Flesch István: A népszavazás célegyenesében – a hadak útján az ostromlott „kalifátus” székhelye felé

Sevim Dağdelen egyébiránt határozottan kiállt amellett, hogy a szövetségi gyűlés foglaljon állást az örmény népirtás kérdésében. Amióta ez 2016. június 2-án megtörtént, folyamatosan halálos fenyegetéseket intéznek címére, miként a török származású 11 más német Bundestag-képviselő címére is. Ezért állandó rendőri védelem alatt áll.

A baloldali német képviselő asszony állampuccsnak nevezi, ahogy Erdoğan a 2016. július 15-i meghiúsult államcsíny után elbánt az ellenzékkel. Ezzel összefüggésben a nagy olasz kommunista filozófusra, Antonio Gramscira hivatkozva párhuzamba állítható vonásokat vél felfedezni Erdoğan állama és az olasz fasiszta berendezkedés között…

A minősítésekben azonban nálánál is sokkal messzebbre ment el parlamenti pártcsoportjának vezetője, az apai ágon perzsa gyökerű Sahra Wagenknecht asszony, aki egyenesen „leterroristázta” a Török Köztársaság elnökét. Az ő szemében Erdoğan azzal az egyetlenegy mondatával is alaposan rászolgált erre, amikor a nyugat-európai országok Ankara elleni intézkedéseit bírálva kijelentette: „Ha továbbra is így folytatjátok, holnap már nem akadhat egyetlen európai, egyetlen olyan nyugati sem, aki bárhol a világon nyugodtan és biztonságban kitehetné a lábát az utcára.”

Ez nyílt felhívás volt terrorcselekmény elkövetésére, „pontosan így beszélnek a terroristák is” – következtette a baloldali német frakcióvezető, majd ezt még megtoldotta azzal, hogy „Erdoğan ügyködését a hitlerista Németország külpolitikai törekvéseivel” vélte összehasonlíthatónak. A török külpolitikát abban rokonította a Harmadik Birodaloméval, hogy szerinte utóbbi is „más országokban élő kisebbségek révén igyekezett érvényesíteni saját erőszak-, geo- és zsaroló politikáját”.

Törökország azonban, amely Nyugat-Európával „csak” nyilatkozatháborúban áll, keleten valóságos fegyverekkel vív háborút: Szíriában, Irakban, nem utolsósorban pedig saját délkelet-keleti tartományaiban. Az iszlám fanatikusok, az ISIS haderejének egyre fogyatkozó és hátráló dzsihadistáin kívül a legtöbb helyen kurd fegyveresek ellenállásába ütközik.

És a napokban először történt meg, hogy a török államfő már országa nagy nyilvánossága előtt is hiányolta amerikai és orosz szövetséges partnereinek készségét a szíriai kurdok elleni harcának támogatásában. „Szomorúsággal tölt el bennünket, hogy Oroszország és az Egyesült Államok érdeklődést mutat a szíriai kurd népvédelmi fegyveres erők, a YPG terrorista szervezete iránt – jelentette ki Erdoğan a Cumhuriyet tudósítása szerint. Ez azért szomorít el bennünket, mert a YPG iránt tanúsított érdeklődés azt jelenti, hogy a vele összenőtt PKK, a Törökországban betiltott terrorista Kurdisztáni Munkáspárt is érdekli őket. Ezt most nyíltan kijelentem. Márpedig ezeket a szervezeteket el kell távolítani az itteni területekről. S amíg ki nem söpörték őket innen, addig Szíriában nem ér véget kötelességszerű katonai megbízatásunk.” Hogy nagyobb nyomatékot adjanak szavainak, Ankarában közölték, hogy az Eufrátesz Pajzsa fedőnevű koalíciós hadművelet során a török fegyveres erők egy hét leforgása alatt 71 YPG-milicistát tettek harcképtelenné Észak-Szíriában…

A YPG kurd milícia főparancsnoka, Sipan Hemo éppen előzőleg közölte, hogy április elején indulhat meg az USA vezette szövetséges erők általános támadása az ISIS „fővárosa”, Rakka ellen, s ebben a hadműveletben – az erős török fenntartások ellenére is – részt vesznek a népvédelmi fegyveres erők harcosai. A főparancsnok szerint, akit a Reuters tudósítója, Tom Perry idézett, s aki általában nem szokott nyilatkozni, igyekezvén inkább megmaradni a névtelenség homályában, a város felszabadítása néhány hét alatt végbe is mehet. Ankara huzamosabb ideje igyekszik rábírni az USA-t arra, hogy bontsa fel a szövetségét a PKK „terrorista ikertestvérével”, a YPG-vel. Ehhez török részről nagy reményeket is fűztek Donald Trump elnök beiktatása után.

E remények lassú szertefoszlására utalhat azonban a török elnök fent idézett kiábrándult nyilatkozata is. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a Habertürk tévéállomás műsorában azzal igyekezett megmagyarázni a helyzetet, hogy az amerikai kormányban a YPG-vel kapcsolatban eltérnek a vélemények. A haderő vezetésének egyik szárnya kétségtelenül pártfogolja azt az elképzelést, hogy – tekintettel az ISIS elleni korábbi harctéri sikereire – a YPG-t avassák a Rakka ellen felvonuló koalíciós erők szerves részévé. „De erről folynak még tárgyalások” – mondta.

