„A magyar–török együttműködés mindkét ország közbiztonságát javítja”

A magyar és a török belügyminisztérium közötti együttműködés mindkét ország közrendjét, közbiztonságát javítja – szögezte le Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Ankarában a Süleyman Soylu török belügyminiszterrel folytatott egyeztetést követő közös sajtótájékoztatón.

Pintér Sándor külön méltatta azon török rendőrtisztek tevékenységét, akik a magyar határon teljesítenek szolgálatot. Mint fogalmazott: a török rendőrök az egyik legfegyelmezettebb és legeredményesebben dolgozó egység.

Andrew Moca on Unsplash

A magyar belügyminiszter aláhúzta: Magyarország kész egy, a két ország által rendszerbe állított együttműködési mechanizmus kialakítására.

Rámutatott: ezt az együttműködést segíti, hogy a világ jelenlegi kiemelkedő problémáit illetően a magyar és a török nézetek hasonlók, nagyon sok esetben pedig teljesen megegyeznek.

Süleyman Soylu felszólalásában elmondta, hogy szándéknyilatkozatot tettek az együttműködési mechanizmus létrehozásáról, amely mechanizmus egyebek mellett biztonsági és migrációs kérdéseket is magában foglal.

Folytatás