Hóvári János: A magyar ember egy török szemében elsődlegesen magyar és utána keresztény

A magyarországi oszmán-török műemlékek arról szólnak, hogy a múltat meg lehet emészteni, s egy-egy fürdő vagy akár dzsámi nem felel azért a balsorsért, amelyet egykoron Szulejmán szultán zúdított ránk – mondta el a hirado.hu-nak dr. Hóvári János, hazánk egykori ankarai nagykövete, a Zrínyi-emlékbizottság elnöke, jelenleg a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. Az elmúlt több mint húsz év magyar külpolitikájának szereplője és tanúja vallja: a török fél tudja, hogy érdekeink a műemlékek tekintetében kölcsönösek, hiszen nekünk is vannak emlékhelyeink náluk szép számmal.

– Hazánk ankarai nagyköveteként, külügyi vezetőként 2012-től részese volt a magyar-török diplomáciai és kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzésének. Ennek egyik fontos eredménye, hogy abban az időszakban több török vonatkozású, magyarországi műemléket felújítottak, magyar és török közös állami támogatással. Mi volt ennek a hosszú távú jelentősége? Folytatódik, avagy az akkori törekvések megvalósulásával egyfajta „befejezett projektnek” tekinthető mindez?

– A magyar-török együttműködés közös múltunkat illetően az elmúlt években tovább erősödött. Nagykövetként is mindent megtettem annak érdekében, hogy számos, egy helyben topogó ügyet kimozdítsak.

A magyarországi oszmán-török műemlékek arról szólnak, hogy a múltat meg lehet emészteni, s egy-egy fürdő vagy akár dzsámi nem felel azért a balsorsért, amelyet egykoron Szulejmán szultán zúdított ránk. Érdekes, hogy a magyar világ a török korszak után praktikusan tekintett az oszmán-török épületekre – a fürdők kellettek, az épületek jók voltak lakásra vagy raktárnak –, a 19. század közepétől pedig megkezdődött művészet- és kultúrtörténeti feldolgozásuk. Érdekes volt például az 1930-as években, amikor Pécsett, a Széchenyi téri templom-dzsámi felújítására sor került, a város vezetése úgy döntött, hogy meg kell mutatniuk a dzsámi-szerkezetet, s nem elrejteni azt, miként korábban tették. Ekkor a kupolára a kereszt mellé feltették a félholdat is. Így jött létre az a különleges kisugárzású emlékhely, amelyen sokan, akik eljutnak Pécsre, elcsodálkoznak.

A török állam az elmúlt tíz évben igyekszik bekapcsolódni a külföldön lévő oszmán-török emlékhelyek felújításába. Ezt teszik hazánkban is. Számomra nagy tisztesség, hogy a Török Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (TIKA) az én javaslatomra nyitott irodát pár éve Budapesten. Munkatársai nem csak az épületekre figyelnek, hanem a magyar könyvtárakra és kórházakra is: ahol tudnak, segítenek. A hasonló jellegű magyar-török kapcsolatokban az egyik legfontosabb együttműködés jelenleg a budapesti Gül Baba-türbe és környékének felújítása, amely őszre el is készül. A másik az a nagy ásatás, amely Szigetvár-Turbékon zajlik, és ahol az MTA és a Pécsi Tudományegyetem közös kutatócsoportja megtalálta Szulejmán szultán egykori türbéjének, vagyis sírboltjának maradványait. Ez a nemzetközi régészeti életben is nagy szenzációnak számít.

– Számon tartják, gesztusként értékelik az említett török kori emlékek felújítását, az azokban való magyar együttműködést a törökök?

– A török fél tudja, hogy érdekeink kölcsönösek, mert nekünk is vannak emlékhelyeink náluk: Rodostóban a Rákóczi Múzeum, Kocaeli-Izmitben a Thököly Imre-Zrínyi Ilona Emlékmúzeum, a Kossuth-ház Kütahyaban és a Bartók Emlékmúzeum Osmaniyeben. Ezek számát növelni kell és lehet: hiszen nincs múzeum egyelőre Rákóczi és más bujdosók temetkezési helyéül szolgáló isztambuli-perai Saint Benoit templomban, de a távoli Karsban sincs emlékjele a krími háború idején ott harcolt 1848-49-es hősöknek. K. Pintér Tamás barátommal nemrégiben egy kötetet is megjelentettünk a törökországi magyar vonatkozású épületek tucatjairól.

A törököket nyilvánvalóan büszkeséggel tölti el, hogy a Gül Baba-türbe Európa közepén egy olyan bektasi dervisnek állít emléket, akinek neve elevenen él még a mai török emlékezetben is. Sőt, a Galatasaray futballcsapat is történelmi-mitikus mentoraként tekint rá.

Magyarországon egyébként több száz törökkori emléképületünk és romunk van. Fontos, hogy megmaradjanak, miként a más koroké is, ez azonban sok munkával jár, és sok pénzbe kerül, no meg kellő szakértelmet igényel. Számomra ebben mindig magától értetődő volt az együttműködés.

