Könyvek, könyvkiadás, könyvpiac Törökországban

Holott a Bazárból kilépve máris a könyvek világába érkezhetünk: a Sahaflar Çarsisinak, azaz az antikváriusok piacának nevezett teret köröskörül apró könyvesboltok, fõként antikváriumok szegélyezik. A tér közepén árnyas fák alatt Ibrahim Müteferrika mellszobra rejtozik, akiben a törökök az elsõ török nyomda megalapítóját tisztelik (1729), mi pedig azon okból is számon tarthatnánk, hogy fényes pályafutása során a Rodostóban letelepülõ nagyságos fejedelem tolmácsa is lehetett… (Ibrahim Müteferrika eredetileg kolozsvári magyar fiú volt, aki 18 évesen esett török fogságba. Alapismereteit még Kolozsváron szerezte, s mint tehetséges ifjú emelkedett az udvari/szeráji ranglétrán. Az Ibrahim nevet a muszlim vallással vette fel, magyar nevét nem tudjuk.)

Törökországban régi hagyomány, hogy az ugyanazt a mesterséget űzõ kézművesek vagy egyprofilú üzletek egy bolyban telepedjenek, így Ankarában is van egy belvárosi utca, amelynek mindkét oldalát antikváriusok bódéi szegélyezik, s ahol a szépirodalom mellett nagy keletje van a régi folyóiratoknak és a használt tankönyveknek is. Ez a vásárló kényelmét szolgáló szokás tovább él a modern körülmények között is: az üzletházakban, passzázsokban, aluljárók labirintusában is találhatunk szabályos könyvutcákat. És természetesen a felszínen is. A nagyvárosok könyves utcáiban aztán minden megtalálható. A kiadványok ára nagyjából a magyarországi árszínvonalon mozog; vannak méregdrága, de gyönyörű albumok, pompás látványkönyvek, szép kiállítású regények és sok-sok verskötet. A klasszikus és kortárs szerzõk művei mellett bõ választékkal képviseltetik magukat a világirodalom korábbi és mai kiválóságai, a külföldi sikerkönyveket villámgyorsan piacra dobják. Nem hiányozik természetesen a különbözõ szakmák és tudományágak szakkönyveitõl az életmód-tanácsadókig, az enciklopédikus művektõl a habkönnyű ‘rózsaszín’ regényekig korunk könyvvilágának egyetlen műfaja sem. A könyvborítók általában igényesek, de az olcsóbb könyvek papírja bizony olykor elég silány. A gyakran többszintes üzletekben gyakran szól a zene, mert a könyv mellett egyre több helyen árulják a különbözõ hanghordozókat is. Itt nyugodtan olvasgathat, böngészhet is az ember, a hagyományos kis egyszemélyes boltokban viszont barátságos szóval, teával fogadják a törzsvásárlókat. Erre a Magyarországnál 7–8-szor nagyobb területű és népességű országra talán éppen ez, a sokszínűség, a modern, globalizált világ megannyi jellemzõje mellett a hagyományok továbbélése a jellemzõ. A könyvpiac jellemzõi sem térnek el merõben az itthon tapasztaltaktól. Talán ami a legfeltűnõbb: az öregedõ Európával szemben viszonylag magas születési rátájával Törökország fiatal ország; a fiatalok ízlése és a diákok igényei erõsen rányomják bélyegüket minden más mellett a könyvkiadásra is. És még egy eltérés: néhány nagy banknak kiadója is van, sõt mind a Kulturális, mind az Oktatás Minisztérium bocsát ki szépirodalmi és tudományos műveket, s ezeket saját bolthálózatuk útján értékesítik.