Ami viszont a délkelet-kelet-törökországi hadi helyzetet illeti, itt változatlanul a török fegyveres erők a kezdeményező fél, bár jelentős veszteségek árán. Hivatalos bejelentés szerint a török haderő Tunceli tartomány térségében helikopterektől támogatott úgynevezett biztonsági akciót indított a hegyes-völgyes vidéken bujkáló mintegy 400 PKK-gerilla ártalmatlanná tétele céljából. A március 17-én kezdett hadműveletet két hetet meghaladó időtartamra tervezték, s a lakosság számára tiltott övezetnek nyilvánítottak összesen 31 régiót Nazimiye, Ovacık, Hozat és Pülümür települések tőszomszédságában.

Hadművelet folyik Tunceli tartomány mezőgazdasági övezeteiben is. Itt a biztonsági erők terrorellenes „biztonsági” tisztogató akcióinak az a célja, hogy leszámoljanak szélsőbaloldali politikai szervezetek és alakulatok fegyveres tagjaival. A katonai parancsnokság bejelentésében a fenti illegális formációk közé soroltak különböző kisebb „kommunista”, marxista–leninista”, „munkás-paraszt felszabadító” és “maoista” pártokat.

Egy feltűnést keltő hatósági közlés szerint a PKK általában ismert tevékenységi körétől messze nyugatabbra, a közép-törökországi Kayseri városában elítéltek egy katonát a „PKK javára folytatott propagandáért”. A 21 éves Abdurrahman Durmuşra kiszabott kétéves börtönbüntetést azonban az elítéltnek nem kell leülnie, mert a bíróság beszámította az előzetes letartóztatásban eltöltött idejét. Szabadlábra helyezésekor a katona közölte, hogy mélyen megbánta tettét, a vád tárgyát képező „PKK-barát” facebook-bejegyzését.

Az ország délkeleti csücskében elterülő Hakkari tartomány Çukurca kerületében a PKK gerillái és gerillanői sikeresen rajtaütöttek kormányerőkön – jelentette az ANF kurd hírügynökség. A gerillák szerint három katona meghalt, kettő megsérült. Egy gerilla is életét vesztette. A hivatalos török jelentésben viszont egy katona elestéről és négy sebesültről adtak hírt. A támadóknak Geritepe támaszpontnál sikerült bejutniuk a biztonsági övezetbe.

Az ANF ellenben a gerillák főhadiszállására hivatkozva beszámolt arról is, hogy két különböző hadműveletben a PKK fegyveresei a „fasiszta török haderő” összesen 14 katonájával végeztek. Az egyik rajtaütést az Amed (Diyarbakır)–Mardin útvonal mentén hajtották végre egy katonai gépjármű ellen. A másikat a Şırnak tartománybeli Qileban (Uludere) körzetében. Utóbbi esetben két oldalról támadva tűzcsapásokkal megsemmisítettek katonai állásokat.

A közelmúltban Majna-Frankfurt ritkán tapasztalt méretű kurd tömegtüntetés színtere volt. A felvonuló kurdok, akiknek létszámát a német sajtó harmincezerre becsülte, „Nemet mondunk a diktatúrára, igent mondunk a demokráciára és a szabadságra!” mottó jegyében vonultak végig a városon, tiltakozva a török államfő politikája, népszavazással megerősítendő jogkörbővítése ellen. A tüntetők hangosan éltették a kurd nép ellenállását, és zászlókat lengettek, amelyekre Abdullah Öcalannak, a „kurd nép vezetőjének” arcképe volt nyomtatva. A német szövetségi kormány éppen nemrégiben szélesítette ki a PKK párti megnyilvánulások tilalmát, és ennek megfelelően megtiltotta azt is, hogy közszemlére tegyenek ki Öcalan-portrékat.

A frankfurti rendőrség ez alkalommal többször is felszólította a kurd tüntetőket, hogy sodorják össze és csomagolják el az Öcalan-zászlókat. Amikor pedig nem engedelmeskedtek, a készenléti erők közölték, hogy videofelvételeket készítenek róluk. A török kormány elítélte mind a kurd tüntetést, mind pedig a német kormány kétszínű magatartását. Egyrészt ugyanis a tüntetésen magasba lehetett emelni a Németországban is betiltott PKK tilalmas jelvényeit, másrészt viszont a hatóságok megakadályozták török miniszterek németországi fellépését választási gyűléseken.

Ebben az érvelésben – fűzzük mi hozzá – természetesen van némi igazság. De a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Erdoğan határon innen és határon túl egyre jobban belelovalja magát egy népszerűtlen és nagy emberáldozatokkal járó igazságtalan háborúba. Egy olyan hosszú és kilátástalan kurd háborúba, amely jelenleg már lényegében nemcsak a Török Köztársaságból való kiszakadást régen feladó és önkormányzatiságot követelő „terrorista PKK” ellen irányul, hanem súlyosan megkárosítja az egész kurd közösséget – a jóval népesebb törökkel együtt. S ami a legrosszabb, esetleg végleg szertefoszlathatja a kurd–török és általában a kisebbségekkel való megbékélés lehetőségét, amellyel pedig ő maga egykor hatásos és szívhez szóló szónoklatokban oly gyakran és oly meggyőzően kecsegtette Törökország egész lakosságát – etnikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.

Lehet, hogy mindez belejátszik majd április 16-a eredményébe. Az is lehet, hogy mégsem. Jóslásokba, találgatásokba nem bocsátkozhatunk, csak regisztrálhatjuk a népszavazáshoz vezető út eseményeit. Ám bármilyen lesz is a referendum kimenetele, végső soron sok függ majd tőle. Hangsúlyozzuk: csak végső soron. De nem is a nagyon távoli jövőben. Mindenképpen feszülten várakozunk. Mi itt, Magyarországon is: Törökország és népeinek őszinte barátai.

Flesch István – Türkinfo