2025. május 12.
Türkinfo Blog Oldal 1296

Török pásztorkutyák

torokpasztorHárom egyenlő egy?

Törökország hatalmas, magját az anatóliai fennsík képezi. A területén talált csontleletek szerint, már az i.e. 10 és 9. évezredben tartottak illetve tenyésztettek itt juhokat. Ebben az időszakban, a neolitikumban az egyre terjeszkedő, a tundrát elnyomó erdők miatt a még vándorló törzseknek újabb vadászfegyvereket kellett kifejleszteniük. A nyíl és az íj, és az első specializált vadászkutya volt a válasz a megváltozott életkörülményekre. Gyors és fordulékony ebekre volt szükség, melyeknek végkimerülésig kellett hajtaniuk a csupán egy nyíl által megsebzett állatot, vagy a megsérült vad nyomát megkeresni és az esetleg elpusztult állatot megtalálni. Az egyik legrégebbi olyan festmény, mely egy vadászt ábrázol íjjal, nyíllal és egy kutyával, Catal Hüyük templomfalán látható, a mai Anatólia nyugati részén. Ez a kép kb. 8000–9000 éves lehet. Az időközben letelepedő törzsek később felfedezték az addig vadászati segítségként használt kutyák előnyös tulajdonságait településeik és nyájaik védelmére. Valószínűleg ekkor kezdtek kialakulni a nagytestű, nyájőrző kutyák, mivel a farkastól állandóan védeni kellett a háziállatokat.

Részletek

Török angóramacska: Kiegyensúlyozott és csendes török macskafajta

ankarakedisiKiegyensúlyozott és csendes, bundája szinte egyáltalán nem igényel gondozást. Története: A török angórát a XX. század második felében vitték Nyugat-Európába az Egyesült Államokon keresztül. Addig csak Törökországban volt ismert és közkedvelt házimacska. Széles körben elterjedt az a tévhit, hogy a török angóra elnevezés a fajta szőrzetének hosszával áll összefüggésben – az igazság azonban az, hogy a török angóra gyökerei Ankarából erednek. A fajta sok éven át érintetlen maradt a tenyésztőktől, ezért megmaradtak természetes jellemzői. Általános megjelenése: Közepes méretű macska hajlékony, karcsú testtel és vékony csontozattal, ezáltal általában méltóságteljes és ruganyos benyomást kelt. Az ék alakú fej jól aránylik a törzshöz. Fülei hosszúak, hegyesek, tövüknél szélesek és viszonylag sok szőr fedi őket, amelyek tincsekbe rendeződnek. A nagy, mandulavágású szemek kissé ferdén állnak, mindenféle színben előfordulhatnak. A lábak hosszúak, a hátsó lábaknak hosszabbaknak kell lenniük a mellsőknél. A kis, kerek és kecses mancsokon az ujjak között szőrcsomók találhatóak. A hosszú, szőrfedte farok hegyes, és legalább a vállig el kell érnie. A szőrzet közepesen hosszú, hosszabb a nyakon (fodor formát képezve), a mellkason és a hátsó lábakon (“bricsesz” alakot mintázva). Finom szálú, selymes, mozgás közben is fénylik, és nincs aljszőrzete.

Részletek

Törökország postai irányítószámai

posta_kodu_web_button

Törökország postai irányítószámai

Türkinfo – Budapest

2015. 02. 17.

Európa eltaszított bennünket magától – mondja Ayse Kulin török írónőtől

Európa legnagyobb baja, hogy előítéleteinek foglya, s önmagát tekinti a civilizáció egyedüli birtokosának – mondja Ayse Kulin, az egyik legrangosabb török írónő pécsi látogatása alkalmából. A Törökországban 2002-ben megjelent, Az utolsó vonat Isztambulba című művének magyar fordítása most került a könyvesboltok polcaira – erről, a hagyomány és modernitás harcáról, a köztes lét élményéről kérdeztük a jövőre hatvanadik életévét betöltő írónőt.

Amikor Selva karakteréről mesélt az imént, sűrű fájdalmat láttam a szemében. Kit formáz a regényében szereplő nőalak, aki dacolva a tradícióval, apja és anyja akaratával, feleségül megy egy zsidó fiúhoz, és elhagyja otthonát?
–Nagyanyám legfiatalabb húgától kölcsönöztem Selva jellemét, aki valójában egy örmény fiúba szeretett bele, hozzá is ment feleségül, amiért a családja kitagadta. A téma miatt ebben a könyvemben (ami a második világháború idején játszódik – a szerk.) zsidónak írtam meg a szerelmesét, és száműztem őket Párizsba, ahol – a családok előítéletétől távol – új életet akartak kezdeni, de közbeszólt a Vichy-kormány és a zsidóüldözés. Néhány évvel ezelőtt a Búcsúban (eredeti címen Veda – a szerk.) már megírtam a nagynéném történetének egy szeletét. Valószínűleg nem tettem volna, ha tudom előre, hogy később – egy másik környezetben – ennyire szükségem lesz a jellemére. De Selva apja, anyja és Selva maga is az én családom vonásait viseli.

Ön kicsoda ebben a családi kirakójátékban?
–Nem, én nem vagyok benne a könyvben. Legalábbis nem közvetlenül.

Az utolsó vonat lányai mégis angol iskolákban nevelkednek, ahogy ön is. Azt gondolnám, hogy nehéz úgy beilleszkedni a török társadalomba, hogy közben egészen más neveltetést kapott. Nem érzi idegennek magát?
–Muszáj több nyelven beszélnünk, ezért a legtöbb közép- és felsőosztálybeli család német, francia vagy angol-amerikai iskolákban nevelteti a gyerekeket. Tudja, a török nagyon furcsa nyelv. Elmesélek egy történetet. Még nagyon apró kislány voltam, amikor rádöbbentem, hogy a török nyelv egészen másképp építkezik, mint azok a nyelvek, amiken a világ megérteti magát. A mi nyelvünk egyszerűen ki van csavarodva: ha egy német, angol, francia vagy olasz mondatot le akarsz fordítani, a végén kell kezdened.

