Törökország kilépett az isztambuli egyezményből

Tegnap este elnöki döntésre hivatkozva Törökország kilépett az isztambuli szerződésként ismert „a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését célzó” nemzetközi szerződésből.

A kilépésről szóló határozat hivatalos közlönyben jelent meg.A most megjelent rendelet szövege mindössze ennyi: „A Török Köztársaság nevében a 2012/2/10. napi 2012/2816. számú minisztertanácsi döntés alapján 2011/5/11-én aláírt, az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt a Török Köztársaság érvénytelenítette, erről a 9. számú köztársasági elnöki döntés 3. pontja rendelkezett.”

Az elmúlt hónapokban voltak olyan hírek, hogy Recep Tayyip Erdogan és tanácsadói foglalkoznak ezzel a kérdéssel.Az egyezmény érvénytelenítése az AKP-n belül is megosztó tényező volt, de úgy tűnik, végül a szerződés érvénytelenítése felé billent a mérleg.A kilépéspártiak arra hivatkoztak, hogy az egyezményt aláíró országok közül 11 még nem ratifikálta azt (köztük Magyarország), és véleményük szerint az egyezmény miatt az országban a család egysége elleni, illetve az azonos neműek kapcsolatát támogató rendelkezések vannak érvényben.

Az érvénytelenítés hírére a közösségi médiában nagy tiltakozási hullám kezdődött.

Türkinfo