Hamisítatlan török esküvő

Mióta visszavonhatatlanul szerelembe estem Törökországgal, a kultúrával, és az ott élő emberekkel ( na jó, csak eggyel 🙂 ), női személy lévén mindig is érdekelt, hogy milyen egy török, falusi esküvő.

Ezt az idén nyáron olyannyira megtapasztalhattam, hogy 3 lagziba is eljutottam.

Ahogyan nálunk, úgy Törökországban sem szeretnek esküvőt tartani télen, mert hiedelmeinkkel ellentétben ott is hideg van (tavaly több hó esett ott, mint Magyarországon).

Tehát a házasodásra alkalmas időszak májustól-októberig tart, amit nagyban nehezít a házasulni vágyók magas száma, és az a kieső 1 hónap, ami a Ramadán hava, ugyanis ebben a 30 napban nem szabad és nem is illik a böjtöt nem tartóknak sem ilyen összejöveteleket tartani. Így minden hétvégére jut egy esküvő és egy sünnet is (erről majd máskor).

A lagzi helyszíne Akhisar, amely egy 165 000 fős kisváros az Égei-tengeri régióban, jellemzően a Balkánról az 1950-es években Törökországba visszatelepült lakosokkal. Ez azért lényeges, mert meghatározza az esküvő forgatókönyvét.

Az első napon este utcai forgataggal kezdődik minden, ez a kina gecesi. Itt a számos (akár 1000 fő is lehet!) meghívott mellé bárki csatlakozhat, beszélgethet – ha tud a hangzavartól – és megnézheti a menyasszonyt-vőlegényt. Órákig tartó élőzene – szolgáltatja a helyi banda – és körtánc veszi kezdetét. 1-2 óra után a menyasszony ruhacsere után újra csatlakozik, ő is beáll a táncolók közé, majd a kezében tartott korsót összetöri – amely aprópénzt és cukorkát tartalmaz, és hagyományosan az célja, hogy szerencsét és bőséget hozzon a házra – és a gyerekek gyorsan összekapkodják az edény tartalmát. Ezalatt a közeli nőrokonok és barátnők apró ajándékokat és kendőket adnak az ott levőknek – már akinek jut ekkora tömegben :-). A leendő feleség a kör közepére állított székre ül, és hennával egy kb. 6-7 cm átmérőjű pontot festenek a tenyerébe, ami másnap reggelig kell, hogy a piros kesztyűbe bújtatott kezén maradjon.

Másnap dél körül folytatódik a banzáj. Most a vőlegény házában gyülekeznek a meghívottak, ez viszont már egy szűkebb kör. A férfiak és a nők külön-külön gyülekeznek. Itt az imám imát mond, majd felszolgálják az ételt. Étkezés után újra beszélgetés és tánc.

Úgy 2 óra múlva felkerekedünk a menyasszonyért, hogy elhozzuk a lányos háztól. Itt nagy sírás – vigyázat férfiak, az apuka is sír, nem szégyen az! – és némi táncolás után a konvoj elviszi a fiatal párt a leendő közös otthonukba, amely már berendezve, felszerelve várja őket (ezt az eljegyzéskor kezdik el felújítani, berendezni, majd egészen az esküvőig nyitva áll, hogy aki meg szeretné nézni, kedvére bejárhassa és megcsodálhassa). Ide a menyasszony a hóna alatt 2 vekni kenyérrel lép be, ami szintén a bőség biztosítására szolgáló hagyomány.

Ezután az összegyűltek hazamennek, és készülődnek az estére.

A fiatal pár nem pihen, jön az imám, és összeadja őket, majd vagy elmennek az anyakönyvvezetőhöz, vagy az anyakönyvvezető fog az esti partin megjelenni és adja őket össze.

Ezután a legszűkebb család egy étteremben estebéden vesz részt és az esküvői ruhás fotózás is megtörténik.
Amikor eljön az este, akkor a nép ismét felkerekedik, és a dügün salonu-ba megy. Ezek a szalonok hatalmas helyiségek, ahova akár 1000-1500 ember is befér, hogy megnézhesse az ifjú házasokat.

Úgy 9 óra körül megjelenik a pár, és elkezdődik az éjfélig tartó parti. 11 óra körül a színpadra kiáll a pár és a nyakukba egy majd földig érő piros szalagot tesznek, amelyre a felsorakozó vendégek papírpénzt és apró aranyérméket tűzhetnek fel, illetve akik megengedhetik maguknak, arany karperecet húznak az újdonsült feleség karjára (egy másik esküvőn a menyasszony karján annyi karperec volt, hogy nem tudta behajlítani a könyökét).

Éjfélkor véget ér az esküvő, de ennyi tánc után ez nem is baj :-).

Nekem nagyon tetszett az egész esemény hangulata, ahogyan azok az emberek, akik egyébként nap, mint nap találkoznak, hogyan tudnak örülni egymás láttán, ahogyan a gyerekek élvezik, hogy szép ruhákba bújva a felnőttekkel együtt fáradhatatlanul ropják a táncot, ahogyan mindenki segíteni próbál, kivenni a részét a munkából és az örömből is. Szép napok voltak!

Szabó Katalin – Türkinfo