Ahogy a magyarban…
–Pontosan. Úgyhogy megkérdeztem apámat, hogy miért ennyire különös a mi nyelvünk? És ő azzal válaszolt, ne szomorkodj, lányom, két nyelv van, ami éppen ennyire furcsa, mint a miénk, a magyar és a finn. Akkor azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, végre tartozom valahova. Tudja, Törökországban mindenki jön valahonnan, nincs olyan, hogy „tisztán” török. Amikor a hatalmas Ottomán Birodalom elveszítette a területe negyedét, és bekényszerült az Anatóliai-félszigetre, mindenki összezsúfolódott, azok, akik a Balkánról jöttek, azok, akik Oroszországból és Görögországból, Szíriából. Mindenki jött, akinek menekülnie kellett. Rengeteg szomorú történet kucorodik össze a hazámban. Én például Boszniából származom, de amikor felrajzoltam a családfámat, rádöbbentem, hogy legtávolabbi őseim magyarok. Furcsa is itt sétálni Pécs utcáin – az ő lábnyomaikban.

Az alapján, amit mond, Törökországot nagyon kedvesnek és befogadónak kellene látnunk Európából. Ha megkérdeznénk, mégis azt mondaná a többség, hogy Törökország intoleráns.
–Európában rengeteg az előítélet. A törökök viszont kevélyek és büszkék, nem állnak le magyarázni, hogy ide figyelj, mi ilyenek vagy olyanok vagyunk. El kell menni hozzájuk, hogy megmutassák a kedvességüket és a vendégszeretetüket.

Amikor olvastam a könyvét, megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy felkészült-e Európa Törökoszágra. És vice versa, felkészült-e Törökország Európára?
–Törökország évszázadokon keresztül Európa része volt, a 17. század végéig a Balkán birodalma voltunk. A szultánjaink idegen nyelveken tárgyaltak, beszéltek latinul és franciául. Csak a 18. században váltunk keletivé. Viszont már a köztársaság megalakulását megelőzően nyugatosodni kezdett az ország, 1923 előtt száz évvel már elkezdtünk másképp élni, másképp gondolkodni, taníttattuk a nőket, írtuk az alkotmányunkat. Öt évtizeden keresztül kopogtattunk az Európai Unió ajtaján. Ötven év rengeteg idő. Feladtam a várakozást, feladtam a reményt. Nem akarok egy olyan Európa része lenni, ami engem nem akar befogadni. Sajnos Európa eljuttatott engem, minket, sokunkat, eddig a pontig.

A könyvből érződik, hogy túl büszkék Európánál kuncsorogni. Egy olyan Európának, ami gázkamrába vezeti polgárait. Az identitáskeresésen túl ezt éreztem nagyon erős üzenetnek Az utolsó vonat című könyvében. Az euroszkepticizmust.
–Pláne most, amikor Görögország is legyengült. S ez fog történni Spanyolországgal és Portugáliával is, miközben Európa semmit sem tud tenni. Törökország nagyszerű lehetőség lehetett volna Európának, de nem látja, mi pedig nem bökhetjük ki vele a szemét.
A könyvben nem ennyire egyértelmű a helyzet, a legtöbb szereplőben kettősség van. A tradicionális és a modern török ember feszültsége.

A cikk folytatása itt olvasható>>>

Mondatok Ayse Kulintól
„Törökországban nincsen cenzúra, legalábbis a török irodalmat nem korlátozza a hatalom. Néha megpróbálnak betiltani bizonyos filmeket, de valójában minden elérhető. A miniszterelnök viszont nem nagyon bírja a kritikát. Szóval a sajtóval rengeteg gondja akad.”
„Olyan korszakban élünk, hogyha valaki azt mondja, hogy Törökországban rosszul bánnak vele, annak Európa kifejezetten örül. Engem is jelentettek már fel, mégis Isztambulban élek.”
„Kétmillió török él Németországban, a németek mégsem vették észre Orhan Pamuk Nobel-díjáig, hogy létezik török irodalom. Hálás lehetek Pamuknak: ha ő nincs, az én könyveimet sem fordítják le.”
„A török férfiak a falusi élet bánatairól és a börtönről írtak. Pamuk újat hozott, de a többiek nem tudták követni, ráadásul sokat változott a világ, és több nő olvas, mint férfi. A férfi írók lassan már labdába sem tudnak rúgni.”

A török irodalom legnagyobb sikere
Orhan Pamuk, a legismertebb török író 1974 óta publikál rendszeresen. Könyveinek vezérmotívuma a modernitás és hagyomány, az európai­ság és a Kelet szembenállása. Már első regénye, a Karanlık ve Işık (Sötétség és fény) első helyet kapott a Milliyet Sajtóverseny regény kategóriájában. Pamuk negyedik regénye, a Yeni Hayat (Az új élet) hatalmas szenzációt keltett Törökországban, az ország történetének leggyorsabban fogyó regénye lett. 2002-ben jelent meg legutóbbi regénye, a Kar (Hó), amit a The New York Times a 2004-es év tíz legjobb könyve közé sorolt. 2005-ben jelent meg az író emlékirata, az Istanbul-Hatıralar ve Şehir (Isztambul: Emlékek és a város). Ugyanebben az évben Pamuk elnyerte a Német Könyvpiac Békedíját irodalmi munkásságáért, melyben „Európa és az iszlám Törökország egymásra talál”.

