Illír szamárbogáncs (Onopordum illyricum)

bogancsEz a minden földfeletti részén szúrós-tövises növény a Délkelet-európai utszegélyek, illetve Kis-Ázsia Égei partvidékének, sőt Anatólia egyes tájainak jellemző „tartozéka”. „Magyar” rokonától, a (közönséges) szamárbogáncstól legfeltűnőbben a hajtásrendszerén kialakult, hosszanti, lécszerű tövises-molyhos pálhalevelek sora, illetve hatalmas, turbánszerű fészekvirágzatai különböztetik meg. Mivel június elején-közepén virágzik, a legtöbb utazó már csak elszáradt kórójával találkozik. Nagy olajtartalmú, repítő készülékkel ellátott magvai a szelek és a magevő madarak segítségével hamarosan szétszóródnak, csak a fészektányér marad meg, amíg az őszi vagy téli viharok azt is le nem döntik. Tapasztalatom szerint a kecskék bármelyik állapotában szívesen megeszik, és lehet, hogy a szamarak is. Egyik török neve, a „Deve kenkeri” arra utal, hogy a tevék is szívesen elrágcsálják. (Jóllehet és sajnos, manapság tevét már csak nagy szerencsével láthat Törökországban az ember.) A szamárbogáncs az egész mediterrán térségben ismert és kedvelt articsóka közeli rokona is, ezért nem meglepő, hogy az emberek is fogyasztják. Méghozzá (az articsókával megegyezően) párolt zöldségként, illetve májvédő gyógynövényként egyaránt. Megfigyelésem szerint a méhek és darazsak, de bizonyos lepkék is szabályosan megvesznek érte. A másfél-két napon át virító, ibolyakék, mézillatú virágzat felszínén kora hajnaltól besötétedésig ádáz tülekedés, lökdösődés tapasztalható. E szúrós-veszedelmes(nek látszó), másfél-két méter magas, két évig élő növény a napsütötte kertek kerítésközeli szegélyén jól megfér, odacsalogatja a beporzó rovarokat, télen pedig a magevő madarak táplálkozásához járul hozzá. Kellő ökológiai vizsgálatot követően érdemes lenne termesztésbe vételéről elgondolkodni.

2012-07-30
(Ulmarius)