Bevezető gondolatok egy szubjektíven objektív cikksorozathoz
Amikor valakinek azt mondjuk, hogy török tánc, egyből két dologra asszociál. Elsőként a háremhölgyek hétfátyol tánca jelenik meg lelki szemei előtt, miként körbelengik csábos csípőmozgásukkal urukat, vagy a fehér ruhás transzállapotba merülő forgó dervisek. Nos, mindkét asszociáció teljes mértékben helytálló, hiszen a köztudatban a film, turisztikai helyek és könyvélmények alapján e két táncstílus kapott nagyobb figyelmet. Pedig a keleti táncok tárháza igen széles, kiváltképpen a török néptáncé.
Orientális táncos mivoltomból fakadóan szerencsém volt, hiszen számos keleti táncstílusba betekintést nyerhettem, viszont egyik sem ejtett annyira rabul, egyikre sem rezdültem meg olyan természetesen, mint a török ritmusokra, lépésekre és zenére. Ahogy egyre jobban nyitottam Törökország felé, úgy mélyedtem el a magán érdeklődésem mellett szakmailag is e realisztikusan mesés világban.
Ennek a hatalmas, örökké nyüzsgő, impulzív országnak is megvan a saját hét fátyol tánca, minél jobban tanulmányozza az ember, minél jobban mélyül el ennek a csodálatos országnak a kultúrájában, úgy bontja le magáról ő is a fátyolrétegeket és mutatja meg igazi arcát. A hét fátyolréteg, hét táncost, hét különböző régiót rejt, amely saját stílusát, saját ritmusát járva, mégis egy ősi, szuggesztív, lebilincselő egységes világ része.
Sorozatomban szeretnék betekintést adni az olvasóim számára e hét fátyol mögé, hogy közelebb hozzam a Hora, Zeybek, Horon, Kaşık Oyunları és Karşılama, Bar és Lezginka táncrégiók ritmusát.
2014-12-12