Budapest–Isztambul kerékpáron – Stéger Ádám

Néhány évvel ezelőtt egy biofarmon dolgoztam Skóciában, ahol gyakran megszakították a munkát rövid, de annál vadabb záporok. Ilyenkor behúzódtunk a fészerbe teázni, beszélgetni Alex-el, a farm tulajdonosával, aki rengeteget mesélt, többek között biciklis kalandjairól. Másfél év alatt tekert le Skóciából Dél-Afrikáig. Imádtam hallgatni a történeteit! Itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom…

Összesen 2600 km biciklin. Sok? Vagy kevés? Nem is tudom… Attól függ persze, kinek mesél róla az ember. „Első túrának talán nem rossz.” – gondoltam magamban március végén a térképet nézegetve. Tetszett az ötlet. Nagyon is! Számításaim szerint cirka 30 nap alatt kényelmesen teljesíthető. Ezen felül Isztanbul a kelet kapuja. Félig Ázsia, félig Európa. Más szokások, más emberek, ízek és illatok…
Az útvonal Magyarország – Románia – Bulgária – Törökország volt, egészen március utolsó hetéig. Ekkor találtam rá néhány frissen készült fotóra, amik a román hegyeket és utakat mutatták. A majdnem térdig érő hó elgondolkodtatott: mi lenne, ha azonnal délnek venném az irányt? Így módosult az útvonalam. A végeredmény: Magyarország – Horvátország – Szerbia – Koszovó – Makedónia – Görögország – Törökország.
Mivel kevesen voltak, akikkel szívesen utaztam volna és azon kevesek sem éreztek nagy „kedvet” ahhoz, hogy megtegyék az utat, így egyedül vágtam neki. A biciklimen láncot cseréltem, átnézettem, csomagtartót és táskákat vettem. Végül elérkezett 2010. március 29-e, az indulás napja. A bicajom megpakolva 42 kg-ot nyomott.
Mindjárt az első napon kellemes meglepetésként Kalocsa után egy kerékpárszerelővel, biciklirajongóval és bringás utazóval hozott össze a sors. Vendégül látott, beszélgettünk korábbi európai tekergéseiről. Azt hiszem, az ilyen jó- és érdekes emberekkel való találkozás az egyik oka annak, hogy útra keltem…
Horvátországon gyorsan áttekertem és Szerbia sík vidékét is hamar magam mögött hagytam. Sabac városától délre kezdett el az út emelkedni. Sokszor meredek szerpentinen, néhol mély völgyben, patak mellett tekertem. A táj gyönyörű volt, apró falvakon át haladtam. Emlékszem egy hosszú, murvás-földes útra, ami az engem és bringámat szegélyező magas sziklák és hágók miatt leginkább egy westernfilm egyik jelenetére emlékeztetett.
Álomszerű, mámoros bringázásomból egy kék egyenruhás férfi ébresztett fel. Mintha fekete golyóálló mellény is lett volna rajta. Érdekes, az arcára nem emlékszem tisztán. Csak arra, hogy rendkívül segítőkész volt, teával kínált és nem értette, hogy mit keresek a szerb-koszovó határon biciklivel. „Ez itt extrém sportnak számít”- mondta. „Ha itt elütnek, nem visznek kórházba. Kivágják a vesédet és a folyóba dobnak… Ne állj meg Kosovska Mitrovicán – (ahol aludni szándékoztam)! Mindennaposak a lövöldözések és szinte mindenki fegyvert hord. Itt nem úgy mérik az emberéletet, mint otthon. A sátrazást felejtsd el. Itt a számom, ha bármi probléma lenne, ezen éjfélig elérsz.” – majd bepötyögtem a számát a mobilomba. Közben forró teát szürcsölgettünk. Jól esett a magyar szó, de bevallom, meg is ijesztett kissé. Az idő olyan volt, mintha este lett volna. Sötét és hideg. Pedig késő délelőtt volt. Húsz perccel később, erős szembeszéllel küzdve beléptem Koszóvóba…
Félóránként harckocsik, tankok robogtak el mellettem, a gépfegyveres katonák jelenléte állandó és megszokott volt. Egy kép mindörökre beleégett az emlékezetembe: az úton egy kiégett benzinkút feketére szenesedett váza. Körülöttem szétlőtt és lebombázott épületek maradéka. Kóbor kutyák és szemét mindenütt. Balra tőlem, a benzinkút sötét, rozsdás csontvázához erősítve egy lánc lóg, rajta egy rongyokba bugyolált kócos, fekete hajú kislány hintázik. Idill a züllött káoszban…
Makedónia. A biztonság földje. Találkoztam egy ukrán óriással, aki nem mellesleg szerelmese a kerékpározásnak. Ez Skopjében történt. Invitált, alhatok náluk, de valahogy éreztem még erőt a lábaimban, így elköszöntem és tovarobogtam. Aznap 218 km-t tekertem. Hegyen-völgyön. Talán Koszovóból menekültem még mindig? Nem tudom, csak azt, hogy reggel 6 órától este 8 óráig fél óra szünetet tartva tekertem és tekertem és tekertem. 116 km-t autópályán tettem meg. Meglepett, hogy a helyiek mind azt ajánlgatták, hogy biciklizzek a leállósávban nyugodtan! Persze arra én sem számítottam, hogy a két fizetőkapu közül az egyiken 1 Eurot kell majd fizetnem az autópálya használatért. A táj gyönyörű volt, a naplemente szintúgy. Köröskörül hófedte hegycsúcsok, kutyák vonyítása a távolból. Zárásként, a 180. km után az a 30 km felfele (2000 m szint) már nem esett jól. Másnapra kiírtam magamnak Pécs óta az első pihenőnapomat.

A cikk folytatása itt olvasható>>>

Mohácsi csata: Egy fiatal magyar történész számítógépen modellezi a történelmi ütközeteket – Videó

A magyar nehézlovasság már a szultán közelében kaszabolta a törököt, amikor elfogyott a lendülete. A cannae-i csata nem játszódhatott le úgy, ahogy még ma is hivatkoznak rá a katonai akadémiákon. Egy fiatal magyar történész számítógépen modellezi a történelmi ütközeteket, ami az eddigi legéletszerűbb időutazás mellett egzakt módszerekkel segítheti a történettudományt.

A történettudományt komoly kihívás elé állítja a forráskritika, az egyes szerzők, szemtanúk leírásának egymás mellé állítása, a valóság kihámozása a sokszor ellentmondó tudósításokból. Sajnos ma még ritka az a helyzet, amikor történészek a természettudományokat is segítségül hívhatják a múlt felderítéséhez.

