Törökország viszonya krími testvéreihez és az orosz kapcsolat

Isztambul – Serkan Sava ősei körülbelül 150 éve hagyták el a Krímet a tömeges kivándorlás során, miután az Oszmán Birodalom elkergette az oroszokat a krími háborúban, de nem tudta visszafordítani a lassú hanyatlást, amely végül felbomlásához vezetett az első világháború után.

Egy évszázaddal később a 35 éves számítástechnikus nagyszülei, akik akkor már a poszt-oszmán Török Köztársaságban telepedtek le, hallották, hogy Sztálin, a szovjet diktátor a krími tatárok százezreit deportálja Belső-Ázsiába 1944-ben, ami több mint százezer ember életébe került.

Ezen a héten Sava ott állt a szüntelenül szakadó esőben a 250 többségében török krími tatár tüntető között az isztambuli orosz konzulátus előtt. Mivel a krími tatároknak „rossz emlékeik vannak” az orosz uralom alatti életről, Sava szerint Törökországnak latba kellene vetnie befolyását annak érdekében, hogy a fekete-tengeri félsziget továbbra is Ukrajna része maradjon, és ne foglalják el az oroszok.

Az oroszok által jelenleg megszállt Krím-félszigeten az orosz többségű parlament sürgeti a csatlakozást az Oroszországi Föderációhoz és a március 6-ra kiírt népszavazást, a krími tatárok félnek attól, mit jelenthet egy újabb fejezet az orosz uralom alatt. Még ha a krími tatárok kapcsolata Oroszországgal bővelkedik is tragédiákban, a török reakció egy Moszkvával való esetleges konfliktus esetén aggodalomra ad okot.

A múlt egy sor demoralizáló katonai vereséget idéz, jelenleg viszont az ország mély kereskedelmi kapcsolatokat élvez fekete-tengeri szomszédjával, amitől földgázellátásának fele függ.

Oroszország az egyetlen szomszédos ország, amelytől Törökország tényleg fél, történelmi és jelenkori okokból – mondja Soner Çağaptay, a „Törökország tündöklése: a huszonegyedik század vezető muszlim nagyhatalma” c. könyv szerzője és az amerikai székhelyű agytröszt, a Washington Intézet Török Kutatási Programjának igazgatója. „A történelemből eredően sok törökben mélyen gyökerezik a félelem, hogy nem szabad felébreszteni az orosz medvét.”

A krími tatárok türk etnikuma a több milliós törökországi diaszpórával, úgy tűnik, beillik a Recep Tayyip Erdoğan által önmagának szánt szerepbe.

Erdoğan, az iszlámista Igazság és Fejlődés párt (AKP) vezetője sok politikai tőkét fektetett abba, hogy Ankarát a muszlimok védelmezőjének tüntesse fel a határok mentén. Erdoğan keményen bírálta Muhammad Morsi, a Muzulmán Testvériség vezetője és egyiptomi elnök megdöntését, és az elsők között volt a világ vezetői közül, aki katonai beavatkozást sürgetett Szíriában Bashar Al-Asszad rezsimje ellen az arab tavasz során.

Az utóbbi politikai felfordulás közepette Ahmet Davatoğlu, Törökország külügyminisztere volt az első követ, aki Ukrajna új kormányával találkozott Kijevben, a több hónapon át tartó tüntetés után, amely az oroszbarát elnök, Viktor Janukovics megbuktatásához vezetett.

Fél szemmel a történelemre pillantva maga Erdoğan ígérte meg, hogy nem hagyja cserben a krími tatárokat.

De Erdoğan, aki néha élvezettel csatározik más vezetőkkel, gondosan ápolta kapcsolatát az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, és nem valószínű, hogy olyan pozíciót venne fel, ami súlyosan veszélyeztetné az Ankara és Moszkva közötti kapcsolatokat…

Ha Erdoğan szeszélyes politikai stílusát vesszük, minden kormányfőt támadott, akivel dolga volt, kivéve az orosz és az iráni elnököt, mondja Çağaptay, „nem azért, mintha kedvelné őket, hanem mert a Törökországot ellátó gáz és olaj háromnegyede Iránból és Oroszországból jön”.

