Kaphat-e oszmán pofont az Egyesült Államok?

Rex Tillerson csütörtöki törökországi látogatásán nem kapott névre szóló focimezt, mint ahogyan korábban Orbán Viktor. Az Egyesült Államok külügyminisztere most nem éppen a legkedvesebb vendég arrafelé. Elég, ha felidézzük, Recep Tayyip Erdogan alig néhány napja mondta a parlamentben tartott beszédében: „Egyértelmű, hogy azok, akik azt mondják, visszatámadunk, ha megtámadnak minket, még soha nem tapasztalták meg, milyen is egy oszmán pofon!” A török elnök ezzel alig burkoltan az amerikaiakat fenyegette meg, akik világossá tették, hogy csapataik nem hátrálnak meg az Észak-Szíriában indított török Olajág hadművelet tervezett útjából Manbidzs városában.

A szíriai helyzet azonban inkább csak egy újabb szög a török–amerikai kapcsolatok koporsójában. Igaz, elég vaskos szög. Az érdekellentét ugyanis feloldhatatlannak tűnik. Míg Törökországnak az az álláspontja, hogy nincs valódi különbség a szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) és a nemzetközileg is terrorszervezetként nyilvántartott Kurd Munkáspárt (PKK) között, addig az Egyesült Államok szíriai meghosszabbított kezeként tekint a szervezetre, és nem hajlandó kihátrálni mögülük. Sőt, a tervek szerint további amerikai fegyvereket és kiképzést kapnának – hivatalosan az Iszlám Állam ellen. A kérdés az, ha a törökök keletre legyűrik Afrínt, vajon tényleg nyugatra fordulnak-e Manbidzs irányába, ahol viszont már meglehetősen nagy az egy négyzetkilométerre eső amerikai katonák száma. Vagy másképpen: tényleg megkapja-e Amerika azt az oszmán pofont? Előfordulhat-e, hogy NATO-szövetségesek egymást lövik?

Folytatás

Forrás: mno.hu