Ezen segíthet a közismert Total War játék átalakított változata, amelyen Baltavári Tamás történész, a nemzetvédelmi egyetem doktorandusz hallgatója dolgozik lelkes csapatával. Az ötlet lényege, hogy a népszerű stratégiai játék, a Total War motorját, működési elveit megtartva átrajzolják a figurákat és a környezetet, majd a fellelhető forrásanyag alapján valós időben, valós létszámú és felszereltségű seregekkel az eredeti hadmozdulatokat lemásolva „lejátsszák” a kívánt csatát.
A végén összeáll egy mozgókép, ami több egy puszta filmnél, valódi időutazást jelent: a felhasználó a három dimenziós térben mozogva bármikor megállíthatja a képet, módosíthatja a látószöget, madártávlatból nézheti a hadmozdulatokat, vagy akár ráközelíthet egy érdekesnek tűnő párharcra, megnézheti a csatát vezénylő magyar király öltözetét, de még az arcát is.

A total war

A Total War egy számítógépes játékcsalád a Creative Assembly fejlesztése. A történelmi stratégiai játék különböző korokban ad lehetőséget egy-egy ország vagy állam alapvető gazdasági, politikai és katonai irányítására. Építkezni, fejleszteni kell, mint minden más játékban, a cél a hódítás.

A virtuális térképen történik az irányítás, a környezet a múló évek (körök) során az adott történelmi kort igyekszik szimulálni (pestis pusztítja végig Európát 1340 körül, keresztes hadjáratok szívják el a felépített hadsereged, a mongol támadás elpusztítja a közel keletet és Európára tör, stb.). A csatákat egy külön rendszerben, virtuális terepasztalon játsszák le, ez az, amit Baltaváriék is alkalmaznak.

Időutazás

A munka a karakterek korhű ruhába bújtatásával és a fegyverzet „kiosztásával” kezdődik, majd terepszemle, katonai térképek és műholdképek segítségével elkészítik a csata valós környezetét – mondta el az fn.hu-nak Baltavári Tamás. Ezután a szembenálló feleket a történelmileg leghitelesebbnek tartott források alapján elhelyezik a csata helyszínén. Innentől indul maga az ütközet, amit a programozók az eredeti hadmozdulatok, történések alapján vezényelnek le.

Baltavári és csapata jelenleg első komoly vállalkozásuk végén jár, tervei szerint az augusztus 29-ei évfordulóra készül el a mohácsi csata 3D-s másolata. Külön karakter lesz I. Szulejmán szultán, és II. Lajos király is, ha akarjuk, akár az ő szemszögükből is végignézhetjük a Magyarország számára sorsdöntő csatát. Egy tucat történelmi ütközetet készülnek megalkotni a magyar történelem különböző korszakaiból a honfoglalástól az 1848-as szabadságharcig. Itt azonban álljunk meg egy kicsit, és nézzük meg, hogyan nő túl a mű az élmény és oktatási segédeszköz kategóriáján.

A valósághű modellezéssel tényleg a csata résztvevőjének érezhetjük magunkat, miközben egzakt módon mérhetjük például mit és hogyan látott állásából a parancsnok, az adott ponton felállított ágyúk egyáltalán elhordtak-e a kérdéses célpontig.

Átírja a történelmet

A cannae-i csata hasonló újjáélesztésével például korábban egy axiómaként kezelt történelmi beidegződést sikerült megkérdőjelezni. Magát az ütközetet a pun Hannibál vívta Róma ellen Kr.e. 216. augusztus 2-án, és győzelme bevonult a hadtörténelembe: 50 ezres seregével bekerítette, és megsemmisítette a túlerőben lévő, 70-80 ezer főt számláló római haderőt. Katonai akadémiákon azóta is ez a bekerítő hadművelet iskolapéldája – jegyzi meg Baltavári.

Történt mégpedig, hogy a sűrű sorokba rendeződött római légiók összefeszültek a pun arcvonallal, amelynek közepe lassan hátrálva, „behorpadva” csalogatta magára az ellenséget. A pun hadoszlop szárnyai eközben megnyúltak, és mint egy meghajlított íj fonták körbe a rómaiakat. Mire a köztársaság katonái észbe kaptak, bezárult a kör, a rómaiak számára nem volt menekvés. Csakhogy a rekonstrukció megmutatta, a bekerítés ezen a módon nem történhetett meg. A terep ugyanis sík, alig egy-két bokor, magányos fa nőtt rajta. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a jól képzett római centuriók, a legrosszabb esetben a széleken haladó altisztek ne vették volna észre a bekerítő hadmozdulatot.
Elég volt annyi, hogy valós időben, valós helyszínen tudott a történész „körülnézni” a múltban, máris megdőlt egy kétezer éves mítosz. Magyar példánk is van, például Domonkos György Eger várának korhű, 3D-s számítógépes makettje megmutatta, a falak magassága nem lehetett akkora, az ostrom menete nem történhetett úgy, ahogy az az írásos emlékekben fennmaradt. A modellezés ugyan nem mutatja meg feltétlenül, hogy is történt, de arra mindenképpen alkalmas, hogy megmerevedett, idejétmúlt elméleteket hitelesen megkérdőjelezhessen.

Keményen küzdöttünk Mohácsnál

Márpedig ilyen Baltavári Tamás szerint igencsak sok van a magyar történelemben. A kommunista korszak történetírása sokszor igyekezett tehetetlen, puhány társaságnak mutatta be a történelmi magyar nemességet: vesztes csaták, vergődések, rossz döntések halmazának láttatta több történelmi sorsfordulónk hátterét.
Ezek közül sok a mai napig él, a történészek feladata változtatni rajtuk. A mohácsi csata számítógépes rekonstrukciójából például kiderül: ha győzelemre nem is volt sok esély, nem volt annyira szégyenletes a vereség – tekintve a szultáni sereg háromszoros túlerejét. A király halálát sem lehet annyival elintézni, hogy nevetséges módon belefulladt egy patakba.

A képsorokon kiválóan látszik, ahogy a két gyalogság egymásnak feszül, a magyar nehézlovasság, több ezer páncélos vitéz, a középkor „tankjai” oldalba kapja a törökök jobbszárnyát. Mint egy buldózer a kukoricásban megállíthatatlanul tör a török sereg közepe felé, már látszik előttük a szultáni sátor, magyarul Szulejmán közvetlen közelében vagdalkoznak már. A korban nincs rádió, a csapatrészek kürtszóval és zászlólengetéssel kommunikáltak – képzelhetjük, mennyire volt ez hatásos a hatalmas porban és csatazajban.

