Sírva vigad a török

A rádió vagy valamelyik tévés zenecsatorna folyamatos muzsikát szolgáltat kávéházban, buszon, otthon vagy az utcán, mert a török ember nehezen tudna meglenni zene nélkül. Irány nyugat! Tarkan személyében megszületett az első török világsztár, azonban a tengerkék szemű fiatalember tündöklése a nemzetközi porondon rövid életűnek bizonyult. Hazájában még mindig töretlen népszerűség övezi, ikon-figurává emelkedett, a hétköznapi ember szemében ő az, aki bemutatta a világnak, milyen a török virtus. Sokan lépnek a nyomába hasonló karrier reményében; egyelőre kevés eredménnyel. A profi videóklipp és a kifogástalan hangszerelés nem elég a világsikerhez, a showbiznisz világában a nagypénzű mecénásokon sokszor több múlik, mint a karizmatikus, szívdöglesztő megjelenésen. Másképp mulat Tarkanon és társain túl is van élet. A csillogó felszín mögött, vagy inkább azzal párhuzamosan, a népzene izgalmas, pezsgő világa rejtőzik. Az elsőre furcsán ismerős hangzású török nyelv kiválóan alkalmas éneklésre, a tradicionális hangszereken való játék pedig generációról generációra öröklődik. Egy szombat estét el lehet tölteni a nagyvárosok rockbárjaiban vagy diszkóiban is, de egy hagyományos szórakozóhely felkeresése nagyobb élmény nyújt. Itt estéről-estére olyan zenekarok gondoskodnak a hangulatról, amelyek megszólaltatják a balalajkát, de van emençe, baglama, és saz is a húros hangszerek népes családjából. Mivel Törökországban az állami monopólium és a magas adó miatt az alkohol drága mulatság, ráadásul az iszlám tiltja a fogyasztását, egy-egy buli más formát ölt, mint azt otthon megszokhattuk.

A török ember, ha épp nem perdül táncra, akkor tapsol, és hangosan együtt énekel a zenekarral, miközben arcáról sugárzik az életöröm és az átélés. Ha táncol, leginkább az ősi körkörös formában teszi, vagy lánccá kapaszkodva. A legnépszerűbb a halay, amikor a vezető egy zsebkendőt tart magasra emelt kezében, az összekapaszkodott emberek sora pedig előre-hátra táncol a zene ütemére. saz, vagyis bağlama.> Érzelmek tengere A szigorúnak tűnő vallási szabályok sem írták felül a mediterrán vér törvényét. A török érzelmes nép, és ezt akkor mutatja ki leginkább, amikor szórakozik. A széles körben ismert népdalok 90 százaléka szerelemről szól, újra visszatérő témák a csalódás, az elveszett kedves keresése Isztambul zegzugos utcáin, vagy az alig remélt boldogság beteljesülése.

A magyart sem kell félteni a gyengéd érzelmek dalba öntése terén, de Atatürk népének zenéjében még szembetűnőbb a téma dominanciája. Az ország keleti területein alig látni az utcán kézenfogva sétáló fiatal párocskákat, a mohamedán szokások tiltják az efféle külső jeleket, a belső emóciók viszont ott hullámoznak a zenében, amikor összejönnek egy-egy este idejére. Az énekek maradék hányada Allahhoz intézett dicséret, hálaadás vagy könyörgés, illetve a dicső múlt pillanatainak felidézése. Még ha nem is értjük a szöveget, lehetetlen nem észrevenni az érzelmi hullámzást, a keserédes ízt, az öröm és szomorúság párhuzamos jelenlétét, ami a dalokból árad. A magyar-török történelmi kapcsolatok török szemszögből nézve Attila koráig nyúlnak vissza, szerintük Isten ostora a mi közös uralkodónk volt. A hun népcsoport keleti illetve nyugati fele aztán eltávolodott egymástól, így kerültünk mi a Kárpát-medencébe, ők pedig az Anatóliai-félszigetre, hangzik a hivatalos verzió. Nos, az elmélet történelmi hitelességét illetően lehetnek kétségeink, de tény, hogy a két nép autentikus szórakozási formája és annak pszichológiája szembeötlő hasonlóságokat hordoz. Ki tudja, minek köszönhetően.