![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Mi most e helyütt nem törökországi híreket óhajtunk elemezni hanem „csak” visszhangjukról kívánunk beszámolni. Arról, hogy miképpen reagált és reagál folytatólagosan a társadalom török és kurd újságírók tömeges letartóztatására, lapjaik, internetes portáljaik betiltására a végtelennek tetsző anatóliai fennsík távoli keleti szélén. A mind gyakrabban előforduló ilyen eseményeket az ügynökségek tömören és rutinszerűen ismertetik, érdeklődésük azonban már erősen megcsappan a folytatás, a következmények iránt: a nemzetközi hírkeringés fő áramába, a nagy lapok címoldalaira már nem jutnak el beszámolók a tiltakozásokról, megmozdulásokról.
Mi most ezt a hiányt próbáljuk némileg pótolni a török „keleti végekről” tudósító baloldali-ellenzéki, tehát „kisebbségi” médiából idézve.
Az örmény és török nyelven megjelenő Agos (Barázda) című tekintélyes, ám kis példányszámú hetilap fényképes tudósításban jelentette, hogy a Forradalmi Munkásszövetségek Konföderációjának (DISK) rendezésében számos szervezet követelte a délkelet-törökországi Diyarbakırban, kurdul Amedben terrorizmus pártolásának gyanúja alapján egyszerre letartóztatott 21 újságíró, közöttük a Xwebûn című folyóirat, a Mezopotamya és JinNews hírügynökségek több vezető szerkesztőjének szabadlábra helyezését. Ebben az akcióban többek között részt vett a Törökországi Újságírók Szakszervezete (TGS), a Törökországi Sajtó- és Nyomdaipari Munkások Szakszervezete (Basın-iş), a Tigris- és Eufrátesz-vidék Újságíróinak Társasága (DFG) és Mezopotámia Újságírónőinek Platformja. De szolidaritási gyűléseket tartottak újságírók számos városban, így Isztambulban, Mersinben és Vanban is.
A megvádoltak egyikének esete különösképpen kirívó. A Mezopotamya (MA) munkatársaként Abdurrahman Gök kurd fotóriporter feltárta, hogy a kurd újévi ünnepségek, a newroz idején rendőrségi önkény áldozata lett Kemal Korkut kurd művészettörténész-hallgató. A fiatalembert halálos lövés érte egy rendőr fegyveréből, aki „azt hitte róla, hogy öngyilkos merényletre készült”. A kurd fotóriporter azonban pillanatkép-sorozatával rögzítette az eseményeket, bizonyítva egyben a hivatalos rendőrségi verzió tarthatatlanságát. A gyilkost később felmentették. Abdurrahman Gök ellenben bíróság elé került. Az államügyész húsz évig terjedhető szabadságvesztés büntetés kiszabáságát indítványozta, mert szerinte a fényképész „egyrészt tagja fegyveres szervezetnek (PKK)”, másrészt „részt vesz a Kurdisztáni Népközösségek Szövetsége, a KCK sajtóbizottságának” munkájában. A KCK tudvalevőleg ernyőszervezet, amely alá egyebek mellett a PKK is tartozik, és amely az életfogytiglani börtönbüntetését töltő és PKK-alapító Abdullah Öcalan kezdeményezésére jött létre.
Nem tudható, de feltételezhető, hogy a tiltakozások hatása is érvényesült abban, hogy a nemzetközi hírnevű fotóst, aki annak idején megrázó képekben számolt be a szíriai Kobanê város kurd védőinek az Iszlám Állam terroristái ellen vívott hősi harcáról is, végül felmentették a „terrorszervezeti tagság” vádja alól, és „csak” „terrorszervezet javára kifejtett propaganda-tevékenységéért” ítélték el másfél év szabadságvesztésre.
Az utóbbi időkben ugyanis a főleg kurd médiamunkások ellen alkalmazott mind keményebb megtorlások – őrizetbe vételek, letartóztatások, házkutatások, perek – sorozatban arra késztettek külföldi szervezeteket is, hogy felemeljék szavukat törökországi kollégáik érdekében. Közülük a legfontosabbak: a Nemzetközi PEN Club, az Európai Újságíró Szövetség (EJF) a Svédországi Bizottság a Szabadságért (SCF). A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (ECtHR) előtt a 24 civil jogvédő csoportot tömörítő Békés Akciók Platformja nevű szervezet követelt hatékonyabb fellépést a törökországi jogsértésekkel szemben. Jelen voltak európai parlamenti képviselők, s megjelent Jeremy Corbyn volt brit munkáspárti vezető is.
Svájci civil szervezek és politikai pártok is közös nyilatkozatban sürgették az újságírók szabadon engedését. A nyilatkozatot aláírták olyan ismert személyiségek, mint a szociáldemokrata Jean Ziegler svájci szociológus, a Genfi Egyetem és a párizsi Sorbonne volt tanára, Ragıp Zarakolu, a legendás hírű baloldali török könyvkiadó, aki a Dokumentum Kiadó igazgatójaként gyakran vált rendőri intézkedések céltáblájává az oszmán birodalmi örményüldözés történetét feldolgozó hazai és külföldi könyvek megjelentetéséért. Szintén kézjegyével látja el a nyilatkozatot Radha d’Souza asszony indiai-brit jogászprofesszor és filozófus, a londoni Westminster Egyetem tanára, a „harmadik világ” és a társadalmi egyenlőtlenség problémáit feszegető művek szerzője.