A lovasság mit sem tudva a külvilágról küzd, futárok jönnek mennek, jelentik a királynak, hogy sikeres volt a támadás, mehet a következő hullám. II. Lajos fiatal, elődei példáját követve harcos uralkodó, maga vezeti a lovasság eddig tartalékban álló részét az előző támadás vonalán. Bele az ismeretlenbe, a török had kellős közepébe – a futár szaván kívül semmire nem támaszkodhat, látni, hallani nem lehet semmit.

A cikk folytatása itt olvasható>>>

Sebestyén Márta – Félhold és kereszt

Legyen általános erkölcsi felemelkedés – ezt várja az új kormánytól Sebestyén Márta. A népdalénekes, aki most nyerte el – első magyarként – az UNESCO Művész a békéért kitüntetését, lapunknak elmondta: méltatlan volt, ahogy a napokban Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényén a külföldi művészekkel bántak.

A kultúrák közötti párbeszédért tüntették ki – épp akkor érkezett a hír, amikor egy török és egy görög művésszel lépett fel a pécsi dzsámiban.

Az elismerés nagy öröm volt, ugyanakkor Pécsett csalódás ért. Az Európa Kulturális Fővárosa programjairól szóló 178 oldalas kiadványban egy szó sem volt arról, hogy fellépek a városban, s így világhírű vendégeimet sem említették.

Lehet, hogy később derült ki a program, mint ahogy a kiadvány készült?

Nem. Tavaly augusztusban kaptam a felkérést a Művészetek és Irodalom Házától. Éppen Kréta szigetén tanítottam, ahol a klasszikus oszmán zenét játszó Derya Türkan török kemendzseművész is jelen volt. Mondtam neki, jöjjön velem, hiszen Isztambul is Európa kulturális fővárosa. Elhívtuk még Sofia Lambropoulou görög kamunművészt, vele is többször felléptem már. Fontosnak tartottam, hogy a török kultúrát Magyarországon ne a dervisbulival és a hastánccal azonosítsák. Erre azt sem mondta nekik senki, hogy fapapucs.

A külföldi vendégek is úgy érezték, nem kapnak kellő figyelmet?

Amikor a szállodában Derya Türkan lapozni kezdte a kulturális főváros programjairól szóló kiadványt, látszott rajta, mennyire meglepte, hogy nem vagyunk benne. A velünk lévő görög újságíró is csalódott volt, hogy sehol egy plakát. Tőlem a Facebookon kérdezték külföldiek, mondjam meg, Pécsett vagyok-e, mert nem találják a programot a Pécs 2010 honlapján. Sok fesztiválon részt vettem már, de még sosem tapasztaltam, hogy ennyire nem becsülik meg a meghívott művészt.

Végül mégis telt ház volt a katolikus templomként működő dzsámiban, ahol Balassi Bálint korának zenéjét idézték meg.

Valóban telt ház volt, fantasztikus közönséggel, de a koncertet szervező Művészetek és Irodalom Háza is mindent megtett a sikerért. Nagy álmom volt egyébként, hogy egyszer a dzsámiban énekelhessek. Méltóbb helyszínt el sem tudtam volna képzelni egy magyar- török programra, mert itt építészetileg is találkozik a két kultúra: a félhold, a török imafülke és a kereszt egyszerre van jelen.

Idén kétszer is járt már Isztambulban. Ott milyen hozzáállást tapasztalt?

El voltam ájulva attól a felkészültségtől és a szeretettől, amellyel körülvettek. Nem tudom, mennyi kitüntetést kellene még kapjak ahhoz, hogy egy ilyen rendezvény itthon is kellő figyelmet érdemeljen.

A Művész a békéért kitüntetés milyen kötelezettségekkel jár?

A cikk folytatása itt olvasható>>>

SEBESTYÉN MÁRTA
énekes, 1957-ben született Budapesten.

Kitüntetései: Liszt Ferenc-díj, Kossuth-díj, Prima Primissima díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje. Állandó partnere Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs. • Gyakran szerepel a Gryllus testvérekkel.

A menekültek és emigránsok nem pusztán problémát, de egyfajta megoldást is jelentenek

A menekültek és emigránsok nem pusztán problémát, de egyfajta megoldást is jelentenek a Globális Falu Infrastruktúrájának. Ha a menekülteket egy transz-globális hálózatként tekintjük, akik felismerik saját államiságuk lehetőségét, akkor a világ menekültjei a legjobb (talán az egyetlen) jelöltjei a Millenneum gazdasági/szociológia és politikai/ideológiai avantgárdjának. A megoldás: a “Menekült Köztársaság”.
A menekült köztársaságok modern történelme, elsőként az USA-é, mutatja, hogy a bevándorlók folyamatos beáramlása az egyik alapvető sajátja a világ leggazdagabb országának; bár a világ e ténnyel általában nem foglalkozik sokat. Az USA, mivel társadalmi és ökológiai befogadóképessége mára meggyengült és nemcsak nemzetközi autoritását de ideológiai jogát is elvesztette arra, hogy a világ új menekültjeit befogadja; az USA már nem képes arra, hogy meggyőzően támogassa befogadott menekültjeinek vallásait és kultúráit.

A hivatalosan jegyzett (19 millió) és egyre növekvő menekült népesség (számuk majdnem 50 millióra van becsülve) pedig ENSZ táborokban van szétszórva a világ különböző tájain. Mára a nem jegyzett s a világban szétszórt személyek száma a világ népességének egy százalékát teszi ki. A Menekült Köztársaság lehetősége a jövő generációké… egy határokkal be nem kerített kísérleti állam formálódik, ami multi-kulturális, multi- vallásos, multi-nyelvű, ami fel van készülve az önmagából adódó társadalmi, ideológiai és gazdasági kihívásokra, s képes a felmerülő problémákat megoldani. Ez a fajta entitás struktúrája később modellként fog állni a világ előtt, a jövő Transz-Nemzeti állama lesz. A Menekült Köztársaság, vagyis a jövő igaz avantgárdjának kepe csupán egy kis elmozdulás a jelen valóságától.