Az oszmán–orosz történelem szintén tényező, mondja Çağaptay, aki legutóbbi tanulmányában azt írta, hogy közel négyszáz éves időszak után az Oszmán Birodalom legalább tizenhét háborút vívott Oroszországgal, és mindet elvesztette.

Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy az 1936-os Montreaux-i Egyezmény, amely török felügyeletet biztosít a szorosok felett, amelyek összekötik a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel, az áthaladó hadihajók súlyát is korlátozza olyan országok esetében, amelyek nem rendelkeznek fekete-tengeri területtel.

A szabályozástól való bármely eltérés Törökország részéről a NATO-partnerek kedvéért veszélyeztetné az egyezményt.

Celal İçten, a Törökországi Krími Tatárok Egyesületének (Kırım Türkleri Kültür ve Yardımlaşma Derneği) isztambuli részlegének vezetője arra mutat rá, hogy a jelenlegi hazai politikai légkör jelentheti a fő akadályt abban, hogy Ankara nagyobb szerepet vállaljon az ukrajnai krízis megoldásában.

Erdoğan, aki belekeveredett a hónapok óta tartó korrupciós botrányba, a politikai karrierjéért küzd, és a március végén tartandó önkormányzati választások „barométerként” mintegy jelezni fogják, mennyi ereje marad az Igazság és Fejlődés (AKP) kormányzó pártjának.

İçten szerint Erdoğan és Adullah Gül köztársasági elnök minden tőlük telhetőt megtesznek az adott körülmények között.

Törökország aktuális politikai légköre zaklatott, ezért a krími tatárok ügyének támogatása a miniszterelnök és a köztársasági elnök részéről elvész a politikai napirenden lévő többi ügy között. İçten szerint „támogatták a krími tatárokat, és folytatják a nyugati erőkkel való együttműködést”.

Çağaptay egyetért abban, hogy Ankara együtt fog működni Európával, amely korlátozott szankciókat javasolt, de nem valószínű, hogy vezető szerepet vállal, hacsak nem alkalmaznak súlyos erőszakot a krími tatár népességgel szemben.

Ez valószínűleg nem nyugtatja meg a Savához hasonló krími tatárokat, aki szerint a fenyegetett türk kisebbség megvédése fontosabb minden politikai vélekedésnél.

Moszkva elutasítja az új ukrán kormány elismerését, mert azt fasiszták vezetik, akik veszélyt jelentenek az orosz etnikumra. A krími tatárok azok közé tartoznak, akiknek otthonát állítólag megjelölték az ominózus x-szel; azt mondják, hogy orosz önvédelmi csoportok válogatták ki őket.

Az isztambuli tüntetésen a tüntetők ezt énekelték: „Törökország, segíts testvéreiden!” és „Vállvetve harcolunk ellenségeink ellen”.

Eruğrul Toksoy, a krími tatárok jelével ellátott kék sálat viselő negyvenhét éves főkönyvelő szerint Erdoğan semmit sem tett, hogy segítsen a krími tatároknak, akik a félsziget lakosságának tizenkét százalékát teszik ki.

Sava, a számítástechnikus a néhai brit államférfit, Winston Churchillt idézte a megbékélés veszélyeiről szólva, és figyelmeztetett arra, hogy a passzív várakozásnak meglesz az ára.

„Aki a dolgok jelenlegi állását próbálja fenntartani, abban reménykedik, hogy a krokodil őt falja fel utolsónak.”

By Glenn Kates, Szabad Európa Rádió

2014. március 9.

http://www.rferl.org/

2014-03-12
Fordította: Kertész Erika / Turkinfo