Motor túra, Kelet-Törökországi kalandok:A Sólyom keletre repül – II. rész.

motor2tura1Végre egy autó tűnt fel a kanyarban. Megállt, magyaráztuk a helyzetünket, sajnos nem volt benzine. Mondták, hogy a legközelebbi benzinkút több mint hatvan km-re van. Odáig biztos nem ér el Oli, és már több mint három órája elment. Tőlünk nem messze egy szélesebb kanyar volt, ide felhúztuk sátrat. Majd egy másik autó is megjelent de sajnos ez sem benzines volt. Valamilyen „soldiers”-eket emlegettek. Nem tudtuk kivenni, hogy mit is akarnak, de sietősen távoztak. Bebújtunk a sátorba, próbáltunk pihenni. Majd lépteket hallottunk és egy kiáltást. Amikor a sátorból kibújtam egy puskacső meredt a fejemnek. Hárman voltak, terepszínű ruhában, puskával a kezükben. A megnyerő külsőt otthon felejtették. Kettejük arcát maszk takarta, a harmadik pedig sötét bőrű volt, dús szakállal. És valamiért nagyon idegesek voltak. A szakállas nagyon gyorsan beszélt, még azt sem értettem milyen nyelven. Gesztikulált, hadonászott, annyit ki tudtam venni, hogy azt akarja, menjünk el. Közben láttam, amint a másik a puskacsővel felemeli a sátor lapját, ahol Krisztina volt. Próbáltam magyarázni, hogy nincs benzin, nem tudok elmenni, de nem értette. Már kezdett taszigálni a motor felé, amikor végre eszembe jutott törökül a benzin! „No kursunsuz, no kursunsuz” …. Na végre felfogta! motor2tura2Pár másodpercnyi csend következett, valamit beszéltek egymás közt, majd ismét kezdett hadarni. Én meg stabilan próbáltam okos képet vágni, miközben semmit nem értettem, és azon tűnődtem, hogy ezek vajon török katonák, vagy kurd gerillák? Aztán mintha elkaptam volna a zsandár szót. Talán mégis törökök. Igyekeztem megérttetni velük, hogy erről a holdbéli tájról, ebben a sötét éjszakában mi aztán igazán szívesen elmennénk, de elmenni csak akkor tudunk ha nekem benzint hoz. Valahogy megenyhült, és intette, hogy menjek be a sátorba és legyünk csendben. Már ideje is volt, mert mezítláb álldogáltam a köveken. A sátorból láttam, amint egyedül nekiindult a hegynek, a másik kettő meg őrt állt mellettünk. Csendben elpakoltuk a hálózsákot, felöltöztünk és vártunk. Eltelt egy jó óra, amikor egyszer csak motorzúgást hallottunk, egy fénycsóva világított az éjszakába. Kinéztem, láttam, amint egy Ford mikrobusz lendül a sátor mellé. Nagy fék, nyílnak az ajtók, férfiak ugrálnak ki, majd egy hang: „Oli vagyok, Oli vagyok, megérkeztem”. Kezében egy olajos hordó, körülötte vagy hatan. A katonák sehol. Nincs időnk tanakodni, mindenki siet, gyorsan bedobjuk a sátrat úgy, ahogy van az autóba, megtankolunk. Mindenki izgatott, jön-megy, pakol, Oli próbálja magyarázni, hogy ezek őrülten hajtanak, de én ne siessek, mert veszélyesen kavicsos a szerpentin, és jobb, ha Krisztinát is magukkal viszik az autóval. Majd lesz egy útkereszteződés és azon majd el kell térni, de nincs ideje, hogy megmondja, melyik irányba, mert az autó már indul is, épp, hogy beugranak, már el is tűnnek a kanyarban. A Sólyom motor2tura3szerencsére egyből kapja a benzint, eresztem utánuk. Az egyenesebb szakaszokon utolérem őket, de a kanyarokban messze lemaradok. Most csomagok nélkül vagyok, meg egyedül a motoron, és még meg kell szoknom a súly nélküli gáz és fékhatásokat. Csúszkálok egy kicsit a kanyarokban, de aztán belejövök. Elhaladunk a fények mellett, ahol reméltük, hogy lesz benzin. Nem volt, csak egy tábla. Rajta a hágó neve, és hogy közel 2500 m magas. Az útkereszteződésnél az utolsó másodpercben pillantom meg, hogy merre kanyarodtak. Mire utolérem őket, körbe vannak véve kíváncsiskodókkal. Az út szélén egy-két ház, fegyveres katonák. Idáig ért volt le Oli úgy, hogy jóformán kikapcsolt motorral ereszkedett le a hegyről (másnap le is cserélte a fékolajat). Majd itt próbálta elmagyarázni, hogy nincs benzine, és hogy nem elég az amennyit neki adtak, mert minket hátrahagyott. De mivel ott nem volt több benzin, otthagyta az Apriliát és kibérelt egy Fordot, amellyel elmentek kb. 40 km-re egy benzinkúthoz, majd értünk. Úgy 30 euróba került a segítség, de nem bántuk, még aznap éjjel továbbmentünk a benzinkútig, ahol ingyen ajánlották fel éjjeli szállásként az imatermet. motor2tura4Másnap délben már cölöpökön nyugvó, gallyakkal fedett, párnázott kis teraszokon fogyasztjuk ebédünket. Alattunk a Tigris tiszta, hömpölygő vize, kellemesen hűsíti a forró levegőt. Fölöttünk, a szikla tetején Hasankeyf romjai, vagy