A mai világ menekültjei majdnem minden esetben társadalmi és gazdasági tehernek vannak nyilvánítva. Az ENSZ segítségével ezek az emberek különféle táborokban vannak életben tartva, “a nemzetközi jótékonysági hálózat rabjai” – persze menekült státuszukra folyamatosan emlékeztetve. Ez a csoport nem pusztán az egy nemzetiség fölött de a közös nyelv és vallás homogenitása fölött áll.

Az ENSZ által bejegyzett menekültek száma 19 millió, ami Venezuela vagy Irak lakosságának számával, vagy Magyarország és Bulgária összeadott népességének számával egyezik meg. Ez a szám nagyobb mint Ausztria vagy a volt Kelet Németország lakosságának száma. Azonban a nem regisztrált menekültek száma jóval magasabb: az UNHCR (menekültügyi főbizottság) becslése szerint ez 47 millió, majdnem annyi, mint amennyit a Második Világháború produkált. A Második Világháború menekültjei többnyire Európaiak voltak, akik akkor gyorsan otthonra találtak a Nyugat országaiban. A ma menekültjei azonban már túlságosan heterogének ahhoz, hogy az ötven évvel ezelőtti eseményekhez hasonló gyorsasággal asszimilálódhassanak egy új világba. 1983 óta a menekültek csoportjának száma elkepesztő gyorsasággal növekszik, évente mintegy 10-20-%-al. A világban elszórva ezek az “idegenek” adják a föld népességének 1%-át, és ezzel huszadikok a világ legbenépesültebb országainak 220 tagból álló listáján. A Menekült Köztársaság népességének száma Törökország lakosságának számával egyezik meg, majdnem annyi mint Anglia vagy Olaszorszag lakosságának száma, 15-ször több mint Libanoné, és kétszer annyi mint Kanadáé vagy Algériaé. Ha ez a növekedés egyenesen folytatódik, akkor a Menekült Köztársaság népességének a száma tiz éven belül meg fogja haladni Oroszország vagy az USA népességének számát.

Az Egyesült államok képes volt profitálni az európai rendszerekből átmentett ötletekből és hibákból. A kocka később megfordult és a ma Európája az USA-t tekinti példaképének, jövőbeli mintájának. Azok az országok amelyek eddig leginkább befogadták a menekülteket, már nem képesek arra, hogy a befogadás megkívánt globális spektrumát továbbra is hűen reprezentálják. Ezért van szüksége a világnak egy ùj Menekült Köztársaságra. Ez az ùj világ tehát a valóság tükörképe, annak a valóságnak, amelyben a régi ideológiák már nem érvényesek, amelyben az egyes tagországok pre- mig más országok már postpolitikusak, ahol a különböző globalizáló tendenciák a retribalizációt (etnizáltságot és regionalizaciót) céloznák meg. Joseph Nye szerint a világ meg nem olvadt össze a nagy globális faluvá de sok kis faluból áll, amelyek fokozatosan közelednek egymáshoz – ahol a földrajzi izoláció már eltűnt az információ sűrűjében, és a családi házak egymástól eddig független hálózata egy gigantikus, egymásba nyíló lakás-komplexussá burjánzott.

Ha elfogadjuk, hogy egy nemzetnek saját területtel, közös kultúrával és nyelvvel (tehát közös identitással) kell rendelkeznie, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ma ilyen állam tulajdonképpen nincs is – szinte minden ország multikulturális.

Forrás: http://molo.blog.hu, 2010.06.03.

1. UNHCR statisztika, 1993 Augusztus
2. US Menekult Bizottsag, 1990
3. The United Multicultural City States of the World (A Vilag Egyeseult Multikulturalis Egyesulese)
4. The Shape of Cities in the Future (A Jövő Városainak Alakulása)

Az embermentő Törökország

Az isztambuli menedék – Törökország a vészkorszakban címmel a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Törökországgal foglalkozó harmadik könyve.

Az Atatürk és kora, valamint A Török Köztársaság története című munkája után a szerző ezúttal Törökország embermentő tevékenységét dolgozta föl. Magyarországon alig ismert kalandos, fordulatos életpályákat mutat be a nácik németországi hatalomátvételétől a II. világháború végéig terjedő időszakból.

Musztafa Kemál Atatürk, a török köztársaság első elnöke 1933-tól befogadott országába német, majd osztrák és cseh egyetemekről „faji” és politikai okokból elüldözött több száz értelmiségit. E jótéteményével Törökország megmentette az odamenekült orvosok, színházi emberek, művészek, zenészek, tanárok, köztük három magyar tudós életét. Később a török államvezetés – levonva a következtetést az első világháborús hadba lépés tragikus következményeiből – a második világháború alatt semlegességet fogadott, s ez kedvező feltételeket teremtett további embermentő tevékenységéhez. Berlinnek ugyanis érdeke fűződött ahhoz, hogy Ankara semleges is maradjon, s ne csatlakozzék a szövetségesekhez.

Az embermentés kezdete egybeesett Atatürknek azzal a tervével, hogy megreformálja az egyetemi oktatást, így az isztambuli egyetemet is. Az államfő ezért közvetítők útján kapcsolatba lépett egy svájci pedagógiaprofesszorral, és felkérte arra, hogy a helyszínen mérje föl a török oktatás állapotát. A Németországban élő Schwartz Fülöp magyar patológus eközben már megszervezte az állásukból eltávolított német tudósok szükségközösségét, majd később kiutaztatását Törökországba.

Ő maga 1933 közepén Isztambulban találkozott a török közoktatásügyi miniszterrel. Elébe tárta menekülttársai névjegyzékét. Sokan közülük már világhírűek voltak. A miniszterrel való első találkozóján sikerült kieszközölnie 33 álláshelyet. Ez a szám később több százra emelkedett az isztambuli és az ankarai egyetemen. Schwartz Fülöp – sok német értelmiségi mellett – még két magyar tudóst közvetített ki Isztambulba: Péterfi Tibor orvosbiológust és Schwarz András Bertalan jogtörténészt, a papirológia tudományának egyik legelismertebb művelőjét.

