A békét is választhatta volna, ám esküt szegve a halálba vágtatott I. Ulászló

572 éve, 1444. november 10-én zajlott a várnai csata, amelyben a keresztény szövetséges hadsereg nagy vereséget szenvedett az Oszmán Birodalomtól. A Hunyadi János és Ulászló magyar és lengyel király által vezetett támadó hadjárat racionalitása már akkor is kérdéses volt, nem csoda, hogy a törökverő hadvezér és az uralkodó is sokat hezitált a vállalkozással kapcsolatban. 1444 késő nyarán végül – az addigi kettős játékot feladva – Ulászló úgy döntött, megtisztítja a Balkán-félszigetet az idegen oszmán hatalomtól. Az elképzeléshez ekkor azonban nem társult megfelelő katonai felkészültség, így a hadjárat megsemmisítő kudarcba fulladt, maga a király is a csatatéren vesztette életét.

Európa reménye

Habsburg Albert magyar király halála után a Szent Korona a lengyel király, Ulászló fejére került, aki sokat köszönhetett hatalma stabilizálásában a szörényi bánnak, Hunyadi Jánosnak. A később törökverő jelzővel ellátott hadvezér urától megkapta – Újlaki Miklóssal megosztva – az erdélyi vajda, a temesi ispán és a nándorfehérvári kapitány tisztségeket is, aminek következtében az ország délkeleti védelmét egységesen irányíthatta. Erre nagy szükség is volt, hiszen a terjeszkedő Oszmán Birodalom már évtizedek óta fenyegette a határmenti végeket, és nem egy ízben portyázott, vagy próbálkozott betörésekkel többek között Szerbia és Erdély területén.

Hunyadi János az 1440-es évek elején sikerrel vette az akadályokat és kisebb ütközetekben egymás után verte meg a török csapatokat. A Balkán jelentős részét már bekebelező Oszmán Birodalom számára idegen volt a folyamatos kudarcsorozat jelentette állapot, de ami 1443-ban kezdődött, arra a Porta végképp nem számított. Az addig állandó defenzívára kényszerülő népek számára reményt adott Hunyadi fellépése, aki elfogadta a törökellenes háború vezetésével kapcsolatos megbízást – ennek szervezése a királyi udvarba érkező pápai követ, Guliano Cesarini feladata volt.

1443 októberében jelentős, mintegy 35 ezer fős hadsereg indult meg Hunyadi és Ulászló vezetésével török területre azzal a céllal, hogy a nikápolyi csatavesztés (1396) óta „jegelt” feladatot, a Balkán felszabadítását elvégezzék. IV. Jenő pápa előtt ezenfelül felcsillant a katolikus és az ortodox egyház újraegyesítésének reménye is, amitől egy sikeres hadjárat esetén a törököktől szorongatott VIII. János bizánci császár sem zárkózott el. A „hosszú hadjárat” során Hunyadi és hadserege egészen Szófiáig hatolt előre, s bár az offenzíva során területszerzés több győztes ütközet ellenére sem történt, a csapat veretlenül tért vissza 1444 januárjában Nándorfehérvárra. A Hunyadi János vezette diadalmas menet kikezdte az Oszmán Birodalom legyőzhetetlenségének mítoszát, és erősítette azt az eszmét, hogy nagyobb európai összefogással a török megállítható.

Folytatás

Forrás: mult-kor.hu