„Nálunk nincs szabadság, és többnyire nem is volt”

Törökországban bármikor bármi megtörténhet, lehet, hogy egyszer csak menekülnünk kell, lehet, hogy nem. Klubok és újságok zárnak be, írók, újságírók, zenészek kerülnek börtönbe. Most már a minimális demokrácia sincs meg – mondja a Crossing the Bridge című filmből ismert török Baba Zula alapítója. A most húszéves, szombaton a Budapest Folk Festen fellépő zenekar egyik alapítója, Murat Ertel a hagyomány és a modernitás viszonyáról, a török politikai helyzetről és az vándorénekesek, az ashikok hagyományáról beszél az interjúban.

hvg.hu: Most húszéves az annak idején alkalmi társulásnak indult zenekar. Hogyan szaladt el ilyen gyorsan az idő?

Murat Ertel: Hosszú idő ez, az biztos. Annak idején egy filmzenére jöttünk össze, aztán úgy maradtunk, és boldog vagyok, hogy így történt. Így lett az belőlem, amit akartam, zeneileg így sikerült megvalósítani, amit szerettünk volna. Sokan néhány lemez után elkezdik sikerre váltani a kreativitást, mennek a pénz után, a hírnév után. A saját érdekeik szolgálatára használják a zenét. Ebből sosem születik jó zene.

hvg.hu: És a jó zene miből lesz?

M. E.: A zenét magáért kell szeretni és csinálni. A zene nem eszköz, hanem mi vagyunk a zene eszköze, médiuma. A belső zenénkre kell figyelni, és azt megpróbálni felszínre hozni. Ez sosem sikerül teljesen persze, mert a bennünk szóló zene a legszebb zene. De nekünk legalább sikerült végig izgalmasnak maradnunk a saját magunk számára, és ez az, ami nekem a legfontosabb.

Folytatás

Forrás: hvg.hu