A menekültek között volt Ernst Reuter szociáldemokrata gazdasági szakember, Berlin későbbi polgármestere – aki 1935 és 1946 között élt Törökországban. Rudolf Nissen német sebészprofesszor már menekültként, 1938 februárjában érkezett Isztambulból Budapestre, hogy megoperálja Babits Mihályt. A nagy költő orvosát fogadta Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál, a tragikus végű későbbi kormányfő.

Isztambulban talált menedékre az osztrák kommunista Margarete Schütte-Lihotzky asszony, később hazája ünnepelt építésze, Carl Ebert német rendező, intendáns, a török állami opera és balett megalapítója, Eduard Zuckmayer zenész, zenepedagógus, az ankarai zenetanári akadémia létrehozója – aki 1936-tól haláláig, 1972-ig Ankarában élt -, Paul Hindemith zeneszerző, zenepedagógus, az ankarai konzervatórium megalapítója.

Az embermentésben török diplomaták is kivették részüket, köztük Behics Erkin, aki 1928 és 1939 között követ volt Magyarországon, majd párizsi nagykövetként sok török állampolgárságú zsidót segített a meneküléshez. Selahattin Ülkümen rodoszi főkonzulként a német megszállás idején 50 török zsidót mentett meg a szigeten. Ülkümen a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésének eddigi egyetlen muszlim birtokosa. Isztambulban nemzetközi, valamint zsidó és keresztény jótékonysági szervezetek segítették az üldözött európaiakat, hogy eljussanak Palesztinába.

Flesch István az Ünnepi Könyvhéten, vasárnap délután 4 órától a Vörösmarty téren dedikálja új könyvét a Corvina Kiadó sátránál.

Forrás: http://mult-kor.hu, 2010. június 1.

Török akcentus Fatih Akin-portré I.

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”1 Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

NÉMETORSZÁG X

A hamburgi Wüste Film produkciós céget 1989-ban alapította két producer, Ralph Schwingel és Stefan Schubert, valamint Lars Becker rendező (Becker időközben elhagyta a céget). Céljuk a nagy producerektől való függetlenedés, a szabad munka feltételeinek megteremtése, egy alkotóműhely létrehozása volt. Nem sokkal később, 1994-ben, hasonló indíttatásból három rendező, Tom Tykwer, Wolfgang Becker és Dani Levy, valamint Stefan Arndt producer létrehozták az X Filme Creative Pool elnevezésű filmgyártó, később filmforgalmazóvá is váló cégüket. A német filmvilágban megkezdődött valami, ami a nyolcvanas évek elején, az Autorenfilm széthullásával, megszűnni látszott: rendezők, forgatókönyvírók (akiknek szerepe az Autorenfilm alatt szinte eltűnt), operatőrök és színészek egy újabb generációja jelent meg, hozta lendületbe a német mozit.
A fiatal filmkészítőknek kettős szándéka volt, egyrészt igazi, bizonyos értelemben szórakoztató mozifilmekkel akarták visszacsábítani a német közönséget, másrészt minőségi filmeket, szerzői munkákat akartak rendezni. E kettő ötvözete, melyet a nevükben rejlő ’X’ betű volt hivatott szimbolizálni, olyan nemzetközi visszhangot elért alkotásokat hozott létre, mint A lé meg a Lola vagy a Good bye Lenin. Mára pedig a legfontosabb német filmek előtt, gyártóként vagy forgalmazóként, az X Filme spotja jelenik meg. Fatih Akin karrierje nem kapcsolódik szorosan az X-filmesekhez, de műveinek hasonló irányvonalán érződik az egységes légtér, a kor szelleme. Akin útjait, egészen 2004-ig, amikor saját céget alapított Corazón International néven, a Wüste Film egyengette.
Akin esetében az X nemcsak a műfaji és szerzői elemek összefűzését jelenti, hanem a német és török kultúra közötti kapcsolatot, vonzást vagy taszítást, mely szinte mindegyik művében jelen van, valahol mélyen még legújabb alkotásában, a Soul Kitchenben is. A bevándorlókkal, az emigrációból származó problémákkal foglalkozó filmek szemléletmódját a 70-es években a kultúrák közötti különbség, az idegenség határozta meg, akár a bevándorlók, akár a be(nem)fogadók nézőpontját ábrázolták, így ezek a filmek az „idegenség mozija” (Das Kino der Fremdheit) nevet kapták. Számos film közül idesorolhatók Fassbinder munkái, A vendégmunkás (1969), A félelem megeszi a lelket (1974) vagy Helma Sanders Shirins Hochzeit, (1975), illetve Werner Schroeter Palermo oder Wolfsburg (1980) című filmje. Ám a 80-as évekre felnőtt egy generáció, akiknek szülei bevándorlók voltak, ők azonban már Németországban szocializálódtak. Ennek a generációnak számos tagja most már nemcsak ábrázoltja, hanem alkotója is lett a német filmnek. E műveket, a két kultúra közötti élet tapasztalatát feldolgozó alkotásokat jelölik a Kino der Métissage néven.2 Akin filmjei mellett érdemes megemlíteni Thomas Arslan, a „berlini iskola” képviselőjének trilógiáját, a Geschwister – Kardesler, a Dealer és a Der schöne Tag című filmeket. A kettős kultúra, az idegenség vagy az óhazába való visszatérés minduntalan felbukkan Akinnál, de legerőteljesebben majd csak A másik oldalon (Auf der anderen Seite) című filmjében válik központi témává. Korai munkái különböző műfajokba helyezik ezt a problémakört – még a Fallal szemben (Gegen die Wand) című filmjében is, amely választóvonal lesz az első három műve és A másik oldalon között, erősen dominál a melodramatikus színezet.

