Shafak: Éva három lánya

Lehet-e, kell-e regényformát adni egy olyan dolognak, amelyben nem rejtőzik kalandos történet, nincs cselekményhez köthető konfliktusa és fejlődéstörténete sem hagyományos? Kell is, lehet is. Az Éva három lánya rendkívül izgalmas mű: azoknak szól, akik minél többet meg akarnak tudni az iszlám kultúráról. Elif Shafak legmélyebb vallomása ez a könyv, hitről, identitásról, vallásról.

Shafak a török irodalom állócsillaga, a tizedik regényénél tart. Jelenleg Angliában él. Ezen nem igazán lehet csodálkozni, Törökország nem biztonságos hely egy szabadon gondolkodó ember, különösen nő számára. Hadd válasszam a legjellemzőbb példát: a török büntető törvénykönyv 301-es szakasza alapján hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki a kormány véleményével ellentétesen nyilatkozik bármilyen nemzeti kérdésről. Bár az Európai Unió nyomására a paragrafust törölték, Shafakot még sikerült bíróság elé citálni. A vád az volt ellene, hogy Az isztambuli fattyú című regényének egyik szereplője népirtásnak nevezte az örmények elleni irtóhadjáratot. A történet abszurditása: a szerző ügyvédjének a regény szereplője nevében kellett védekeznie.

A következő bekezdést csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

Az erőszaknak komoly tradíciói vannak a török világban: „Miközben a nemeseket megfojtották, a tolvajokra bitófa várt, a lázadóknak lecsapták a fejét, az útszéli banditákat karóba húzták, a helyi méltóságokat ágyúhoz kötözték, a szultáni ágyasokat nehezékkel ellátott zsákban a tengerbe hajították.” A kegyetlenség a mai török hatalomtól sem áll távol. Ebben igen gyakorlottak. Az 1980-as, a 2016-os puccsot követően tízezrek töltötték meg a börtönöket, tanárok tömegeit bocsátották el, kínzásokba halt bele több száz rab… Shafak így ír az 1980-as államcsíny utáni börtönviszonyokról: „Ahogyan annak sem maradt nyoma, hogy a rabokkal megetették saját ürüléküket, megitatták velük egymás vizeletét…” „Véres Kóla… Miután megverték és lecsupaszították a rabokat, rá kellett ülniük egy kólásüvegre…” Gyomorforgató leírásait nem részletezem tovább.

Peri, a történet lány főhőse szintén háborúban nő fel. Őt nem a fizikai, hanem a lelki terror nyomasztja. Édesanyja hithű muszlim, sőt: ortodox, édesapja világi gondolkodású, harcos ateista. Otthon sosincs béke, folyamatosak a szóbeli pengeváltások, és a szülők minden kérdésnek vallás–hit–isten hátteret adnak. Peri apás. Külön színt ad a történetnek az Isten-napló, amit édesapjától kapott, azal a kéréssel, hogy ami eszébe jut Istenről, azt írja be ide. A Peri gyerekkora óta vezetett nagyobbacska füzet adja a regény „történetét”. A családban pedig szünet nélkül folyik a háború a hit és a hittel járó kötelességek ürügyén. Hiába nem hívő valaki, ha a saját otthonában kell védelmeznie magát (és gondolkodásmódját). És hiába ortodox hívő, ha a hitét éppen a saját férje támadja szakadatlanul. Hogyan lehet így élni?

Folytatás

Forrás: olvassbele.com