Szulejmán rettegett kalóza is behódolt a szerelemnek

1492 január 2-án a spanyol királyi pár (V. Ferdinánd és I. Izabella) elfoglalta Granadát, az utolsó mór várost Spanyolországban. Ezután királyi rendelettel kiűzték a mórokat és a zsidókat és áthajózták őket Afrikába. A mórok kiűzése nagy felháborodást váltott ki Marokkóban, Algériában és Tuniszban.

Városaik, melyek eddig tárt kapukkal fogadták kikötőikbe a különböző kereskedelmi hajókat, nyílt kalózgócokká váltak. A berber kalózok elsősorban a spanyol vizeket támadták, amibe közrejátszott a spanyol gyűlölet és a végtelenül hosszú partvonal. Franciaország is támogatta a kalózkodást, sőt I. Ferenc francia király még szövetséget is kötött Szulejmánnal. Ebben a zavaros világban tűnt fel Horuk (1474-1518) egy keresztény görög, akit vörös szakálla miatt Barbarossának neveztek.

Felnőtté válásakor belépett a török hajóhadba, majd egy harc során a Johanniták fogságába került, akik gályarabbá tették. Két év után sikerült megszöknie és visszatérve Konstantinápolyba helyettes kapitány lett egy gályán. Karrierje, amely az egész Földközi-tenger rettegett urává tette, akkor kezdődött. Hajója legénységét fellázítva megölte a parancsnokot, majd elfoglalta a hajót. Két testvérét, Isaacot és Azort, a fedélzetre véve, határtalan becsvággyal nekivágott a Földközi-tengernek.

1504-ben végrehajtott akciója tette híressé, amikor a pápai állam két, értékes árúval megrakott gályáját elfoglalta. Gyorsan gyarapodott a flottája és a tuniszi Mulaj Ahmed bej is pártfogásába vette, mivel örömmel hallotta a híreket, „a keresztény kutyák legyilkolásáról”. Horuk végigrabolta a Földközi-tenger partvidékét és mindenütt győzött az ellenük küldött flották fölött. Sikerei azonban véget értek, mert 1518-ban V. Károly több, mint 10 ezres sereget küldött ellene, akik a kalóz seregét és őt magát is megölték.

A siker ellenére a spanyolok nem voltak elégedettek, mert az új algíri bej Azor lett, akit Horuk jó ideje örökösének tartott. A küzdelem folytatódott. Az új bej jó politikai érzékkel hathatós támogatót szerzett I. Szelim szultán személyében, aki kinevezte beglerbégnek és 2000 janicsárt is adott neki. Azor folytatta bátyja rablásait a Földközi-tenger spanyol partjainál, sikerei csúcsára 1534-ben jutott. Róma meghódítására indult és útközben kikötött Santa Lucia előtt. Már előzőleg tudott a gyönyörű Júlia Gonzaga hercegnőről. Elhatározta, hogy elrabolja és mint zsákmányának legértékesebb gyöngyszemét Szulejmánnak ajándékozza, bár van olyan vélemény is, hogy saját magának szánta.

A terv nem sikerült, mert a támadásról értesített hercegnő úgy, ahogy volt, teljesen pucéran lóra pattant és szolgájának kíséretében szerencsésen elmenekült. Állítólag a menekülés után a hercegnő kivégeztette hű szolgáját, mert az az illendőnél több érdeklődést mutatott bájai iránt. A hoppon maradt Azor egész Ostiáig kifosztotta az olasz tengerpartot és a gazdag prédával megrakott szállítóhajókat Konstantinápolyba irányította. Ezután megjelent Tunisz előtt és elfoglalta a várost.

Tunisz elestével a Földközi-tenger nyugati medencéjének déli partja az oszmán birodalom ellenőrzése alá került, ezért érdemei elismeréséül Szulejmán szultán Azort a török flotta tengernagyává nevezte ki és a Hairaddin, azaz „a hit reménye„ kitüntető nevet adományozta neki. V. Károly azonban nem tűrte Tunisz elestét, és Andrea Doria tengernagy vezetésével hadsereget indított a visszafoglalásra, amely hosszas ostrom után meg is történt. Hairaddin dühében, hogy kiköszörülje a tuniszi csorbát, váratlanul megjelent Minorca szigete előtt és a meglepett szigetlakókat legyőzve hatezer fogollyal tért vissza. Ettől kezdve a 16. század két leghíresebb tengerésze Hairaddin és Doria szenvedélyesen kereste az alkalmat, hogy összemérje az erejét.

A cikk folytatása>>>

nokorszak.hu