A török populizmus végnapjai

Kép forrása: www.pikrepo.com

A magyar inflációt még irigyelhetik is Törökországban, ahol a populista gazdaságpolitika elképesztő következményekkel járt. Az élelmiszerárak például már 90 százalékot drágultak. Az elszálló megélhetési költségek mindenkinek fájnak, és nem kizárt, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök bukását is elhozzák.

Épp négy éve írtam posztot a török puccskísérletről és választásokról, aminek apropójából átnéztük az ország helyzetét.

Most újra választások jönnek, frissítettem az adatbázist, ami teljesen lehozott az életről. Bár a híreket olvasva figyeltük a török makrót, ekkora pusztulást egyben látni megdöbbentő.

Akiknek a magyar infláció is irigylésre méltó
Napi téma baráti társaságokban, hogy milyen durva a 10 százalékos (kimutatott) infláció hazánkban, de mit élhetnek át a törökök a 70 százalékot meghaladó inflációjukkal, ami – csak hogy másik oldalról is kontextusba tegyük – még az argentinnál (50 százalék) is magasabb. A populista politika, a közgazdaságilag irracionális jegybanki politika odavezetett, hogy az élelmiszerárak egy év alatt 90 százalékkal drágultak.

Eközben a líra a dollárral szemben a 2018-as 5-ös szintjéről 17 fölé gyengült. Ilyenkor érthető módon megnövekszik a keménydevizák iránti igény az országban, mindenkori csúcsra emelkedett a bankrendszerben a dollarizáció. Míg 2018 elején a CDS felárak 200 bázispont környékén voltak, most a 800 bázispontot is elérték, amit már lehet a halálzónának tekinteni.

VAGYIS TÖRÖKORSZÁG NINCS MESSZE A TELJES GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁSTÓL. EMLÍTHETNÉK SZÁMOS MÁS GAZDASÁGI MUTATÓT IS, DE A LÉNYEG, HOGY A HELYZET DRASZTIKUSAN ROSSZABB, MINT NÉGY VAGY NYOLC ÉVE.

A társadalom ilyen mértékű elszegényedése gyakran politikai rezsimváltozáshoz, rosszabb esetben zavargáshoz, puccskísérlethez vezet. Erdogan 2002-es hatalomátvételében is kulcsszerepe volt, hogy a korábbi évtizedben hiperinflációnak voltak kitéve a választópolgárok, változást akartak. Akkor két éven belül egyszámjegyűre sikerült csökkenteni az inflációt, és egészen mostanáig viszonylag alacsony szinten maradt.

Most a helyzet azért más.

EGY ÁPRILISI FELMÉRÉS SZERINT A VÁLASZADÓK 36 SZÁZALÉKA NEM KÉPES FINANSZÍROZNI A SZÜKSÉGLETEIT, 44 SZÁZALÉKNAK PEDIG CSUPÁN ÉTELRE ÉS LAKHATÁSRA ELÉG A JÖVEDELME. AHOGY AZ ILYENKOR LENNI SZOKOTT, A VÁLASZADÓK 62 SZÁZALÉKA A KIALAKULT GAZDASÁGI HELYZETÉRT A KORMÁNYT OKOLJA.

Ez már politikailag is fájdalmas

Folytatás

Forrás: concordeblog.hu