![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Teleki még Kara Musztafa kudarccal végződött hadjárata előtt I. Lipóthoz küldötte Vajda Lászlót azzal az üzenettel, hogy Apafi hajlandó bizonyos feltételek mellett urának ismerni el. A helyzet bonyolultabbá lévén, híven ahhoz az általa követett elvhez: egyszerre két vasat tarts a tűzben – Kolozsvári Istvánt a protestáns fejedelmekhez küldötte, hogy biztosítsa azok támogatását.
A Bécs felmentése után következő 1685. év tavaszán egy Antidius Dunod nevű jezsuita jelent meg Erdélyben, aki Telekivel titkon hosszabb ideig tárgyalt. E tárgyalásoknak eredménye két szerződés volt. {* Kercsesorai szerződés.} Egyik szerint Erdély a Németország, Lengyelország és Velence között kötött törökellenes liga tagja lenne, a másik szerint Erdély kötelezné magát, hogy elismeri Lipótot urának. Ez a második szerződés volt az úgynevezett Dunod-féle diploma, amelyet, ha a rendek elfogadtak volna, Erdély igazán csak árnyékfejedelemség és Apafi egyszerűen csak I. Lipót erdélyi vajdája lett volna. E diplomát elfogadás végett Teleki a rendek elé terjesztette. Hiába ijesztgette Dunod a rendeket azzal, hogy ha el nem fogadják, akkor a török Erdélyt Sobieskinek adja annak fejében, hogy elszakadjon a törökellenes ligától, a rendek e diplomát nem fogadták el. Ekkor mondotta Dunod a rendeknek az ismeretes „nolentes -volentes protegit vos suia Majestas” (akár akarjátok, akár nem, Őfelsége mégis pártol titeket) szavakat. A Dunod-féle diplomát nem fogadták el a rendek, de a Lipóttal való alkudozás elvét magukévá tették.
Haller Jánost, Pernyeszi Zsigmondot, Miles Mátyást és Inczédi Mihályt Bécsbe küldötték, hogy ott alkudozzanak egy elfogadható diploma tárgyában. Dunod szava, hogy akár akarják a rendek, akár nem, I. Lipót mégis pártfogolja őket, kezdett szó szerint beteljesedni. Értesítés jött Bécsből, hogy Veterani császári tábornok négy gyalog és egy lovas ezreddel Máramarosban fog telelni. Caraffa elfoglalta a Bihar megyei Szentjobbot és itt szándékozván telelni, élelmiszereket Erdélyből kért. 1686-ban Scherffenberg tábornok 7000 fegyveressel Erdélybe jött és Bonchidánál ütött tábort. Ezalatt Bécsben is elkészült a diploma tervezete, amely sokkal előnyösebb volt a Dunod-félénél. Ekkor Scherffenberg, aki magával hozta e diplomatervezet másolatát, apahidai táborából felszólította Apafit e diploma elfogadására és az abban kikötött várak átadására. Ez a diplomatervezet volt az úgynevezett Haller-féle diploma (Tractatus Hallerianus). Ezalatt Konstantinápolyból követ érkezett, aki 40 000 főnyi segédhadat ajánlott Apafinak szükség esetére. A lengyel követ, aki Apafi udvarában a francia érdekek képviselője volt, azt tanácsolta, hogy ne fogadják el a diplomát, mert hiszen Scherffenberg rövid idő múlva úgyis kénytelen lesz kimenni az országból. A diplomát nem utasították el, csak kifogást tettek egyes pontjai ellen.
