a müezzin kiáltásai jelezték. Erről így írt a Budán tartózkodó Wratiszláv: „A közönséges kiáltás azonban naponta négyszer történik: először napfölkeltekor, másodszor néhány órával dél előtt, harmadszor délben, végre negyedszer esti szürkületkor.” Bár eszerint nem volt szükségük rá, mint elbeszéléséből láttuk, a törökök mégis kedvelték a nyugat-európai típusú órákat, amelyek náluk nem annyira a praktikus műszerként, hanem inkább a pompakifejtés eszközeként szolgáltak.
Mivel a török kézművesek a nagy technikai és technológiai felkészültséget kívánó órásmesterséget nem tudták elsajátítani, az órák részint kereskedők árujaként, részint követajándékként kerültek az oszmán birodalomba. A már előbb idézett Wratiszláw Friedrich Kregwitznek, az órákat különösképpen kedvelő II. Rudolf császár követének kíséretében utazott 1591-ben Budán át a török fővárosba. Mikor a budai pasánál tett látogatást írja le, nem felejtkezik el az ajándékok felsorolásáról sem. „Midőn Kregwitz úr a császári iratot a pasának átadta, a pasa fölállott, az iratot megcsókolta és turbánja felé tartotta. Ez után a követ úr átnyújtotta a császári ajándékokat, úgymint háromezer kemény tallért, félhold alakban készített két ezüst medencét, egy aranyozott ezüst kannát, egy hasonló vizesedényt és egy ütőórát.” Amikor a követség Szófiába érkezett, a ruméliai beglerbég hasonló ajándékokat kapott a császári követtől, a követ úr átnyújtotta a császári ajándékokat: két nagy ezüst palackot és egy turbán alakú aranyozott nagy ezüst ütőórát, melyen ló állott, ez szemeit forgatta, óraütésnél pedig patájával az órákat jelezte, száját kitátotta: a ló lábainál elhelyezett kígyók és gyíkok pedig összecsavarodtak és ide-oda mozogtak.”
2010-09-28
PETNEKI Áron