Megtalálták a világ legrégebbi békeszerződésének egy új töredékét

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A régészek újabb darabot találtak a világ egyik legrégebbi ismert békeszerződéséből, a több mint háromezer éves kádesi békeszerződésből. Az agyagtábla töredéke a mai Törökország területén fekvő Hattusában, az egykori Hettita Birodalom fővárosában került elő. A felfedezés különlegessége, hogy a rajta olvasható ékírásos szöveg többek között a háború elől másik országba menekülő emberek sorsával és a velük való bánásmóddal foglalkozik – írta a IFLScience.

A kádesi békeszerződést az egyiptomi II. Ramszesz és III. Hattusilisz hettita király kötötte körülbelül Kr. e. 1259-ben. A két nagyhatalom hosszú időn keresztül küzdött a Földközi-tenger keleti térségének befolyásáért, a megállapodás pedig többek között békét, tartós barátságot, egymás területi épségének tiszteletben tartását és a támadások beszüntetését rögzítette. A szerződés rendelkezett a menekültekkel és a másik birodalom területére távozó emberekkel kapcsolatos kérdésekről is. Az egyiptomi változatot templomfalakra vésték, míg a hettita szöveg darabjait ékírással készült agyagtáblák őrizték meg. Az első ilyen hettita töredékeket még 1906-ban fedezték fel Hattusában.

Az új töredéket a hattusai Büyükkale területén, az egykori királyi palota és fellegvár ásatásán találták meg. A kutatók szerint a darab a szerződés 12–20. pontjának egy részét őrzi. Ezek a rendelkezések azokkal foglalkoznak, akik a konfliktus idején elhagyták hazájukat és a másik országban kerestek menedéket. A szövegben az emberek otthonainak megóvásával kapcsolatos rendelkezések is szerepelnek.

Mehmet Nuri Ersoy török kulturális és turisztikai miniszter szerint a felfedezés több ezer év távlatából is erős üzenetet hordoz. A leletet szeptember 21-én, a béke nemzetközi napján jelentette be, hangsúlyozva, hogy már az ókorban is szabályokat próbáltak alkotni a háború miatt menekülni kényszerülő emberek védelmére. A több mint háromezer éves szöveg azért is különösen érdekes, mert a háborúk, a menekültek helyzete és az otthonukat elvesztő civilek védelme napjainkban is a nemzetközi politika legsúlyosabb kérdései közé tartozik.

Forrás: www.146.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here