Gyulai Ferencet Bécsbe küldötték, hogy eszközölje ki e pontok megváltoztatását. Budát éppen ekkor foglalták vissza I. Lipót hadai. E nagy győzelem után Erdély jogairól Bécsben annyit sem akartak tudni, mint előbb, s azért a győzelmes Lotharingiai Károlyt megbízták Erdély katonai megszállásával, amelyet ő haladéktalanul végre is hajtott. Lotharingiai Károlyt és a rendek között tárgyalások indultak meg, amelyek 1687. október 27-én az úgynevezett balázsfalvi szerződéssel végződtek. Bár e balázsfalvi szerződés még a Dunod-félénél is rosszabb volt, a rendek elfogadták és a bécsi követség útján megerősítését kérték. Bécsben most már ezt is sokallták és Caraffát, az eperjesi kegyetlenségek hősét Erdély tényleges birtokbavételére erős haddal az országba küldték. Caraffa az országos bizottságot Telekivel együtt Szebenbe rendelte. Itt hosszabb tanácskozás után a következő nyilatkozatot terjesztette a bizottság elé: „Erdély visszatér Magyarország királyához, melytől az irigy sors és némelyek nagyravágyása szakította el. Elfogadja Lipótnak és utódainak, mint örökös magyar királyoknak oltalmát s önkéntesen, keresztény buzgalomból lemond a török véduraságról. A törökkel nem fog érintkezni, nem küld neki adót, sem ajándékot. Az uralkodóház más ellenségeivel sem érintkezik. A még meg nem szállott Kővár, Huszt, Görgény és Brassó váraiba befogadják a német őrséget. Különben kérik Őfelségét jogaik, kiváltságaik s a vallásszabadság megerősítésére. E hűségnyilatkozatot a Fogarasban tanácskozó rendek elfogadták, és a fejedelem is letette a hűségesküt. Ezután egy új diplomatervezetet készítettek s azt 1688. január 1-én átadták Caraffának, hogy megerősítés végett terjessze fel a királyhoz. E diplomatervezetre a rendek azt a választ kapták, hogy a vallásszabadságot tiszteletben fogják tartani, a diplomában foglalt kívánságokra vonatkozóan később, a most folyó háború befejezése után fognak felelni.
Így húzódott a dolog egészen Apafi 1690-ben bekövetkezett haláláig. Halála után a rendek fiának, a régebben fejedelemmé választott II. Apafi Mihálynak le akarták tenni az esküt. Ebben azonban őket Teleki Mihály és Heissler tábornok megakadályozták. Ekkor Bethlen Miklóst Bécsbe küldötték, hogy az új fejedelem megerősítését eszközölje ki. Rövid idő múlva Thököly beütött Erdélybe és Heisslert a zernyesti csatában, amelyben Teleki is elesett, megverte. Thököly 1690. szeptember 15-re országgyűlést hirdetett, amelyben párthívei Erdély fejedelmévé választják. Ez a körülmény a bécsieket engedékenyebbé tette, amit Bethlen Miklós sietett az általa annyira sürgetett diploma kiadása érdekében felhasználni. Nikolaus Dankelmann porosz és Lord William Paget angol követek támogatásával sikerült is a diplomát kieszközölni. Miután a császári hadak Thökölyt Erdélyből kiszorították, a rendek 1691. január 10-re Fogarasban országgyűlésre jöttek össze, amelyen tárgyalás alá vették a Bethlen által hozott diplomát s azt megvitatva, elfogadták.
E diploma bevezetésében II. Apafi Mihály fejedelemségét húszéves koráig elhalasztandónak rendeli, de addig is, míg II. Apafi Mihály eléri a szükséges kort, I. Lipót királyi szavával és legőszintébb hitével biztosítja a következőket:
1. A bevett vallások ügyében nem fog újítás történni; a katolikus klérusnak nem lesz ellentmondási joga. A katolikusok saját költségükön a más vallásúak sérelme nélkül Kolozsvárt templomot emelhetnek, és felépíthetik Gyulafehérvárt a kisebb templomot. Ahol kevesen vannak, magánosan, ahol pedig sokan, nyilvánosan tarthatnak istentiszteletet.
2. Az eddigi adományok, kiváltságok, nemeslevelek, címek, hivatalok, méltóságok a magyar részeken, Székelyföldön, Debrecenben megerősíttetnek.
3. Az Approbaták és a Compilaták, Werbőczi (az ellenállást biztosító pont kivételével), az országgyűlési végzések, a szászok municipális jogai megerősíttetnek.
