Az iszlamofóbiáról és annak hasznos hatásairól

Fontos leszögezni: a magyar néplélek nem rasszista, antiszemita vagy iszlamofób. Meggyőződésem, hogy az ennek ellenkezőjét állítókat rosszindulat, sértettség, de legjobb esetben is túlzott érzékenység, esetleg a néplélek félreértése vezeti. Tény viszont, hogy a magyar kultúra – szociológiai tekintetben – bizonytalanság-kerülő, ami azt jelenti, hogy az ismeretlent, kiszámíthatatlant stresszként, fenyegetésként értelmezi. Ez azonban – szemben a valódi rasszizmussal, antiszemitizmussal, iszlamofóbiával – könnyen feloldható. Amint a magyar ember meggyőződik az idegen ártalmatlanságáról, jó szándékáról, nyitott szívvel befogadja azt. Nem így azon liberálisnak és befogadónak mondott nyugati népek, amelyek látszólag elfogadják ugyan az idegent, de gyakorlatilag kaszt alapon osztályozzák őt, amelyből kitörni csak a legelszántabbak tudnak.

Magyarországon pár év alatt szinte a semmiből nőtt ki az iszlámellenesség. Noha ez részlegesen magyarázható az Iszlám Állam ámokfutásának híreivel, vagy a társadalmat sokként érő migránskrízissel, társadalmi realitása kevés van. A magyarországi muszlim kisebbség aránya 0,1, a vallásukat valóban gyakorlóké pedig 0,03 százalékot tesz ki, így egy gyakorlatilag láthatatlan közösségről beszélünk. Terrorveszély nincs, a határzár távol tartja a délről érkezőket, a már nyugaton lévők pedig bolondok lennének idejönni.

Elméleti lehetősége persze van annak, hogy Magyarországon is kialakuljanak diaszpórák, de egy ilyen forgatókönyvhöz véletlenek valószerűtlenül hosszú sorának kellene teljesülnie. A magyarországi iszlámellenesség tehát nem más, mint Nyugatról importált politikai termék. Ne felejtsük viszont el, hogy a legjobb termék csakis akkor talál vevőkre, ha az valamilyen okból releváns a közönség számára.

A Nyugat-Európában növekvő iszlámellenesség alapvetően a társadalmak természetes reflexeként is értelmezhető, válaszul társadalmi, gazdasági, kulturális, biztonsági és identitásbeli problémák hosszú sorára. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a többségi társadalmak és a bevándorlók kulturális gyökerű összeütközése már a ’70-es és ’80-as években megtörtént.

A különbség az volt, hogy az önmagukat elsősorban nemzeti alapon meghatározó renitens bevándorló-közösségekkel szemben a diszkrimináció is nemzeti, etnikai alapon történt. Sokat elárul az erősen pejoratív német „Kanacke” terminus, mely a muszlimok mellett valamennyi nem fehér bevándorlót magába foglalja, beleértve a keresztény afrikaiakat, görögöket sőt, a balkániakat is.

A cikk folytatása>>>

mandiner.blog.hu