ELINDULÁS

Első filmjének, a Rövid és fájdalommentesnek (Kurz und schmerzlos) kezdetben forgatókönyvírója és főszereplője lett volna (Akin gyakran tűnik fel epizódszerepekben saját és kollégái filmjeiben). Ám az indulástól a megvalósulásig tartó hosszú idő alatt Akin lehetőséget kapott a Wüste Filmtől két rövidfilm, a Sensin – Du bist es! (1995) és a Getürkt (1996) leforgatására, a producerpáros pedig megbizonyosodott, hogy egy nagyjátékfilm megrendezésével is megbízhatja a fiatal filmest. A Rövid és fájdalommentes a ZDF-fel közösen készült, televíziós sugárzásra, Super 16 mm-es nyersanyagra, ám az elkészült film minősége arra ösztönözte a gyártókat, hogy moziforgalmazásban is megméressék művüket. 70 kópiával terjesztették és
80 000 nézőt érdekelt, amit bukásként könyvelhettek el. Nem mérték fel kellőképpen célcsoportjukat, és nem tudták rábírni a török közönséget, hogy saját problémáit nézze a vásznon. A kritikai visszhang azonban nem volt rossz, a film számos fesztiválon megfordult, különböző díjakat kapott, köztük a Bayerischer Filmpreis-t a legjobb debütáló rendezőnek.
A történet Hamburg Altona negyedében, Akin szülőhelyén játszódik, műfaját tekintve a gengszterfilm és a melodráma ötvözete. Több hasonlóságot mutat Martin Scorsese olasz-amerikaiakról szóló korai munkáival, gyakran egy-egy snittel tiszteleg e filmek előtt; a főcím alatti verekedés a Ki kopog az ajtómon? elejét juttatja eszünkbe, a szereplők bemutatkozó képsorai vagy indulataik ártatlan járókelőkre szabadítása pedig az Aljas utcákat és benne Johnny Boy (Robert de Niro) karakterét idézik meg. Hősei, a török Gabriel, a szerb Bobby és a görög Costa multikulturális barátságát szétzilálja a bűn és a csábítás. Bár e figurák származásuk miatt idegenek maradnak abban a világban, melybe beleszülettek, hasonlóan Kassovitz Gyűlölet című filmjének csellengő fiataljaihoz, Akin mégsem emeli ki annyira egyértelműen a befogadó ország elnyomó magatartását, mint francia kollégája. Az, hogy szereplői a helyes utat válasszák, nem lehetetlen. Ezt példázza Gabriel, aki taxisofőrnek áll bátyjához, sőt Costának is szerez munkát. A tragédia mégis elkerülhetetlen, a maffiával barátkozó Bobby végül magával rántja barátait is, Gabriel egyetlen lehetősége a menekülésre az marad, ha visszatér Isztambulba. E megoldás, mely itt a bosszúból gyilkossá váló Gabriel számára tulajdonképpen fizikai kényszer, a későbbiekben, a Solino, a Fallal szemben vagy A másik oldalon című filmekben az élet folytatásához szükséges lelki szükségletté alakul át.
A Rövid és fájdalommentest kimondottan elsőfilmes hibák választják el későbbi munkáitól. Nyers, gyakran komor, 35 mm-es kópiára nagyított szemcsés képei, a vágástechnikája, nemcsak tartalmilag, hanem stílusában is a korai Scorsesét idézi. A későbbiekben ez a fajta képi látásmód teljesen eltűnik, stílusa profibbá, kevésbé szembetűnővé válik, inkább filmjei típusához igazítja a formát. Plánozása és színészvezetése itt még túl kiemelő, egyértelmű érzéseket akar hatásosan kifejezni, szinte szavakra lefordíthatóvá tenni gesztusokat, így néhol erőltetetté válik. Ám minden hibája és naivsága inkább bájt kölcsönöz a filmnek, mint hogy minőségén rontana, és már e munkájában is fellelhető az emberi kapcsolatok iránti érzékenysége, mely későbbi műveit jelentőssé teszi.

ÁT A HÍDON
A Júliusban (Im Juli., 2000) egy romantikus road-movie komédia, sztárokkal, Moritz Bleibtreujal és Christiane Paullal a főszerepben, humoros jelenetekkel, magyarországi autós üldözéssel és a Boszporuszon átívelő befejezéssel, vagyis tökéletes ellentéte első filmjének. Juli beleszeret a tanár Danielbe, akinek egy napot ábrázoló gyűrűt ad el azzal a jóslattal, hogy az első lány, aki vele szembejövet napmintát visel, élete szerelme lesz. A trükk az lenne, hogy maga Juli jelenik meg, nappal a ruháján, ám a véletlen megtréfálja őket, először Meleket, a török lányt küldi Daniel elé, aki azon nyomban beleszeret, majd, amikor úgy dönt, hogy a lány után megy Isztambulba, a második tréfa Julit jelöli ki útitársaként. Számtalan kaland veszi kezdetét a Duna menti országokban, amíg végül eljutnak a Boszporusz-hídig, és Daniel is ráébred, kibe is szerelmes igazán. A Júliusban vicces, kedves, kalandos film, egyenletes munka, végig szórakoztató, lendületesen elmesélt történet, melybe Akinnak sikerült magából is belecsempésznie valamennyit, humora mellé pedig némi irónia is társult, legalábbis a különböző nemzetek nem sértő módon sztereotip ábrázolása mintha ezt sejtetné.

HAZATÉRÉS

Harmadik mozifilmje, a 2002-es Solino előtt egy dokumentumfilmet készített Denk ich an Deutschland – Wir haben vergessen zurückzukehren címmel 2001-ben. Az elég személyes hangvételű filmben saját családját bemutatva próbálja meg a bevándorlók életét, a kettős kulturális kötődést és az óhazától való elszakadást ábrázolni. Gyökereit kutatva visszautazik abba a kis török halászfaluba, ahonnan 1965-ben apja indult útnak Németország felé, és ahova most térnek vissza azóta először. A film a Megaherz TV Fernsehproduktion Denk ich an Deutschland című dokumentumfilm-sorozata egyik epizódjának készült. A Solino volt első munkája, melynek forgatókönyvét nem maga írta. A könyv (szerzője Ruth Toma) azonban tökéletesen beleillik az Akin által vizsgált témakörbe.

A cikk folytatása itt olvasható >>>

1...1 2951 2961 297...1 391Page 1 296 of 1 391
16,474FansLike
639FollowersFollow
© Turkinfo.hu 2020