A török könyvpiac számadatai Az utóbbi években a nagyobb beruházások révén létrejött kiadók, valamint jó néhány bestseller rekordokat döntögetõ példányszámai megélénkítették a könyvpiacot, a könyvszektor azonban még így sem tartozik a legjelentõsebb török „iparágak közé”. Arman Fikri, a Könyvesek Társaságának elnöke szerint a könyvpiac hivatalos volumene 300 millió dollár, ehhez azonban a feltételezések szerint mintegy 100–150 millió dollár értékű kalózkiadás járul. A szektor jelentõs hányadát – 50–60 %-át – a tankönyvek alkotják, és csak az egyetemi tankönyvek 100 millió új török lírás forgalmában a kalózkiadásokét 60 millió új török lírára becsülik. (A vágtató infláció megállítása után tavaly vágtak le hat nullát, így most 1 YTL, azaz új török líra = 1 000 000 TL = 1,3 dollár.) Új könyvek forgalmazásához évente 200 millió vonalkódot vásárolnak. E hatalmas könyvmennyiségen belül a ‘kulturális könyv’ (regény, novella, vers stb.) alig több, mint 10 %-ot, – 35–40 millió dollárt – képvisel. A szépirodalmi könyvek műszáma növekedett, az átlagos példányszám azonban egy-kétezerre esett vissza. A kiadott ISBN számok tanúsága alapján 25–27 ezer könyv jelenik meg évente, az ISSN-számmal rendelkezõ periodikák száma pedig 5160-ra emelkedett. Míg azelõtt két-három hónapig tartották meg a könyveket a könyvesboltok polcain, a gyors emelkedés folyományaként a forgási idõ két-három hétre rövidült. A könyvek 80 %-át a nagy üzletláncok, 10 %-át a szupermarketek értékesítik. 8–8,5 millió dollár értékben vásárolnak a törökök könyvet az interneten keresztül. 250-re emelkedett a jól értékesíthetõ könyvekkel jelentkezõ kiadók száma, az összes kiadóé azonban a tízezret is meghaladja. A sikerkönyvek között a török szerzõk művei vannak többségben, de természetesen igen sok a fordított mű, s pl. A da Vinci-kód vagy a Harry Potter-kötetek itt is „csillagászati” mennyiségben keltek el. A hetvenmilliós országban kb. ötven millióan nemigen vesznek könyvet a kezükbe. A maradék húszmillió jelentõs része tanul, vagy továbbképzi magát, tehát tan- és tesztkönyveket fogyaszt. A tankönyveket és segédkönyveket is beleszámítva az egy fõre esõ könyvvásárlás értéke évi 5,7 dollár, de ebbõl ‘kulturális könyv’-re csak 0,6 dollár jut.

Az Európai Kiadók Szövetsége (FEB) a kalózkiadások elleni harc tekintetében 25 ország közül a legeredménytelenebbnek nyilvánította Törökországot. Tavaly a tudományos művekre és művészeti alkotásokra vonatkozó törvény, illetve az önkormányzati törvény változtatásaival próbáltak ebbõl a helyzetbõl kimozdulni. Az EU kapujában Hogyan hat az oktatásról való gondolkodásra, illetve a gondolatszabadságra az EU csatlakozási folyama? Amikor ezt a kérdést tették fel Kenan Kocatürknek, a Törökországi Kiadók Szövetsége, a TYB vezetõségi tagjának, elsõsorban az uniós tagországokbeli és a Törökországbeli gyakorlat különbségeirõl beszélt; ugyanakkor Metin Celal, az Irodalmi és Tudományos Művek Alkotóinak Szakszövetsége, az EDISAM elnöke azt tartotta kiemelendõnek, hogy az EU-országokban – a magas szintű kulturális tudatosság ellenére az utóbbi idõkben csökkentik a kultúrára költhetõ összegeket. Kocatürk emlékeztet arra, hogy a legrégebbi EU-országokban a könyvkiadás 400 éves múltra tekint vissza, de azonnal hozzáteszi, hogy ennek ellenére a sokkal késõbb megindult török könyvkiadásnak sincsenek strukturális problémái; a gondot inkább ott látja, hogy míg amott az oktatási rendszer régi olvasási szokásokra támaszkodhat, s ezért hagyományosan igény van a könyvre, Törökországban a könyvkiadás igen magas hányadát képezik a tankönyvek, s viszonylag alacsonyabb hányadát a szépirodalom. Egyes EU-országokban az alsó fokú iskolákban ingyenesek a tankönyvek, azzal együtt, hogy nem feltétlenül a legalacsonyabb