Reggel izgatott készülődés közepette felvettem a fürdőruhámat a ruhám alá, hiszen ígéretet kaptunk arra, hogy a mai napon lehetőségünk lesz fürdésre, mégpedig nem is akárhol – egy vízesésben! Előtte azonban olyan helyeken jártunk, ahová nem gondoltam, hogy valaha is eljutok.
Hósipkájával ott magasodott a távolban a „Fájdalom hegye”, az Ağrı Dağı, vagyis az Ararát, ahol a vízözön elől családját és állatok sokaságát kimenekítő Noé bárkájával kikötött. A bárkát azóta megtalálni vélték a hegyen. Megálltunk a busszal, hogy mindenki lehetőséget kapjon megörökíteni a monumentális jelképet. Utunk során hol itt, hol ott újra és újra felbukkant, állandóan szem előtt tartva ezt a vidéket.
Ağrı tartományban található Doğubayazıt, ott pedig egy hegytetőn magasodik a Topkapı Palota utáni második legnagyobb palotaegyüttes, az İshak Paşa Sarayı, vagyis Ishak pasa palotája. A korábban csak fotókon látott épületegyüttes mindig is elvarázsolt, nem igazán hittem abban, hogy valaha a falai közt is járhatok, hiszen a sok kopár hegy közül kimagasló palota valahogy annyira megközelíthetetlennek tűnt.
Az oszmán építészetben a tulipános korszak (lale devri) utolsó jelentős építménye. Építtetését Çolak Abdi Paşa kezdte, fia, İshak Paşa folytatta, majd unokája fejezte be. Türbéjük a palota második udvarán áll, a szeldzsuk kümbetek mintájára készült. Falait geometrikus minta díszíti. A palota vörös, faragott kőből épült, 366 szobájának mindegyikében kőkandallóval. A kőfalak nyílásai arra utalnak, hogy a palotának központi fűtése volt.
Két udvara van, az első udvarról nyílik a börtön bejárata is. A második udvart épületek veszik körül. Jobb oldalt a selamlik, bal oldalt a haremlik helyezkedik el. A selamlik, avagy fogadóterem falait a török kalligráfiára jellemző, szülüsz stílusú írással díszítették. Ezeken az írásokon többségében İshak Paşára és háza népére kérik Allah áldását, segítségét és könyörületét. A háremszobák ablakain kitekintve lenyűgöző kilátás nyílik a környező hegyekre. Vajon milyen lehetett itt az élet akkoriban?
A palota mecsetje a többi résztől eltérően fehér, míg a konyha, köszönhetően a tűzhelyből kiáramló füstnek, koromnak – fekete. A konyha mellett található az egykori pékség is. Lévén egyik szakmám szakács, e részleg megdobogtatta a szívem. Elképzeltem sürgő-forgó emberekkel benépesülve, tele illatokkal, fenséges ételek látványával…
Kifelé jövet leballagtunk megnézni a börtöncellákat is. Mennyire más érzés, ha az ember önszántából, kíváncsiságból megy oda, nem pedig viszik! Lent félhomály, szemünknek szokni kellett a sötétséget. A cellákon egy-egy pici nyílás ablak gyanánt, épp csak annyi fényt engedve be, hogy az ember eszét ne vegye el a teljes sötétség. Körben szürke kőfalak. Enikő fantáziája itt indult meg, milyen érzés lehetett raboskodni ezekben a cellákban? Én lélekben maradtam inkább a konyhánál.
A palota kapuja elől, míg mások ajándéktárgyakat válogattak, készítettem néhány fotót a környékről. Hogy, hogy nem, néhányra én is rákerültem. A szürke és vörös sziklák között megbújó szerpentin, a hegyoldalba beépült mecset, az egymással harmonizáló és egymástól elütő színek és formák megkapó látványt nyújtottak.
Különösen megkapó volt az egyik szikla tetején álló, kissé romosnak, de mindenképp vakolatlannak látszó házikó, poros udvarával, ahol minden kétséget kizáróan laktak, hiszen hangyányi emberkék mozgását onnan fentről is jól láthattuk. Engem leginkább az érdekelt volna, mi visz rá valakit, hogy éppen oda, a kopár szikla tetejére építse a házát. Persze, onnan nézve a palota látványa határozottan „dob” az ingatlan értékén.
Folytatjuk…