Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Két utazó Hannibál nyomdokain 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Két utazó Hannibál nyomdokain 1555-ben

I. Ferdinánd király követe, Ogier Ghiselin de Busbecq 1555 januárjában ér Konstantinápolyba, hogy Szulejmán szultánnal tárgyaljon Erdély és Magyarország sorsáról. A szultán ekkor azonban Amásziában táborozik – a követ így 1555 márciusában elindul oda. Kíséretéhez csatlakozik Hans Dernschwam is, aki szintén készít útleírást a látottakról. Az alábbiakban a kettőt párhuzamosan olvasva áll össze előttünk a 16. századi Kis-Ázsia képe.

Az Ogier Ghiselin de Busbecq 1554–1555-ös követségét bemutató sorozatunk előző részében láthattuk, ahogy Busbecq 1555. március 9-én elindul Konstantinápolyból Amászia felé. A Boszporuszon átkelve a követ és kísérete az első napon nem is mennek tovább Szkutari (a mai Üsküdar) városánál.

Szkutariból a követség – benne Busbecq és követtársai, Verancsics Antal és Zay Ferenc, valamint a követséghez saját kérésére és költségén már korábban csatlakozott Hans Dernschwam is – másnap indul tovább Amászia felé.

Teknősök, kutak, hidak és romok

Busbecq korábban már írt arról, milyen averzióval is viseltetnek a törökök egyes ételek iránt, melyeket ellenben maga a követ (és kísérete) igazi csemegének vél. A Szkutariból a következő állomás felé igyekvő csapat hamarosan újra szembesülni kénytelen a gasztronómia területén is megmutatkozó interkulturális különbségekkel. Busbecq így ír:

„Miután másnap elindultunk, illatos virágokkal, főként levendulával borított mezőkön keltünk át, és e helyeken nagy számban láttunk szabadon, félelem nélkül kószálni teknősöket hatalmas csoportokban. Ezek számunkra igen kedvelt leendő zsákmány lettek volna, de nem a törököknek, kik kíséretünkben voltak, s akiket inkább meg akartunk kímélni a látványtól. Ők ugyanis, ha már csak hozzájuk értek, vagy ha csak azt látták volna, hogy a teknősök asztalunkra kerülnek, már annyira beszennyezettnek érezték volna magukat, hogy nincs az a vízmennyiség, amivel megtisztulhatnak.

Korábban valamikor már mondtam, milyen babonásan ódzkodtak úgy a görögök, ahogy a törökök is az ilyesfajta állatokkal való érintkezéstől, amiből az következik, hogy mivel senki sem vetett lest ilyen kevéssé ártalmas állatoknak, a teknősök mindenhol bőven előfordultak. Ezek közül egyet, melynek két feje volt, még napokig tápláltam, s minden bizonnyal tovább élt volna, ha az én hibámból ki nem múlt volna.”

Ne Iuppiter quidem omnibus placet – még Juppiter sem tetszik mindenkinek, tartja a latin mondás: úgy látszik, ha a teknősök ételként való hasznosítása merül fel kérdésként, ez hatványozottan igaz, és igaz volt már a 16. században is.

A Szkutarit követő első állomáshely neve Kartal. Az odáig tartó úttal kapcsolatban láthattuk fentebb Busbecq leírását; a Busbecq társaságában utazó Dernschwam figyelmét pedig az út során némileg más momentumok ragadták meg. Így ír:

„Március 10-én Szkutariból útra keltünk egy tengerparti görög faluba; itt éjszakáztam a falu végén épült nagy karavánszerájban, s itt új patkókat verettem kancámra.

A karavánszeráj mellett romos, ódon várkastély emelkedik. A falu görög neve Chartophilon, törökül Kartal – mely utóbbi magyar nyelven annyit jelent, mint sas. Az országúttól balra fekszik.

A karavánszeráj mellett kőből épült csőkút, márványkővel; szintén bal felől.

Szkutariból mintegy három mérföld az út Kartalig; öt óra alatt tettük meg.

Szkutariból kezdve egészen kartali táborhelyünkig a tengeröböl partján haladtunk. Jobb kéz felől a tengert láttuk, bal kéz felől a közeli hegyeket.

