Isztambuli hatosfogat az A38-on

Beszélgetés Richard Laniepcevel és Asli Doğannal

„Minden alkalommal ugyanolyan hatalmasat bulizunk, mint az első fellépésünkön” – árulta el Richard Laniepce, a Kolektif Istanbul alapítója. A tíz éve alakult együttes Törökország egyik legfontosabb világzenei exportcikke, mely zenéjében az anatóliai és balkáni hagyományokat ötvözi. A Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központ meghívására Magyarországra érkezett együttes két kulcsemberével, Richard Laniepcevel és Asli Doğannal beszélgettünk.

PRAE.HU: Hogyan lett egy francia zenész az alapítója egy balkáni zenét játszó török zenekarnak?

Richard Laniepce: A szakmám vitt Törökországba. Otthon, Franciaországban hangszerkészítéssel foglalkoztam, de mindig érdekelt más népek zenei kultúrája és hangszerei is. Amikor Franciaországból 1997-ben elindultam a Balkánra, az volt az elődleges célom, hogy megismerjem és gyűjtsem az egyes népek által használt zenei eszközöket. Romániában és Bulgáriában a folklórt kutattam, a dalokat rögzítettem.

A duda érdekelt a legjobban. Bretonban, ahonnan származom, óriási hagyománya van. Bevallom, sokáig abban a tudatban éltem, hogy csak nálunk, franciáknál és a skótoknál ismert. Isztambulba 2000-ben jutottam el, ott szembesültem vele, hogy a tézisem hibás, a hangszer ott is rendkívül népszerű. Amikor először tapasztaltam meg, hogyan játszanak rajta Törökországban, elhatároztam, hogy jobban elmélyedek a török-balkáni népzene hagyományaiban. Eredetileg csupán néhány hónapot terveztem a török fővárosban maradni.

Asli Doğan: De 2001-ben megismerkedett velem…

R.L.: … igen, Asli volt segítségemre a tolmácsolásban, mindenhova elkísért. Közös volt bennünk a népzene iránti kíváncsiság. Egy idő után híres helyi zenészektől vettem órákat, és mialatt fejlődtem, jött az ötlet: miért ne alapíthatnék saját zenekart Aslival.

PRAE.HU: A tolmácsolás és a zene szeretete olyannyira összekovácsolta kettejüket, hogy Isztambulban maradt…

R.L.: Igen, időközben jutott időm a házasságra is Aslival, és Törökországban telepedtem le. Első albumunk, a Bankanatolia 2005-ben készült el, ami a zenei múltunk nyolc évének az emlékkönyve. Ekkor még huszonegyen dolgoztunk rajta, azok a dalok kerültek rá, amelyeket a balkáni országokban gyűjtöttem, és amelyeket ismert török zenészekkel már játszottam együtt.

A.D.: Amikor 2008-ban felkértek bennünket arra, hogy adjunk koncertet, nem kis fejtörést okozott, hogyan is álljunk színpadra rajtunk kívül még tizenkilenc taggal. Létszámleépítés – erre a döntésre jutottunk Richarddal, a létszámot hatra redukáltuk. Így már kényelmesebben fértünk el a színpadon, s ebből a szextettből nőtt ki a mostanra már tíz éve Kolektif Istanbul néven ismert zenekar.

PRAE.HU: Zenéjükben az anatóliai és a balkán kultúra találkozik. Miben áll az autentikus török-balkáni népzene varázsa, és hogyan tükröződik a zenéjükben a modernizálás?

R.L.: Ebből az egyvelegből rendkívül dinamikus, élettel teli és sokszínű zenei ötvözet jön létre. Ilyen multikultúrát és sokszínűséget akkor lát az ember, ha Isztambulba látogat. Az általunk játszott dalok éppúgy megállják a helyüket a színpadon, mint lagziban vagy rendezvényeken.

A.D.: A Richard által említett sokszínűség abból is fakad, hogy csapatunk két tagja bolgár származású – az ő hagyományaikat is beágyaztuk a dalainkba. Bolgár fúvós hangszerek, balkán rezesek találkoznak Kisázsia ütőseivel és keleti hatásaival. Szuzafonosunk (öblös tölcsérű, főleg katonazenekarokban, lagzikon kedvelt basszustuba) az Isztambuli Állami Operában játszik klasszikus zenét, dobosunk pedig jazzel színesíti a repertoárt.

A modernizálás sosem volt előre eldöntött dolog, az újításainknak mindig a saját egyéniségünk, sokféleségünk adott utat.

A cikk folytatása>>>

prae.hu