A kurd pásztorfiú, aki dollármilliárdos lett, és most újraírná, hogy miért is kellenek cégek

Hamdi Ulukaya törökországi kurd kisebbségiként jutott el az Egyesült Államokba, ahol egyetlen dollár nélkül vágott bele szülei mesterségébe, a sajt- és joghurtkészítésbe. A Chobani tulajdonosa ma már dollármilliárdos joghurtkirály. Nemrég új paradigmát hirdetett, amiben nem a részvényesi érték, a profit a cél, hanem ezek csak eszközök a közösség boldogítására. Nála ez nem csak duma, tényleg minden lépése erről szól.

Kézikönyv az anticégvezetőknek: ne a profiton, a részvényesi értéken dolgozz, ezek hülyeségek, hanem a munkavállalók, a tágabb értelemben vett közösség boldogulásán! Ha ilyeneket hallunk egy dollármilliárdostól, könnyen gondolhatjuk azt, hogy ez valami CSR-bullshit, amit csak azért mond az illető, hogy jó legyen a marketingértéke, a márkaismertsége. Lehet, de Hamdi Ulukaya élete, nyilatkozatai és főleg tettei, hosszú évek óta megvalósított filantróp tevékenysége alapján úgy tűnik, hogy a joghurtkirály komolyan gondolja, amit mond.

Kevés olyan amerikai dollármilliárdos lehet, aki nem tudja, hogy hol és mikor született. Hamdi Ulukaya azonban ilyen, és bár természetesen ő is ünnepel egy 1972-es októberi születésnapot, de a 48 éves milliárdos családja tényleg nem jegyezte fel a pontos paramétereket.

A törökországi kurd szülők ugyanis félnomád állattenyésztéssel foglalkoztak, sajtot és joghurtot készítettek,és amikor Hamdi megszületett, éppen a kelet-törökországi Erzincan tartományban, az Eufrátesz folyóra épített vízi erőművek környékén, ezer méternél is magasabb falvak felett pásztorkodtak a jószágokkal.

„Nem volt sok mindenünk, de ott volt a hold, a csillagok és ott voltunk egymásnak mi, a család.” – nosztalgiázik azóta az üzletember.

Folytatás >>>

Forrás: index.hu