Az északnyugati Kocaeli tartományban található İzmitben zajló ásatási munkálatok során feltártak 17 lépcsőfokot. A lépcsők egy templomhoz tartoznak, melyről úgy vélik, hogy 2000 éves lehet.
„A térségben zajló munkák során találtunk 17 templomlépcsőt. Jól látható, hogy a lépcsők felfelé folytatódnak, és egy alagút maradványai is feltűnnek a lépcső alatt. Azt gondoljuk, hogy ezek az építmények kapcsolódnak egymáshoz. Ez az a terület, ahol Nicomedia (a mai İzmit) létrejött. Úgy gondoljuk, történelmi leletek vannak ezen a területen” – közölte Adnan Zamburkan, az ásatási munkálatok vezetője.
Zamburkan kiemelte, hogy találtak egy egészségistennő szobrot a műveletek kezdeti szakaszában. İzmit egyrészt a Római Birodalom keleti fővárosaként szolgált, másrészt egy tengerparti város volt, melyben a világ legcsodálatosabb palotaszobrai készültek – mondta Zamburkan.
A leletek akkor kerültek elő, amikor egy helybeli lyukat akart fúrni egy harmadlagos régészeti lelőhelyen Çukurbağ-ban, az építkezés szomszédságában. Zamburkan azt tervezi, hogy majd összegyűjti és kiállítja a leleteket, hogy a látogatók is megnézhessék őket.
Forrás: Hürriyet Daily News
Fordította: Somogyi Tamás – Türkinfo