4. A közigazgatás, országgyűlés, törvénykezés a régi állapotban marad és a fiskus senkit sem fog háborgatni.
5. Hivatalokat csak belföldiek viselhetnek.
6. A kincstárra szállandó jószágok csak érdemes hazafiaknak fognak adatni; az ellenségtől visszavett magánjószágokat vissza fogják adni előbbi birtokosainak.
7. Az ország főkormányzóját, helyettesét, katonai parancsnokát, a főkancellárt, a tanácsurakat, a főispánokat, a székely székek főkapitányát, az ítélőmestereket és a többi méltóságokat a jelesebb erdélyi urak s nemesek sorából választja az uralkodó, de
8. akképp, hogy a kormányzót, kancellárt, tanácsurakat, ítélőmestereket az országgyűlés jelöli ki és terjeszti fel megerősítésre.
9. A tanácsurak és a királyi tábla tagjai közül legalább három-három katolikus legyen; a szász ispán is legyen tagja a főtanácsnak; az ítélőmester legyen katolikus. A mostaniak azonban hivatalukban maradnak.
10. Évenként országgyűlést tartsanak.
11. A kormányzó lakjék az országban és a hazai törvényekre esküdjék meg. Mind ő, mind a tanácsurak a királyi kincstárból kapjanak fizetést.
12. Béke idején 50 000 tallér adót, háború esetén 400 000 rajnai forintot fizet az ország.
13. Új adót nem hoznak be; sem a régit, sem a harmincadot nem emelik.
14. A székely saját pénzén katonáskodik és ezért mentes minden köztehertől, de a székely jobbágy nem értetik ide.
15. A szabadkereskedés a régi állapotban marad.
16. A tized haszonbérlése a földesúré marad, a haszonbér a kincstáré.
17. Nagyszámú őrséggel nem fogják sanyargatni az országot. A szükséges idegen őrség feje egy német tábornok lesz, ki nem avatkozik közigazgatási dolgokba, s hadi ügyekben a kormányzóval, az államtanáccsal és az erdélyi hadak főkapitányával érintkezik;
18. A szász nemzetről és az adófizető nép vállairól leveszik az utasok és lovaik élelmezésének visszaélés útján szokásba jött terhét; postákról az államtanács, fogadókról pedig a főurak gondoskodnak.
Ezekben foglalható össze kivonatosan a leopoldi diploma tartalma, amely a következő korszakban Erdély közjogának alaptörvényéül szolgált. A bécsi kormány terve az volt, hogy Erdélyt, mint fegyverrel elfoglalt és biztosított tartományt beolvassza örökös tartomány gyanánt a Habsburgok birodalmába, hogy így annál könnyebben leigázhassa Magyarországot is. Az erdélyi államférfiak ezzel szemben mindent elkövettek, hogy kétoldalú államjogi szerződéssel megvédjék Erdély lehető legnagyobb fokú önállóságát, biztosítékául Magyarország alkotmányos szabadsága fennmaradásának is. Ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy I. Lipót e diplomában szerződésszerűen elismerje, hogy Erdély a magyar királyság jogán szállott vissza a dinasztiára.
A leopoldi diploma kiadása után kezdetét vette Erdély kormányának és közigazgatásának újraszervezése. Főkormányzóvá Bánffy Györgyöt, a lefejezett Bánffy Dénesnek huszonnyolc éves fiát nevezte ki I. Lipót a rendek választása alapján. Főkancellárrá Bethlen Miklós lett, aki nem akart Bécsbe költözni és azért később utódává Kálnoky Sámuelt választották meg. Kincstárnok Haller János, az erdélyi hadak főparancsnoka Bethlen Gergely és az országos tanács elnöke Bethlen Elek lettek. Tanácsurakká Naláczi István, Gyulaffy László, Sárosi János, Keresztesi Sámuel, Nagy Pál, Alvinczi Péter, Apor István, Toroczkay Mihály, Frank Bálint, Reichard Keresztély és Conrad Sámuel lettek. Összesen tizenegyen. A tizenkettedik tanácsosi állás nem töltetett be. Az a főkormányzó számára volt fenntartva, hogy magát a főkormányzói széken csak első tanácsúrnak és ne Erdély fejedelmének gondolja. Alig adta ki Lipót e diplomát, a bécsi kormány azonnal lépéseket tett, mint az erdélyiek mondogatták, a diploma kiforgatására. Alkalmat erre a diploma egyes hézagai szolgáltattak. A diploma a katolikusok és szászok sérelmeiről csak általánosságban intézkedett.
