A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében

7777A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében A középkori iszlám birodalomban számos magán- és közfürdőt (arab néven hámmám, melynek jelentése meleget árasztó) építettek a muszlimok, hogy mindenkor eleget tehessenek a rituális mosakodás (Wudu) szabályainak.

Ezért már a középkorban igen fejlett fürdőkultúra alakult ki. Testük ápolása, szépségük és egészségük megőrzése világszemléletükből következett: úgy vélték, kötelességük gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, beleértve saját testüket is. A rituális mosakodás megelőzte az imájukat. Az ima az iszlám egyik alappillére, mely egy alkalmat jelent a muszlim számára Isten elé állni és érezni, hogy Allahhal beszélget. Ezt naponta ötször kell elvégezniük a hívőknek. Ehhez hozzátartozik a tisztaság, beleértve a padlót vagy szőnyeget, amin áll, a saját ruházatát és természetesen a testét. A testüket meg kell szabadítani a tisztátalanságától (arab kifejezéssel hadath-tól). Kétféle „hadath” van: 1. Nagyobb: fürdés, vagyis az egész test tisztítása.

Ez szükséges pl.: tudatlan magömlésnél (alvás közben), nemi érintkezéskor, menstruációnál, szülésnél. Ilyenkor tetőtől-talpig teljes fürdést (guszlt) végeznek. 2. Kisebb: mosakodás. Ez történik alvás után és akkor, mikor valami kijön a test két kivezető nyílásán (pl.: váladék, vizelet, ürülék, szél). Az ima előtti wudu elvégzése: a kéz és karok mosása könyékig, száj és orr öblítése, arc és fül mosása, fejbőr dörzsölése vízzel, lábak megmosása bokáig. Persze mivel ez egy rituálé, ezért pontosan elő van írva a sorrend, és az is, hogy melyik testrészt hogyan és hányszor mossák meg. Fontos szerepe volt a testápolásnak, ezért már kicsi gyermekkortól el kellett sajátítaniuk a tisztálkodás műveleteit. Ezt elsősorban az asszonyoktól tanulhatták meg, mivel a még nem serdülőkorú gyermekek – lányok és fiúk – együtt éltek a család nőtagjaival a ház elkülönített részében. A gyerekszobákban általában volt egy kád jellegű fürdőmedence, mely mellett mindig volt az adott évszaknak megfelelő hőfokú vízzel teli kancsó. Kötelességük volt a tisztaság, a higiénia megőrzése, a szépség-és egészségápolás.
Részletek

2014-04-10

Dobos Krisztina Mirjam (Mira)