árat kínáló kiadótól vásárol az állam, ahogy ez Törökországban történik. Kocatürk szerint fontos különbség az is, hogy az EU-országokban a tanárok, avagy a tanárok és szülõk együttesen választják ki a tankönyveket. A tankönyvügyekbe beavatkozó török állam az európai jogharmonizációs folyamat részeként a modern oktatási rendszer kialakítása érdekében két évvel ezelõtt megbízta az Oktatási Minisztériumot egy új tanterv kimunkálásával. Ugyanakkor pályáztatják a kiadókat, majd a bizonyos pontot elértek könyveit ugyancsak pályázatok útján vásárolják meg. A probléma csak ott van, hogy nem a legmagasabb pontszámot elért, hanem a legolcsóbb árat kínáló kiadótól vásárolnak, vagyis Kocatürk szerint így az állam igazságtalan versenyhelyzetet teremt, s ezzel akadályozza a szektor egészséges fejlõdését. Tehát az oktatással összefüggõ könyvkiadás foglalja el még mindig a legnagyobb helyet, s az Oktatási Minisztérium tartja kezében ennek a piacnak a felét. Továbbra is állami nyomdák nyomják a tankönyveket, de az is elõfordul, hogy nem képesek az igényeket kielégíteni, és kalózkiadások kerülnek az üzletekbe. „A kiadó és az állam között igazságtalan verseny folyik, és a legnagyobb kiadó az állam! Egyetlen EU-országban sem fordul elõ, hogy az állam a saját országa kiadóinak volna versenytársa” – zárja szavait Kenan Kocatürk.

Metin Celal az alkotók helyzetét hasonlítja össze: „Az európai írók, pusztán azért mert írók, nem részesülnek szociális ellátásban. Egyetlen elõnyük, hogy mindabból részesülnek, amit a szociális állam a polgárainak nyújt. Nálunk az írók, mint a művészek általában, híján vannak a szociális biztonságnak, hiszen még társadalombiztosításuk sincs. Az is igaz, hogy íróink és fordítóink nem szeretnek szervezkedni, nem lépnek be az írók és fordítók szervezeteibe, holott egyénileg nem lehet ezt a kérdést megoldani. Az európai írók tõlünk eltérõleg tudatában vannak a szervezetek fontosságának. Már az EU létrejötte elõtt alakult szervezeteiket a társadalom és az állam is elfogadta, s erejük azóta tovább nõ. Például Németországban két éve külön törvényt alkottak az írók és fordítók szerzõi jogai ügyében. Ugyanakkor például Olaszországban a szerzõi jogokkal kapcsolatosan visszalépésekrõl jönnek hírek. Olyan könyvek esetében, mint a Harry Potter is, amelyekkel kapcsolatosan elõre lehet tudni, hogy magas példányszámok érhetõk el, a kiadók egyszeri fordítási díjat akarnak fizetni, ahelyett, hogy a fordító a példányszám alapján kapná a díjazást. Természetesen az írószervezetek felemelték ez ellen a hangjukat, de Berlusconit – aki maga is kiadó – nem tudták meghátrálásra kényszeríteni. Az EU nem avatkozott be az ügybe, sõt más országok, például Hollandia kiadói is az olasz modell követésének útjára léptek.” Metin Celal úgy véli, hogy az európai írók nemigen kapnak magasabb honoráriumokat, mint török társaik, sõt azok, akiknek kétezer példányban adják ki a műveit, még rosszabbul is járhatnak, mert alacsonyabb a szerzõi jog százaléka, és nem a kiadott, hanem az eladott példányok után kapják meg a pénzt. Ha nem is mindenütt, de pl. Fran-ciaországban, Angliában vagy Németországban csak akkor kereshetnek jól, ha jól fogynak a könyveik. Bookcrossing Törökországban A világszerte viharos sebességgel terjedõ mozgalom elérkezett Törökországba is: a Yasar Nuri Öztürk által alapított aprócska HYP (‘A Nép Felemelkedésének Pártja’) kezdett kampányolni Izmirben, majd Isztambulban úgy, hogy Turgut Özakman-nak a hosszú hetek óta minden eladási listát vezetõ Azok az õrült törökök című munkáját otthagyták az átkelõhajókon, autóbusz-pályaudvarokon, éttermekben és más nyilvános helyeken a következõ megjegyzéssel: „Olvasd és add tovább!” A Ron Hornbaker, amerikai informatikus által kezdeményezett