A török nagy nemzetgyűlésben az ügyben interpellált Meral Danış Beştaş asszony képviselő, a Népek Demokratikus Pártja, a HDP alelnöke. Emlékeztetett, hogy az őrizetes újságírókat bűnözőkként kezelik, s a diyarbakıri rendőr-főkapitányság terrorelhárító részlegének magánzárkáiban tartják. Az államügyészség nem hajlandó közölni, hogy pontosan mivel is vádolják őket. Az ismert képviselőnő korábban maga is súlyos üldöztetést szenvedett. Férjével együtt ideiglenesen letartóztatták, s azzal a hamis váddal illették őket, hogy a „PKK futárai”. Az Emberi Jogok Európai Bírósága jóvátételként tetemes pénzösszeget ítélt meg számukra.
A török kormány azonban minden látható jel szerint a PKK-terroristák törökországi és határon túli fegyveres alakulatainak katonai eszközökkel történő megsemmisítésén túlmenően az egész demokratikus kurd intézményrendszert is meg akarja roppantani, méghozzá az „igazságszolgáltatás törvényes útján”. A fő célpontja a HDP-t. A napokban a Mezopotamya és a Demiören hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint a rendőrség hajnalban lecsapott a HDP helyi szervezeteinek vezetőire Arnavutköy, Avcılar, Gaziosmanpaşa, Kartal, Kağıthane, Maltepe, Silivri, Sultanbeyli, Ümraniye és Üsküdar isztambuli kerületekben. A rajtaütésre az szolgáltatott alapot, hogy az őrizetbe vettek „előkészítettek egy Bursában későbbre tervezett nagygyűlést”. Ezen ismételten arra szólították volna fel a hatóságokat, hogy végre enyhítsenek a rab Abdullah Öcalan „teljes elszigeteltségén”, és engedélyezzék, hogy évek óta először fogadhassa védőügyvédeit.
Hasonlóképpen folyamatosan razziázik a hatóság Délkelet-Törökország kurd kulturális-művészeti központjaiban és produkciós irodáiban. Az Adanában, Mersinben és Diyarbakırban lefogott személyek száma több tucatra tehető. Süleyman Soylu belügyminiszter a közösségi médiában elhangzott bejelentésében az intézkedést PKK elleni akciónak nevezte. A Mezopotamya hírügynökség szerint többekre rátörték az ajtót, testi motozást alkalmaztak, némelyeket bántalmaztak. Mindamellett az eddigi tapasztalatok alapján kár volna túlbecsülni a fent leírtakat törökországi belpolitikai hatásuk vagy az ország külföldi megítélése szempontjából.
Az országra azonban valóban súlyosan rávetül két egyre sötétebb politikai viharfelhő fenyegető árnyéka. Az egyik a HDP esetleges betiltása. Ha megtörténhetne, hogy legmagasabb szintű szándékoknak megfelelően a szabályos politikai-parlamentáris versengésből éppen a 2023-ra kitűzött elnök- és általános választások előtt próbálnák meg kiiktatni a HDP-t, a kurdok és más kisebbségek érdekeit demokratikus úton védelmező országos tömegpártot, amely egyben Recep Tayyip Erdoğan államfő népszerűségben fogyatkozó Igazságosság és Fejlődés Pártjának, a kormányzó AKP-nak legfőbb vetélytársa, akkor ezzel nemcsak az AKP-n ejtenének szégyenfoltot, hanem az európai közvélemény és a szövetségesek bizalma is még súlyosabban megrendülne az ország belső rendjének törvényes alapjai iránt.
A török alkotmánybíróság 2021 júniusa óta hivatott foglalkozni azzal az államügyészi indítvánnyal, amelynek tárgya a HDP bezárása, 451 tagjának eltiltása a politikai tevékenységtől, valamint a párt bankbetéteinek befagyasztása. A beadványt a HDP állítólagos terrorista vagyis PKK-kapcsolataival, nemkülönben azzal indokolták, hogy „megkísérelte széttépni a török állam és a nemzet megbonthatatlan kötelékét”. A HDP ellen főleg a 2016-os puccskísérlet óta folyó politikai és propaganda-hadjárat során bebörtönözték több száz politikusát, közöttük a párt két volt társelnökét. A kurd vidékeken megválasztott 65 polgármester legtöbbjét rövid úton önkényesen eltávolították tisztéből, és kormánymegbízottakat ültettek a helyükre. „Ha a pártot betiltanák, akkor Ankarában alighanem örökre lemondhatnának az európai uniós tagságról szőtt álmaik beteljesüléséről” – jelentette ki az Európai Parlament állandó törökországi jelentéstevője, Nacho Sánchez Amor.