– Hogyan viszonyulnak Magyarországhoz, a magyarokhoz a törökök – érzelmileg, „történelmileg”? A magyarok netán megosztottabbak e tekintetben?

– A törökök kedvelik a magyarokat, a távoli Anatóliában élők éppúgy, mint a bennünket többé-kevésbé ismerő balkániak. A művelt törökök éppúgy, mint a nép egyszerű fiai. Az ok: nyelvtestvérként vagy tejtestvérként tekintetnek ránk – így, mi csak jók lehetünk. És azok is vagyunk a török gondolkodásban. A keresztény-iszlám szembenállás sem tudta megzavarni kapcsolatainkat a 18. századtól. Egy magyar, egy töröknek elsődlegesen magyar és utána keresztény.

De mi is így vagyunk a törökökkel: elsődlegesen törökök, utána muszlimok. Persze ebben sokat segített a kemalizmus, a török nyugatosodás. De a törökök között napjainkban zajló ideológiai viták nem érintik a magyarság általános imázsát.

– A Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság elnökeként, a Zrínyi-emlékév lezárulta után hogy látja annak jelentőségét? Szigetvár életének a mai napig meghatározó része Zrínyinek és katonáinak hőstette, de az emlékév tovább vitte-e ezt az országban, esetleg a határon túl?

– A tavalyi „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elsődlegesen a Zrínyi-hagyományról szólt: mit jelent a katonai hősiesség a 21. századi Magyarországon. A Zrínyieket a pártállam még feltette egy elegáns polcra, bezárva a katona-világba. A teljes üzenettől, de különösen a költő dédunokájáétól ugyanis félt. A pártállamban csak nagyon halkan lehetett azt mondani: „Ne bántsd a magyart!”. Ezen igyekeztünk változtatni és változtattunk is.

De az is fontos volt, hogy a szigetváriak megtapasztalhatták, nem maradtak magukra a Zrínyi-hagyománnyal. Az emlékév országos és határokon átívelő volt, szorosan együttműködtünk a horvátországi emlékbizottsággal. Számos közös programunk volt Zágrábban, Csáktornyán és másutt. Zrínyi Miklós a nyugat-magyarországi Monyorókerékről vonult be a szigetvári táborba, itt, a Burgenlandhoz került településen is emlékeztünk, és emléktáblát avattunk.

A Zrínyi-hagyomány egészének bemutatására is törekedtünk. Hedry Mária remek Zrínyi Ilona-monodrámáját Juhász Róza színművész Kassán, Beregszászon és Zentán is előadta. Mindenütt vastapsot kapott.

– Az utóbbi években úgy tűnik, hogy a Szigetvári Vár lassan előlép abból az évtizedes elhanyagoltságból, amely a közfigyelmet és az állagát tekintve is sújtotta.

– A vár pár éven belül a Nemzeti Várprogramban megújul. Egyes munkálatok már elkezdődtek, de a nagyja még hátra van. A város kulturális vonzereje is erősödött, s ebben persze helye van annak is, hogy Zrínyi nagy ellenfele a Szigetvár-környéki dombokon hunyt el. Megújult a város határában lévő, magyar-török Barátság Park is.

A szigetvári várban 2016. szeptember 7-én a magyar és a horvát elnök felavatta Szabó Tamás Zrínyi-emlékművét; a megemlékezésekre Szigetvárra érkezett török miniszterelnök-helyettes is megkoszorúzta az új szobrot. Fejet hajtott a hős ellenfél emléke előtt. A hivatalos programot követően pedig az Oszmán-háznak Szigetvárra érkezett tagjai is koszorúztak. Nyugaton, emigrációban született hercegnők, akik közül az ismert francia írónő, Kenize Mourad mindig elmondta, hogy Szulejmánnak két bűne volt: megtámadta a Magyar Királyságot és hogy Hurremet feleségül vette.

– Ön két esztendeje a diplomáciából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatói székébe került, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, valamint a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára lett.

– Bölcsész vagyok: történelem-török szakon végeztem. Életem egyik fontos korszakában akadémiai kutató és egyetemi oktató voltam. 1992-ben nem azért módosítottam pályám, mert ki akartam magam próbálni valami új helyen, hanem azért, mert annak a bennem élő világnak, amelyet az Eötvös Kollégium új szintre emelt, hallatnia kellett a szavát abban a történelmi helyzetben, amit a rendszerváltozás évei jelentettek. Ki kellett vennem részem az új Magyarország megteremtéséből.

Tanúja és szereplője vagyok több mint húsz év magyar külpolitikájának. Sok remek emberrel dolgoztam együtt a Bem rakparton: majd ha megnyílik e korszak levéltári anyaga, a külvilág is meg tudhatja, hogy féltettük és szolgáltuk hazánkat.

2014-ben a külügyi rendszer átszervezésre került: hirtelen a kultúra világában találtam magam és persze az egyetemi katedrán. Visszatérhettem igazi bölcsész lényemhez és ismét remek emberekkel ismerkedhettem meg. A magyar kultúrát szolgálom, miként sokan mások is teszik hazánkban. Ez is sok diplomáciai finomságot igényel itthon és külföldön egyaránt.

Forrás: www.hirado.hu