Átkeltünk egy kis folyón átívelő kőhídon, majd később egy másik kis folyó mellett emelkedő nagyobb kőhídon. Útközben három, márványvályúval ellátott csőkútra és egy romos keresztény templomra bukkantunk. Majd továbbhaladva bal felől újra egy kőből épített csőkútra lettünk figyelmesek, melyből három oldalról folyik a víz a márvány lóitató vályúba. Tövében magas, hosszúkás, zöld urna, melyen ülni és étkezni lehet.

Ezután egy hegyekből leszakadó folyó felett épített fahídon át vezetett utunk; ezt követően balról ismét kőből épített csőkút következett, márványitatóval, és egy nagy, régi keresztény templomot látni lerombolt állapotban; itt kolostor állhatott.

Dimbes-dombos területen keresztül, hegynek fel, hegynek le haladtunk. Az út hol köves, hol fövenyes, hol cserjék borította tájon át vezet; szántóföldet alig látni.

Szkutaritól lefelé egy meglehetősen magas hegy kezdődik; a tengerben egyik sziget a másik után mutatkozik, partjaikon falvak, megművelt földek, szőlőskertek.

Kartalban sok a görög. Szkutariból is görög falun át vezetett az utunk; itt egy régi romos épület nyomai találhatóak, de csak a kövek maradtak fenn.”

Kartalról, mely ma Isztambul ázsiai kerületeinek egyike, Busbecq a település nevén kívül nem sokat árul el. Dernschwam megjegyzi, hogy a név jelentése magyarul ’sas’: talán nem véletlen, hogy a sas alakját a település mai címerében is viszontlátjuk.

Érdekes viszont, hogy Busbecq egyfajta felsorolásra vállalkozik, melyben megemlíteni szándékozik mindazon települések nevét, melyekben a Konstantinápolytól Amásziáig terjedő úton megfordult e követség alkalmával. A motivációról olvasva szintén érdekes részekre bukkanhatunk: Busbecq azzal büszkélkedik, hogy míg a Buda és Konstantinápoly közti utat sokan megtették már (így pl. Dernschwam és Verancsics is), a kis-ázsiai útszakaszt legjobb tudomása szerint még senki.

„Aznap megérkeztünk egy faluba, melyet úgy hívtak: Kartal [Kartali]. Nem bánom, a folytatásban leírom minden szállásunk nevét. A Konstantinápolyig terjedő utat már sokan megtették, de amennyire én tudom, az Amásziáig terjedőt rajtunk kívül senki.”

Hamarosan az is kiderül leírásából, hogy Kartalt elhagyva következő állomáshelyük Gebze, melyet az ókori Libyssával azonosít, ahol a neves karthágói hadvezér, Hannibál (i.e. 247 – i.e. 183 körül) halálát lelte.

Gebze felé félúton

Gebze városa Isztambultól mintegy 30 km-re keletre, a Márvány-tenger partján fekszik. Busbecq így ír:

„Kartalból Gebzébe [Gebise] jöttünk, Bithynia egyik városába, melyet az egykori Libyssának vélnek, mely arról híres, hogy itt van Hannibal sírja. Innen gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és a Nicodémiai-öbölre. Itt csodálatos magasságú és vastagságú ciprusok is láthatóak.”

Busbecq szűkszavú leírásához képest Dernschwam jóval részletesebben szól a Kartal és Gebze közötti útvonalról. Ebből az is kiderül, hogy bizony az úton nem csupán Busbecq és csapata volt az egyetlen külföldi követség; mások is járnak a Konstantinápoly és Amászia közti útvonalon. Dernschwam arról ír, hogy nem messze Kartaltól a francia követtel találkoztak. Így ír:

„Március 11-én Kartalból útra kelve a tengerparton haladtunk, és fél nap alatt elérkeztünk egy Gebzének – korábban Visónak – nevezett faluba. Utunk három mérföld vagy annál valamivel több lehetett.

Előbb egy görög falun utaztunk keresztül, melyben sok halász él. A falu határában találkoztunk a lovas kísérettel arra lovagló francia követtel is.

Ezután kőből épült márvány csőkutat láttunk, márványvályúval, majd egy csatorna felett épült kis kőhídon, ezt követőleg egy kis folyót átívelő fahídon haladtunk át. Ezt ismét kőből épült, márványvályús csőkút, majd balról három kővályús csőkút követte; az utóbbiból három oldalról folyt le a víz. Továbbhaladva egy fahídon át vezetett utunk; a fahídtól jobbra egy merítőkút áll.