könyvtovábbadó mozgalom a török interneten „vándorkönyv” néven jelent meg. A könyvbe a dátumot írják be, és azt, hogy olvasás után tovább kell adni. E szerint a világon 2,5 millió könyv jár így kézrõl kézre, Törökországban pedig kb. ötszáz. Megszólaltak a szakemberek is, pl. Feridun Andaç kiadói vezetõ így: „Társadalmunkban az olvasás sem, a könyvek megõrzése sem általános. A könyvet otthagyni kicsit olyan, mint egy gyermeket otthagyni a dzsámi udvarában. Ez illúzió, elképzelhetetlen, hogy a könyv visszatérjen.” Ugyanakkor az irodalomkritikus Asuman Kafaogu Büke cselekszik is: „Hetente húsz könyvet számozok be és adok tovább, hadd járjon kézrõl kézre. Sokkal jobb ez, mintha csak állnak a könyvek a polcon. A kalandregényeket úgyis csak egyszer olvassa el az ember, Dosztojevszkij-köteteit pedig úgysem fogja odaadni.” Az Azok az õrült törököket megjelentetõ kiadó tulajdonosa, Ahmet Küflü sem nyugtalankodik: „A kampány minket akkor sem zavar, ha a könyvek fizetség nélkül járnak körbe-körbe. Magas példányszámban fogy még mindig, s az ilyen sikeres kiadványoknak amúgy is lesznek elõbb-utóbb kalózkiadásai is.”

A József Attila emlékév eseményei Törökországban A József Attila-centenárium mozgósította a költõ törökországi barátait. Két lelkes fiatal: tanítványom, Sevgi Can Aysevener, valamint Orhan Tüleylioglu szerkesztésében jelent meg az emlékkönyv, Evrenle Ölç Kendini (‘A mindenséggel mérd magad’) címmel. A képekkel illusztrált kötet a két szerkesztõ beköszöntõjével indul, ezt a Curriculum vitae követi, majd Ahmet Oktay, Kemal Özer, Metin Demirtag, Ataol Behramoglu, Behçet Aysan és Müslüm Çelik József Attila-ihlette versei következnek. A továbbiakban költõ, író, irodalomtörténész, szociológus, filozófus és pszichológus vall arról, hogy mit jelent számára József Attila. A szenvedéssel teli élet és a tragikus vég momentumai, a szeretnivaló egyéniség és a szeretetre vágyó ember portréja, a finom képek és a lázító társadalmi igazságtalanságok költõje jelenik meg ezekben a szubjektív hangú írásokban. Eltérõ úton jár néhány szerzõ: Ahmet Imam, az Ars poeticáról nyújt érdekes verselemezést; Onur Toparlak pedig az Altató fordítása kapcsán a versfordítás lehetõségeirõl és lehetetlenségeirõl elmélkedik. Sunahan Develioglu József Attila és Nâzým Hikmet sorsában és költészetében fedez fel párhuzamosságokat; jómagam a két magyar géniusz, József Attila és Bartók Béla művészetének közös gyökereire próbáltam rávilágítani. Sajátos színt képvisel Selçuk Ülger írása: a Németországban taxisofõrként dolgozó szerzõ a frankfurti repülõtérre érkezõ MALÉV-utasokat kedvenc versébõl, a Mamából „vizsgáztatja”, s azoknak, akik hozzá hasonlóan József Attila-rajongónak mutatkoznak, enged a fuvardíjból… Az emlékkönyvben harminchét vers kapott helyet. Az új fordítások mindenek elõtt a korai korszakból válogatva gazdagítják új színekkel a török versbarátok által eddig ismert József Attila-portrét. Mire május 7-én a könyvbemutatóra sor került, a kiadó már az utánnyomásra készült… Ankara után Isztambulban folytatódtak a József Attila-emlékév eseményei. Tíz év után újra kiadták a Kemal Özer költõvel összeállított a Temiz Yürekle (‘Tiszta szívvel’) című verseskötetünket, melynek diavetítéssel kísért bemutatóján Kemal Özer mellett Turgay Fisekçi szólt József Attila török barátaihoz; Beykozban pedig mindenek elõtt a művészetszeretõ polgármesternek, Muharrem Ergülnek és a színész-rendezõ Mehmet Asának köszönhetõen szinte fesztiváli hangulatban emlékeztek meg a százéves költõrõl. A Boszporusz-parti negyed fõterén hatalmas transzparens hívogatta a 300 000 lakosú Beykoz közönségét. A program a téren fúvószenekari koncerttel kezdõdött. Nem mindennapi élmény volt török muzsikusok elõadásában hallgatni a Himnuszt és a Szózatot.

