Sötét csábítás

Az amerikai író és humorista, Mark Twain, 1867-ben járt Isztambulban, ott kóstolta meg a török kávét és egyáltalán nem ízlett neki. Az erről szóló tapasztalatait az „Ártatlanok külföldön” című művében írta meg: „Minden pogány ital közül, melyet valaha a számba vettem, a török kávénak a legszörnyűbb íze. A csésze kicsi, olyan mintha koszos lenne; a kávé fekete, sűrű, kellemetlen illatú és undorító az íze. Mintha ujjnyi vastag sáros üledék borítaná a csésze alját, ez megy le a torkodon, ami utána egy óráig is köhögtethet.”

Nem Twain volt az egyedüli, aki irtózott a kávétól, sokak számára furcsa az íze. Tény, hogy az első cukor nélküli feketekávé elfogyasztása általában keserű emléket hagy maga után. Nem csak az íz azonban, amitől hajdanán megijedtek az emberek. A folyadék sötét színe is rémisztő lehetett, nem csoda hát, hogy aki korábban nem ivott török kávét, az idegenkedett tőle.

A kávé eredetét homály fedi, és valószínűleg soha nem ismerjük meg a valóságot. Története az etiópiai Galla törzzsel kezdődhetett, akik az első ezredforduló környékén már felhasználták a kávébabot. A pörkölt és őrölt kávét zsírral keverték össze, golyókat formáltak belőle, hogy a hosszú útjaik során eltartható legyen.

Később, az 1400-as években a jemeni szúfik kezdték el italként fogyasztani. A Şazili rend tagjai az elsők között voltak, akik vallási rituáléjuk során megitták a jellegzetes főzetet. A kávét eleinte „qahwat al bun” (azaz bab bor) néven emlegették, később egyszerűen csak „qahwa”-nak nevezték.

Fekete víz vagy feketeleves?

Kereskedelmi céllal először az Arab-félszigeten, Mokka kikötőjétől nem messze termesztettek kávébabot. Mindez I. (Nagy) Szulejmán uralma alatt történt, Jemen kormányzója, Özdemir pasa, ekkor vitte az első kávészállítmányt Isztambulba. Ibrahim Pecsevi oszmán történész 1640-ben íródott krónikája szerint a legelső kávéházat Halepi Hakem és Şamlı Şems nyitotta meg Isztambul Tahtakale negyedében, 1554-55 táján. Ettől kezdve a Tahmis utca lett a kávé pörkölők utcája, már messziről lehetett érezni a kávé illatát.

A kávét oszmán kereskedők vitték el Isztambulból Európába. A velenceiek szoros érintkezésben voltak az oszmánokkal, így a velenceiek ismerkedtek meg először ezzel a különös, sötét folyadékkal. G. Francesco Morosini, a Velencei Köztársaság nagykövete 1582-ben arról számolt be, hogy számos olyan hely van Isztambulban, ahol az emberek egy pohár ’acqua nera’, a fekete és tűzforró ital mellett találkoznak egymással, egy nap akár többször is.

A magyarok is azon népek közé tartoztak, akiket ámulatba ejtett a kávé színe. Ők csak „feketeleves”-ként emlegették, ám a kifejezést a véres valóság szülte.

Az oszmánok étkezés közben nem szerettek beszélgetni, utána viszont szívesen csevegtek egy-egy kávé mellett. A hivatalos ügyek is ekkor kerültek napirendre: pénzügyekről, adókról, díjakról, jutalékokról, kenőpénzekről egyeztettek. A magyarok az oszmán uralom idején mindig rettegtek a kávézás perceitől.

Történt egyszer, hogy a török pasa ebédre hívta Thököly Imre fejedelmet, ő volt a törökök szövetségese Bécs sikertelen ostroma során. Amikor Thököly rájött, hogy a meghívásnak nem lesz jó vége, távozni akart, de az egyik janicsár megállította és azt mondta: „Hátra van még a fekete leves!” Ez a mondat hamarosan egy gyakran ismételt szófordulattá vált a magyar köznyelvben és annyit jelent: „a legrosszabb még csak most jön”. Így fogták el és börtönözték be rövid időre Thökölyt, Drinápolyba (Edirne) küldték, hogy kivallassák a bécsi vereségről.

Valószínűleg hosszú ideig keserű szájízzel gondolt vissza az utolsó kávéjára.

Forrás: Hürriyet Daily News

2015-03-24
Fordította: Kollár Kata – Türkinfo