Több napig tartó tengerparti utunk folyamán sok hegyes, dombos szigetet láttunk falvakkal, szőlőkkel. Amikor utunkat már nem folytathattuk a tengerparton, hegyek között haladtunk tovább.

Bal felől kopár, köves hegyek tornyosultak. De ma több épületet és bevetett földet láttunk, mint az előző napok során bármikor.”

Dernschwam Gebze környékéről is jóval részletesebben tudósít:

„Gebze körül a táj igen szép; jobb felől a tenger látható, a földek dúslakodnak bokrokban, sok a szamócafa is, melynek piros gyümölcse a nagy cseresznyeszemekre emlékeztet. Itt sok bolgár paraszttal találkoztunk, mind lóháton; legtöbbjük sokféle holmival, de fegyvertelenül. Ezek kötelesek a (török) tábort követni, miként a rómaiaknál a sok lixa, vagyis markotányos, akiknek a táborban – egyéb kötelességeik mellett – lóápolás, víz- és fahordás volt a dolguk, amiért aztán zsoldban részesültek.

Marhalegelő nincsen errefelé, csak birkalegelőket láttunk.

Itt Gebzében szép mecset és karavánszeráj található; Polak Musztafa építtette mindkettőt, ugyanaz, aki Drinápoly mellett a Marica-hidat emeltette. Itt minden vándor, aki megszáll a karavánszerájban, az isteni irgalom nevében ingyencsorbát kap, de más táplálékot nem.

Egyébként a faluban még egy másik mecset is van.

Mi nem ebben a karavánszerájban szálltunk meg, mivel nincs lehetőség az abrakoltatásra. Isten dicsőségére alapították a vándorok számára, ingyenes – de árpát, szénát vásárolojon ki-ki, ahol tud.”

Busbecq, miközben Buda felől Konstantinápoly felé halad 1554–1555 fordulóján, áthalad Szvilengrád (Bulgária) városán is, ahol maga is megemlíti Musztafa pasa hídját, mely a Marica felett ível Drinápoly (Edirne) közelében (Dernschwam 1553 nyarán jár ugyanitt). Szvilengrád korábbi elnevezése egyébként a hidat építtető Musztafa pasa nevét idézte.

Csobán Musztafa pasa (Çoban Mustafa Paşa) hosszú pályafutása során számos tisztséget töltött be; egyebek közt részt vett Belgrád 1521-es és Rodosz 1522-es ostromában is, ill. ő volt Egyiptom kormányzója 1522–1523 közt. A szvilengrádi híd nem az egyetlen építmény, mely nevéhez köthető: Gebzében, ahogy arról Dernschwam is tudósít, mecsetet építtetett.

Korábban arról is olvashattunk, ahogy Busbecq Szerbián áthaladva szól az ottani karavánszerájok szolgáltatásairól: Dernschwam fenti leírásában szintén szentel pár szót a kérdésnek.

Dernschwam útleírásában végül így szól Gebze és Hannibál kapcsolatáról:

„Az említett Gebze mezőváros nyilván azonos Lybissával, miként arról a bithiniai Solinus megemlékezik. Állítólag itt temették el Hannibált. Jóllehet a hely kellemes, derűs fekvésű, ugyanakkor semmisem utal arra, hogy itt város állt; sem kőépületek nyomai, sem régi kövek nem fedezhetők fel. De az is lehetséges, hogy (a törökök) mindent beépítettek a mecsetbe.”

A Dernschwam által említett Gaius Julius Solinus 3. századi latin nyelven alkotó történetíró és geográfus; főműve a Collectanea rerum memorabilium.

Hannibál, a karthágói hadvezér a második pun háború után még évekig él Karthágóban, amikor is a rómaiak kiadatását kezdik követelni. Ekkor száműzetésbe vonul: hosszas vándorlás után Bithyniába, I. Prusziasz udvarába kerül – akiről korábban, a sorozat egy másik cikkében már olvashattunk annak kapcsán, hogy Bursa városának elnevezése vélhetőleg az uralkodó nevéből származtatható.

A folytatásban Busbecq (és Dernschwam) Nicomedia (a mai İzmit) és Nicaea (a mai İznik) felé halad tovább.

Források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Hans Dernschwam: Erdély. Besztercebánya. Törökországi útinapló. (Közreadja: Tardy Lajos) Európa, Budapest, 1984

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Horváth Krisztián – Türkinfo