A magyar gyalogság nem adta olcsón életét, de a túlerő és az oszmánok tűzereje végül győzött

2016. szeptember 01., 06:00 szerző: Dr. Papp Attila

Idén 490 éve annak, hogy a mohácsi csatavesztéssel pont került az 1520 és 1526 között zajló magyar­török háború végére. Eredménye ismert: II. Lajos tragédiájával kihal a Jagelló­ház magyar ága, és csupán két évtized kellett ahhoz, hogy aztán 150 évig a félhold sarlója árnyékolja be a Balaton déli partjaitól a Maros és Kőrös vidékéig a Magyar Királyság maradékát.

A sors furcsa fintora, hogy napra pontosan 5 évvel Mohács előtt a török bevette a magyar végvárrendszer fő erősségét, Nándorfehérvárt: 1521. augusztus 29­én, 66 napos ostrom után, az általánossá vált élelmiszer­ és lőszerhiány miatt Oláh Balázs szabad elvonulás fejében átadta a fellegvárat I. Szulejmán szultánnak. Az elkövetkező évek nem hoztak változást. Az oszmánok egyre közelebb jutottak, portyázó csapataik folyamatosan zaklatták a déli vármegyéket. Ennek ellenére a magyar főurak továbbra is saját pecsenyéjük sütögetésével voltak elfoglalva, csak a kalocsai érsek, Tomori Pál gondolt a határokra: egyházmegyéjének teljes jövedelmét a végvárak megerősítésére fordította. Mikor 1525 végén Bakics Pál vencsánci szerb vajda bebocsátást kért az országba, pontosan tájékoztatta a magyar uralkodót a készülődő törökökről. Azonban továbbra is úgy pergett egyik hónap a másik után, mintha mi sem történt volna.

I. Szulejmán 1526. április 23­án indult útnak hatalmas seregével Konstantinápolyból. Eleinte lassan haladt, mert a balkáni, esős tavasz ­ és a Marica áradása akadályozta a had vonulását. A török főhad és a szultán augusztus 27­én kelt át a Krassó bal partjára, de a portyacsapatok már az előző nap elérték a Mohácsnál várakozó királyi sereget. Két nap múlva, 1526. augusztus 29­én, a kora délutáni órákban érkezett be az oszmán főhad a mohácsi mezőre.

Így ír erről a szultáni hadinapló: az egész győzelmes hadsereg lóra ülvén megindult, s lassan­lassan, majd megállva, majd menetelve, ikindi előtt megérkezett a mohácsi mezőre, a haszontalan gyaurok tábora elé. A pasa a rumilii sereggel elöl foglalt állást, az uralkodó pedig mögötte állott az anatolii sereggel, a kapu­khalkival és a janicsárokkal. A feslett életű hitetlenek néhány ágyúgolyót lőttek el, melyeknek egyike a jobb szárnyon esett le: a táboruk előtt álltak több harcvonalba felállítva. De a mi részünkön nyugodtan maradtak, mivel még nem érkezett el az alkalmas idő, ember és állat fáradt volt.

Folytatás

Forrás: zaol.hu