„Magyarország a kereszténység ellensége?”

„a magyarok „néhány ízben” Váradig űzték a törököt, igaz részegen.”

Egy jól körülhatárolható ellenségkép megrajzolásának számos, egymástól független, de több egymással összefüggő oka lehet, s ez nem volt másképpen a középkori illetve a kora-újkori Magyarországon sem. Ezen okok mögött természetesen jelen voltak objektív körülmények is mind a 14., mind a 17. században is, de számos olyan politikai indíttatásból kreált szimbólum került bele mind a törökökről, mind a magyarokról kialakult képbe, amelyek bemutatása árnyaltabb képet adhat. A kora-újkori ellenségképről szóló írásunk első részét itt találja.

Egy jól körülhatárolható ellenségkép megrajzolásának számos, egymástól független, de több egymással összefüggő oka lehet, s ez nem volt másképpen a középkori illetve a kora-újkori Magyarországon sem. Ezen okok mögött természetesen jelen voltak objektív körülmények is mind a 14., mind a 17. században is, de számos olyan politikai indíttatásból kreált szimbólum került bele mind a törökökről, mind a magyarokról kialakult képbe, amelyek bemutatása árnyaltabb képet adhat. A kora-újkori ellenségképről szóló írásunk első részét itt találja.

Pozitív török-kép

Korábban kitértem rá, hogy nem létezett egységes kép a törökről. Természetesen az eddig tárgyaltakból világosan kiderül, hogy a negatív kép volt a domináns; de a reformáció után, – főleg a protestánsok – a török birodalmát példaként említik a keresztényeknek, annak hatalmassága miatt.[1] Természetesen ez összefügg azzal, hogy a protestánsokat a „katolikus birodalom” folyamatosan igyekezett minden eszközzel elnyomni, míg a török birodalomban, viszonylagos vallási tolerancia volt. Ahogy a katolikus vallású Habsburg uralkodó nyomására 1658-ban eltörölték a linzi és a bécsi béke protestáns vallásbékére vonatkozó kitételeit,[2] a török-kép a protestánsok szemében pozitívabbá színeződött. Ezt a pozitív képet azonban a Habsburg kormányzat igyekeztetett csírájában elfolyatni. [3]

A propaganda eszköze

A török kegyetlenkedéseinek folyamatos szerepeltetése a híradásokban és a propaganda egyéb területein a császári udvar folyamatos eszköze volt ahhoz, hogy a német választófejedelmektől támogatást nyerjen.[4] Ennek legfőbb oka az volt, hogy a folyamatos hadi ellátás a magyarországi hadszíntéren, illetve a tizenöt éves, majd a harminc éves háború kiadásainak fedezése, és a 17. század végi felszabadító harcok hatalmas pénzügyi követeléseket támasztottak, ezeket az örökös tartományok szerény teljesítő képessége és a magyarországi lakosság túlterheltsége miatt nem tudták fedezni anyagilag.[5]

Ezt ismerve már érthető, hogy a császári propagandában miért főleg akkor jelent meg a török kegyetlenkedése, amikor anyagi támogatásra volt szükség. Ez persze nem jelenti azt, hogy a békésebb években ne lett volna „ébren tartva” a török veszély tudata. Ez a fajta hatásgyakorlás a „Man muß einem heimlichen Feind einen öffentlichen machen.” (A rejtett ellenséget nyilvánossá kell tenni) elvén működik. Barbarics Zsuzsa véleménye szerint az „Az ellenségkép mindig a mindenkori hatalom és propagandagép termékének tekinthető.”[6] Azonban az általam már felvázolt okok közül csak egyik – nem kissé fontos – komponense.

A propagandának a törökökről alkotott negatív színezete nem csak a külpolitikában jelentett hatásgyakorló eszközt, hanem ezeknek a kliséknek és sztereotípiáknak a használata hasznos volt a társadalom alsóbb rétegeinél is, a pozitív török-kép csírájában való elfolyatására[7], ahogy ezt már a protestánsok kapcsán említettem.

A magyar szemlélet megváltozása. „Kössünk kardot az pogány török ellen”

A tizenöt éves háború nem érte el a hozzá fűzött reményeket. A Habsburgokban való csalódottságnak a Bocskai-felkelés adott hangot.

Az 1620-as, 30-as években az ellenreformáció török-ellenes hangulatkeltésének időszakában gyermek Zrínyi Miklós, annak folytatásaként és a további harc szükségszerűségeként írta meg később a Mária kultusz kapcsán már említett Szigeti Veszedelmet. A Zrínyi Miklós által írt magyar változat címlapján és testvére Péter által később lefordított változat címlapján is a hajón ülő alak fegyverben van, a horvát fordítás borítóján lévő hajó is meg van rakva fegyverekkel, amely a török elleni harcra utal. [9] Zrínyin kívül mások is buzdították a török elleni harcra a nemességet; hozzá hasonlóan Liszti László is a Magiar Mars című művében egy régi esemény – a mohácsi csata – felelevenítésével.

A cikk folytatása>>>

„napitortenelmiforras.blog.hu