A HUNOR önkéntes török tolmács: Murat Kerse

A hír a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook bejegyzése alapján készült

Hűséges, fáradhatatlan és lelkiismeretes tolmácsunk Isztambulból húsz óra autózás után jutott el a magyar mentőszervezethez Antakyaba, hogy aztán egy hétig kísérje őket a romvárosban.

Murat Kerse több évig élt Magyarországon, a felesége Kisvárdáról származik. Nem hivatásos tolmács, „csak” egy ember, aki segíteni akart, és tudott is…

„Nem kívánom senkinek, hogy ilyet tapasztaljon. Amikor megtörtént a földrengés, Isztambulban voltam, a tévében láttam a híreket, de nem gondoltam, hogy ekkora a pusztítás. Idővel rájött mindenki, hogy ez nem szokásos rengés, több várost érintett. Így nem tudtam itthon ülni, éreztem, hogy valamit tennem kell. Biztos voltam abban, hogy a magyar mentőegységek jönni fognak, akkor úgy döntöttem, hogy legalább tolmácsként hasznomat vehetik, segíthetek másoknak. De nem tudtam hogyan érem el őket, próbáltam a követséggel kapcsolatba lépni, de sajnos nem sikerült. Rá két napra a Facebookon a feleségem látta meg, hogy itt van a magyar egység, amelyiknek tolmácsra van szüksége. Délután háromkor körbetelefonáltam az ismerősöknek, hogy Hatay fele megy-e valaki.”

Két óra múlva már úton voltam, de csak húsz óra múlva érkeztem meg.

Ott volt már egy angol-török tolmács, aki segített a magyar mentőcsapatnak. Bemutatkoztam, nagyon megörültek nekem!

Így sokkal egyszerűbbé vált a kommunikáció a helyi emberekkel. Sajnos most már két napja itthon vagyok, de a lelkem, a szívem ott maradt, nagyon megható dolgok történtek…

Volt olyan, hogy körbejártunk a kutyás egységgel, és egy anya odajött hozzánk, aki a fia nevét mondogatta. Könyörgött a kutyának, hogy találja meg a fiát!

Ebben a lelkiállapotban dolgozni lelkileg nagyon megviselt.

A helybeliek nagyon hálásak voltak a magyar csapatnak, ők nagyon bátran és lelkesen dolgoztak, le a kalappal!

Tiszteletben tartották a magyarokat, ez számomra nagy dicséret volt, büszke voltam, hogy valahogy én is hozzájuk tartoztam.

„Ott valami más merészséggel isten segít, a félelem eltűnik, sokkal bátrabbnak és erősebbnek érzi magát az ember. Normális esetben ilyen romok közé senki nem megy be, a csapat meg a legkisebb helyre is bekúszott. Én is bementem oda velük, eszembe sem jutott, hogy ránk dőlhet az épület. Ma is csodálkozom ezen. Szóval, nagyon nagy élmény és tapasztalat volt a mentőcsapattal együtt dolgozni, segíteni rászorulóknak, csapattaggá válni, akit befogadnak, mintha több éve ismertük volna egymást. Ez nagyon meghatott engem.Mikor visszajöttem, itthon a feleségem és a két lányom is büszke volt rám, de sajnos én nem azt éreztem, amit ők gondoltak rólam. Olyan dolgok történtek, amiket szavakkal nem lehet megmagyarázni. Csak érezni lehet. Életem végéig nem fogom elfelejteni, de nem kívánom senkinek.

Tehetetlenséget érzek továbbra is, nem hős vagyok. Köszönöm, hogy itt voltatok velünk, országom nevében még egyszer KÖSZÖNÖK mindenkinek mindent.”

Fotók: Murat Kerse és HUNOR