A fentebb említett másik fenyegető árnyék, amely ráborul nem csak az országra, hanem közvetlenül déli szomszédaira és tágabb nemzetközi környezetére is, a várható kezdeti időpontjának megnevezése nélkül Recep Tayyip Erdoğan által bejelentett újabb katonai támadás az észak-szíriai autonóm kurd Rodzsava terület „terroristái” ellen.
Hírmagyarázók szerint szembeötlő a szoros összefüggés e kockázatos és kalandor terv és a demokratikus kurd mozgalom megbénítására, valamint sajtójának elhallgattatására irányuló kormányzati törekvés között. A hivatalos győzelmi propaganda hitelét ugyanis erősen kikezdenék a kurd média pontos helyszíni beszámolói a jelenleg is folyó észak-iraki terrorellenes hadjárat sikertelenségéről, a török katonai veszteségekről, majd a beharangozott újabb észak-szíriai invázió valós részleteiről. Ám szempont természetesen az is, hogy a közelgő választások előtt a médiában szintén elfojtsák a kurdokat támogató szövetséges demokratikus társadalmi erők hangját.
Noha az ankarai Fehér Palotában már értesülhettek arról, hogy Washington és Moszkva, de természetesen Damaszkusz is nehezményezné, ha török hadak a szíriai határt átlépve ismét „partizánvadászatra” indulnának idegen területen, az elnök mégis bizakodóan nyilatkozott a tervezett akció várható fogadtatásáról. Mint kijelentette, „reméljük és el is várjuk, hogy igaz szövetségeseink közül senki nem talál majd kivetnivalót jogos érdekeink érvényesítésében, határközeli biztonsági övezetünk létrehozásában”.
Felmerül a kérdés, hogy miből táplálkozik a török államfő átlagosnál is nagyobb mostani magabiztossága. Talán abból – véli némely politikai megfigyelő –, hogy észak-atlanti körökben a Török Köztársaság nemzetközi tekintélye kétségtelenül gyarapodott azáltal, hogy hosszú vonakodás után mégiscsak hozzájárult Finnország és Svédország jövendőbeli NATO-tagságához. Ezért esetleges „jutalomként” majd elnézőbbek lesznek iránta, ha a török katonák újra megindulnak dél felé? Ez azonban alighanem hiábavaló és túl merész találgatás. Ankarát – hazai használatra, tehát fontos szélsőjobboldali választási szövetségeseinek megnyugtatására is – kielégíthette, és az elnök saját diplomáciai győzelmének nyilváníthatta hogy bár konkrétumok nélkül, Stockholm és Helsinki vállalta terroristák elleni belső rendszabályainak megszigorítását. Annak viszont tudatában kellett lennie, hogy északi partnerei „névre szóló bűnügyi listák” alapján soha nem fognak kiadni PKK-kapcsolatokkal vádolt emigráns török és kurd újságírókat. Ezt a kapcsolatot személy szerint mindenkire vonatkozóan pontosan bizonyítani kellene. Ezért a megállapodás neveket nem is tartalmazott.
A felek ismételten megerősítették, hogy a PKK-t terrorszervezetnek tartják, s ezen mit sem változtatnak azok a civil társadalomban meg-megújuló próbálkozások, hogy töröljék a megbélyegző listáról. Legutóbb széles körű nemzetközi aláírásgyűjtő kampány alapján erre szólították fel az Európai Tanácsot is. Az ezer aláíró között számos prominens, főként baloldali személyiség található, például Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő és Slavoj Žižek világhírű szlovén filozófus. Törökország azonban megalapozatlannak és teljesen hiteltelennek tartja a fegyveres szervezet minősítésének megváltoztatása irányuló kezdeményezéseket
Az elkövetkező napok, hetek, hónapok sora az ukrajnai háborútól függetlenül is a feszült várakozások ideje lesz Törökországban, még inkább a „keleti végek” kurd vidékein. A szorongatott helyzetben lévő ottani újságírók azt várják, hogy a nemzetközi sajtó vállaljon velük erős szolidaritást.
A radikális baloldali il manifesto című olasz napilap cikkének szerzője, Roberto Zanini úgy látja, hogy a Nyugatnak igencsak rövid és szelektív az emlékezete. „Még csak néhány éve múlt, hogy a gonosz Iszlám Állam terroristáival szemben a kurdok hősiesen megvédelmeztek bennünket – írja a publicista. Napjainkban a gonoszt azonban valaki más képviseli, és az egykori védelmezőinkre már nincs szükség. Kurdok nagy számban menekültek Svédországba és Finnországba, csakúgy, mint törökök, akiket Erdoğan azzal vádolt, hogy részt vettek az ellene irányuló 2016-os puccskísérletben. Abban az időben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár keményen elítélte a törökországi katonai akciót. De nem ítélte el Erdoğan félelmetes tisztogatásait, amelyek folytatódnak mind a mai napig. Stílusosan az ilyesfajta a kettős mérce lehetne az egész szövetség cégére.”
Flesch István – Türkinfo