CineFest 2018: Kiszáradt fa savanyú gyümölcse – A vadkörtefa (Ahlat Agaci)

A török Nuri Bilge Ceylan Cannes-t is megjárt filmje, A vadkörtefa egy önéletrajzi ihletésű társadalmi dráma egy fiatal íróról, aki sehogy sem találja a helyét a világban.

Kelet-Európában igen kevés török film látható, így örömteli hír volt, hogy az idei CineFestre A vadkörtefa is eljutott. A rendező, az idén 59 éves Nuri Bilge Ceylan elsőször vegyészmérnöki diplomát szerzett, s csak később kezdte meg fotós és filmes tanulmányait. Az idők során aztán olyan profi képzettségre tett szert, hogy az ezredfordulótól készült filmjeiben a rendezésen túl, a technikai feladatokat is képes volt maga ellátni, a forgatókönyvírástól az operatőri munkán át a hangtechnikáig. A nevét ismertté tevő filmjeivel is ekkortájt rukkolt elő, ezek a Három majom (2008) az Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában (2011), amelyet a Téli álom (2014) követett, s most A vadkörtefa (2018), mely az idei Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmáért versenyzett.

A vadkörtefa mélyen önéletrajzi ihletésű társadalmi körkép a Törökország északnyugati területén fekvő Canakkale várost körülölelő vidékről, mely Nuri Bilge Ceylan gyermekkori lakhelye volt. Munkanélküliségtől sújtott nyomorúságos vidék ez, ahol az emberek számára alig kínálkozik más lehetőség, mint a földművelés és az állattartás. Ide tér vissza Sinan (Dogu Demirkol) az egyetem elvégzése után. A mozgalmasabb nagyvárosi élet után szokatlan számára a szellemileg sivár környezetbe való visszailleszkedés, nem is igazán megy neki, sehogy sem találja a helyét. Ő is tán megváltozott a távol töltött évek során –, de időközben változtak múltjának szereplői is, s mára már szinte senkivel sem találja a közös hangot. Még a lakásukban is idegenként ténfereg monomániás családtagjai, a TV-sorozatokon csüngő anyja és húga, valamint szenvedélybeteg apja között. Nagy szüksége lenne pedig a lelki támogatásra, mert egyetemi évei alatt írt regényének szponzort és kiadót kell találnia –, ám úgy tűnik, minden erőfeszítése hiábavaló.

Folytatás

Forrás: www.filmtekercs.hu