A részletes elintézést a rendekre bízta azzal a kijelentéssel, hogy ha nem tudnának megegyezni, akkor Lipót maga fogja a kérdéses egyenetlenségeket elintézni. Így jött létre a szászokkal az úgynevezett nationalis accorda és a katolikusokkal kötött egyezség. Lipót mind a két egyezségről egy-egy új, függőpecséttel ellátott diplomát állíttatott ki, s azért mondották, hogy a leopoldi diploma három részből áll. Az első maga a fődiploma, a második a katolikusok jogigényeit szabályozó egyezség és a harmadik a szászok sérelmeit orvosoló nationalis accorda. A leopoldi diploma kiegészítéséül szolgált még az úgynevezett Alvincziana resolutio is, melyet 1693. május 14-én adott ki I. Lipót az ország rendjei által Bécsbe küldött Alvinczi Péter kérésére. Ez azért nevezetes, mert ez mondja ki, hogy az erdélyi kancellária a magyarországitól különválasztandó. Ez a pont volt az, amelyik legtöbbet tett a diploma kiforgatására, mert ennek alapján vitték fel Bécsbe az erdélyi kancelláriát, ahol csakhamar végső fóruma lett az erdélyi ügyek elintézésének és így eszköze is lett annak, hogy Erdélyt a diploma ellenére Bécsből kormányozzák. Az ifjú Apafi Mihály fejedelemségét is, amelyet a diploma nyílt kérdésnek hagyott, a diploma szellemével ellentétesen intézték el. 1696. május havában eléje bizonyos feltételeket terjesztettek.
Miután e feltételeket nem fogadta el, katonai kísérettel Bécsbe vitték. Az 1697. május 15-én tartott bécsi minisztertanács kimondotta, hogy az ifjú Apafi többé nem mehet Erdélybe. A fejedelemségről ünnepélyesen lemond, német birodalmi hercegi címet és 12 000 forint évjáradékot kap. 1713-ban meghalt „Szép ifjúságának virágában így hamvasztották el”, mint Bethlen Miklós fájdalmas keserűséggel írta. Míg Veterani volt Erdély katonai kormányzója, addig a leopoldi diploma 17. pontja is érvényben volt. „Nem elegyedett a rendeket vagy a kormányszéket illető semminemű dologba.” Halála után Vaudemont rövid parancsnoksága után Rabutin de Bussy lett Erdély katonai főparancsnoka, aki, mint Cserey Mihály írta: „kivéve az erdélyi urak kezéből a pálcát, dobszóhoz tanítá és zaboláról itatá őket”. A karlócai béke után szükségesnek látták Bécsben a diploma kiforgatásában még egy lépéssel továbbmenni. 1699 őszén Thavonath Lajos elnöklete alatt bizottság jött Erdélybe a pénz és kincstárügy megvizsgálására. Thavonath utódja Seeau lett, ki egy szabályzatot dolgozott ki, amellyel megszabta „az ország esztendőnként való quantumát” és ezzel kiforgatta a diploma 12. pontját is értelméből. Mikes Mihály, Kálnoky Sámuel, Apor István „katolikus statust erigáltak”. Mikes egy emlékiratot dolgozott ki és azt a katolikus status nevében Bécsbe vitte. 1699. szeptember 5-én jött le Bécsből ez emlékiratra a válasz, amely a „Mikes-féle öt pont”-ot elfogadta és így a diplomának erre vonatkozó pontját is kiforgatták eredeti értelméből.
2010-10-05