Új helyszínekkel bővült az UNESCO Világörökségi listája

Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) keretén belül működő Világörökségi Bizottság (World Heritage Committee) idén július 15. és 20. között tartja ülését Törökországban, Isztambulban. Az ülés elnöke, Lale Ülker, a török Külügyminisztérium Külföldi Promóciós és Kulturális Ügyek Főigazgatója és nagykövete.

A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyet a Világörökségi Bizottság az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett. A program célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele. A programot 1972. november 16-án alapították. Az alapítás óta több mint 180 ország ratifikálta a megállapodást.

Az Egyezmény aláírásával valamennyi tagállam kötelezettséget vállal arra, hogy a saját területén fekvő világörökségi helyszíneket óvja és megőrzi a későbbi generációk számára, illetve hogy lehetősége szerint hozzájárul a Világörökségi Listán szereplő helyszínek védelméhez.

A Világörökség Bizottság 39. ülése (2015. július, Németország-Bonn) után a lista 1031 világörökségi helyszínt tartalmazott 163 különböző országban. Ezek közül 802 kulturális, 197 természeti, míg a fennmaradó 32 kulturális és természeti világörökség is egyben.

Az idei a 40. ülésszaka, melyen a testület 27 különleges helyszín nevezését bírálja el. Az elmúlt 3 napban összesen 21 új világörökségi helyszín (12 kulturális, 6 természeti, 3 vegyes) felvételéről döntöttek.

Július 15-én 9 helyszín: Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Montenegro közösen nevezett középkori sírkövei, Philippi régészeti lelőhelye (Görögország), Dolmenes de Antequera megalitikus síremlékei (Spanyolország), Gibraltár neandervölgyi barlangjai (Egyesült Királyság), Ani régészeti lelőhelye (Törökország), Nan Madol elhagyatott romvárosa (Mikronézia), a Coucsiang Huasan sziklaművészeti kultúrtája (Kína), Nalanda Mahavihara régészeti helyszíne (India), települések és az öntözés vízellátását biztosító jellegzetes vízrendszer (Irán), míg július 17-én a következő örökségek kerültek a listára: Le Corbusier építészi munkássága, az antiguai haditengerészeti hajójavító műhely a hozzá tartozó régészeti objektumokkal, a brazíliai Pampulha Modern Ensemble szabadidőközpont, a gazdag élővilágú kínai Sennungcsia őserdő, a kanadai Mistaken Point fosszílialelőhely, a mexikói Revillagigedo szigetcsoport, a szudáni Szanganeb korallzátony, a Dungonab-öböl és a Mukkavar-sziget, a világ legforróbb pontjának számító iráni Lut-sivatag, az indiai Kancsendzönga Nemzeti Park, a csádi Ennedi-fennsík és a bibliai Édenkertnek tartott dél-iraki mocsárvidék a területén található három ősi romvárossal.

A július 15-én a világörökségek közé felvett újabb területtel Törökországban már 16 UNESCO által elismert világörökségi helyszín van.

Ani ókori városa Törökország északkelti részén fekszik. A középkorban Örményország fővárosa volt. A város romjai ma Törökország Kars tartományában találhatók közvetlenül az örmény határ mellett, 1400 méteres magasságban. Az egykori város menti szurdokban folyik az Araks folyóba ömlő Arpaçay patak, amely a határt képezi. A település a középkorban vallási és katonai szerepet is betöltött. A keresztény és muszlim dinasztiák idején a középkori városépítészeti kritériumoknak megfelelően építették fel. Az i. sz. X. és XI. században élte fénykorát, amikor az örmény Bagratida királyság fővárosa volt és ellenőrzése alatt tartotta a Selyemút egy részét, így jelentős bevételre tett szert. Később is megtartotta pozícióját, fontos csomópont volt a kereskedelmi karavánok számára. A Bizánci Birodalom idején az „1001 templom városának” nevezték, ekkor százezernél is több lakosa volt. 1064-ben a szeldzsuk törökök, 1125-1209 között pedig a grúzok ötször is elfoglalták. A mongol invázió és az 1319-es földrengést követően a város hanyatlásnak indult.

A területen található régészeti lelőhely átfogó képet ad az evolúciós fejlődésről a középkori építészettől kezdve a különböző építészeti újításokon át, melyek erre a régióra voltak jellemzők az i. sz. VII-XIII. század között. Romokban megőrződött a város dupla fala, közöttük az 1010-ben befejezett pátriárkai Szent György templom és két, 1031-ben, illetve 1034 és 1036 között épült másik templom romjai (Arak’elto templom és Szent Patrick templom). A negyedik fennmaradt templom, Szűz Mária temploma 1215-ben épült, illetve egy valószínűleg a XI. században épült szeldzsuk palota maradványai is megtekinthetők.

A képek forrása: whc.unesco.org

Kollár Kata – Türkinfo