ahogy még nevezik, a kis Kappadókia sziklába vésett lakhelyei várják a turistákat. Egy család még ott a sziklába bevájt üregben lakik, mondják a helyiek. Az ég elborul, dörög, villámlik. Aggódva nézzük a gallyakat, hisz teraszunkat éjszakai szállásnak is kibéreltük, de a helyiek megnyugtatnak: itt szinte soha nem esik. Igazuk volt, most sem esett több pár cseppnél. Az előző napok kalandjai után jól esik a pihenés. Reggel 8-kor már 22 fok van. Törökország talán legunalmasabb útján, a gyapotültetvények mellett nyílegyenesen szaladó úton, nagy forróságban megyünk a Próféta városáig, Sanliurfáig. Igazi kelet. Csadorba burkolt nők és salvart, hagyományos arab nadrágot viselő szakállas férfiak könyökölnek utat maguknak a tömegben. A szinte karnyújtásnyira álló rendőrök reménytelenül próbálnak rendet sípolni a városi forgalomban. A gyalogosokkal és a parkoló autósokkal nem sok esélyük van, de legalább az út egyirányúságát fenn tudják tartani. Ezután északnak fordulunk, és az motor2tura5Eufráteszre épült Atatürk gát érintésével a Nemrut hegy felé tartunk. Egy kisvárosban a gyerekek aprópénzért fényesre vikszolják Oli csizmáját, egy pék süteménnyel és innivalóval vendégel meg. Csak úgy egyszerűen, mosolyogva, kihozta tálcán nekünk. Kedves volt tőle, barátságosak, vendégszeretők. Jó pár kilométer után dudálva, lámpázva állít meg egy autó, hogy ne menjünk motorokkal, hiszen a Nemrutra az út járhatatlan, inkább menjünk vele, elvisz autóval. Lerázzuk magunkról, és jól tesszük: díszkövekkel kirakott út vezet szinte a hegy tetején levő híres szobrokig. A turistaszezon már rég lejárt, a panzióban csak mi vagyunk. A konyha nem működik, ezért a tulajdonos a saját házába hív vacsorázni. Hiába, hogy a több csillagos panzió csak egy pár méterre van, a ház amiben laknak hagyományos török. Ide cipővel nem illik belépni, a vendégszobában szék, asztal nincs. Megismerkedünk az öregekkel is, és büszkén mutatják a család legkisebb sarját. Három generáció él egy házban. A szőnyegre tett párnákon foglalunk helyet. Kezet mosni nemcsak illik, hanem kötelező is, erre egy tálban behozott citromos víz szolgál. Nemsokára hozzák is az előételnek szánt gyümölcsöket, majd a lencselevest és a bárányhúsból készült ki tudja melyik fajta kebapot. Kappadókiában két napot maradunk. Itt már érződik a turisták jelenléte. A néhai őskeresztény föld alatti városok, és a szürrealista táj jó megélhetést biztosít a környék falvainak. Szállodák, vendéglők várják a turistákat, de még érződik a Kelet hangulata.motor2tura6 Ugyanezt érezzük Konyában is, ahol a Mevlana sírját látogatók tömege inkább zarándok, mintsem turista. Itt már Oli nélkül vagyunk, az ő idejébe több nem fért. Amikor az éjszakai hőségben a Földközi-tenger hullámait hallgatva próbálunk elaludni sátrunkban, ő már Pitestien van, több mint 1500 km-t téve meg aznap. Szomorúan írta, hogy otthon esik az eső és csak hét fok van. Antalya modern város, többsávos utakkal, csillogó autókkal, és ami nekünk a legfontosabb Suzuki szervizzel. Még észak Törökországban, Trabzonban hallottuk, hogy zavaróan csörög a lánc,     de meghúzása csak ideiglenesen oldotta meg a gondot.motor2tura7 A láncspray is elfogyott már. Azóta több ezer kilométert tettünk meg, úgyhogy ezt a szervizt nem hagyhattuk ki. Ezután már a szokásos Nyugat Anatóliai turistaútvonalat jártuk, Pamukkale, Efezosz, Trója, majd a kihagyhatatlan Edirnei Selimiye dzsámiban eltöltött több órás motor2tura8gyönyörködés után indultunk haza. Hogyha valaki egy ilyen útra motorral szánná magát, felejtse el a bolgár vámosokról meg mindenféle út és híddíjról szóló rémhíreket, viszont vegye figyelembe, hogy a világ legdrágább benzine Törökországban kapható (kb. 1,6 euro / liter). A szállás és az étel megfizethető áron van, északon a Fekete tenger partjainál az eső mindig esik, motorszerviz Ankarától keletre sehol nincs, viszont az emberek segítőkészek, kedvesek és kíváncsiak. Vadkempingezni elméletileg tilos, gyakorlatilag senkit nem zavar, főképpen a keleti zónákban. Egy ekkora távra érdemes jó gumival és jó üzemállapotú motorral indulni, valamint olyan társakkal, akik bírják a hosszú utakat (9 200 km), jól kezelik a konfliktusokat és ha már szűkösen állunk a hellyel, igyekezzük meggyőzni útitársnőnket, hogy a hajfixáló helyett inkább még egy láncsprayt vigyünk magunkkal.motor2tura9

Írta és fényképezte : Sántha Krisztina és Szabolcs, www.motorrevu.hu