Az elõadóterem elõcsarnokában a Petõfi Irodalmi Múzeum vándorkiállításának tablói között Sunahan Develioglu eredeti ötletére hófehér anyagokra nyomva, szárítókötelekre csipeszelve „keringtek, szálltak a magasban” József Attila életrajzának törökre fordított részletei. A jókora elõadóterem színpadát csak gyertyák világították meg, a vászonra a Petõfi Irodalmi Múzeum centenáriumi CD-roomjának képeit vetítették. József Attila költõi pályáját megrajzoló elõadásomat meg-megszakítva mondott el Mehmet Asa illusztrálásul egy-egy jellemzõ verset, majd felolvasta a Curriculum vitaét, úgy, hogy a megfelelõ pontokon Onur Toparlak énekelt el gitárkísérettel Sebõ Ferenc, illetve a maga megzenésítésében törökül és magyarul egy-egy költeményt. (A sok idegennek tűnõ név viselõi közül többen is megérdemelnék, hogy ismerjük õket: így pl. Kemal Özernek egy török Radnóti-kötetet is köszönhetünk, és kiadásra vár egy válogatása magyar költõnõk verseibõl; Sevgi Can Aysevener Örkény István egyperceseibõl adott ki egy karcsú kötetre valót; Mehmet Asa két török színművet állított színpadra a pesti Komédium Színházban; Sunahan Deve-lioglu pedig Názim Hikmetrõl szóló dokumentumkötetének írásakor a költõ magyarországi utazásainak nyomába eredt…) A könyv tisztelete Celal Üster írja a Radikal című újság Kitap (‘Könyv’) című mellékletében: „Emlékszem, amikor a nyolcvanas évek vége felé elõször megjelent a Cumhuriyet Kitap (A 40–50 oldalas könyves melléklet ma már a 850. száma felé tart. T.E.). Akkoriban még egyetlen más újságnak nem volt könyves melléklete, s miközben a Cumhuriyet már akkor is naponta két oldalt szentelt a művészeteknek és a kultúrának, a többi napilap szerkesztõi úgy vélték, hogy »a művészetet és a kultúrát nem lehet eladni«. Ma azonban már minden újságnak van ilyen rovata, s ami még meglepõbb, egyre-másra indítanak könyvmellékletet is. Mi lehet az oka, hogy ennyire megnõtt az újságok szemében a könyv, az irodalom értéke? Nem hiszem, hogy az olvasók száma jelentõsen megnõtt volna, de az biztos, hogy egyre több könyv jelenik meg. Vajon a megjelentõ hirdetések, reklámok fedezik ezeknek a mellékleteknek a költségeit? A könyvkiadók gyõzik majd hirdetéssel ellátni az új és új könyvmellékleteket? Ennyire megnõtt volna, így nõ a könyvpiac? A Törökországi Kiadók Szövetsége bizonyára választ keres majd ezekre a kérdésekre. De abban biztos vagyok, hogy a kulturális oldalak és könyves mellékletekkel mindenek elõtt tiszteletet vívnak ki az újságok a maguk számára….”
Tasnádi Edit, műfordító, 2006-os tanulmány