Flesch István: II. Abdülhamid szultán vitatott öröksége és Erdoğan különös szövetségesei

A Yeni Şafak-interjú megjelenése után nemcsak Fethullah Gülen minősítette nyilatkozatban alantas stratégia megnyilvánulásának az ellene felhozott rágalmat, hanem kurdok is hallatták szavukat. Kurd törzsek huszonnégy képviselője közös állásfoglalást tett közzé, amelyben kijelentették, hogy ez az esztelen vádaskodás nemcsak nélkülöz minden alapot, hanem mélységesen erkölcstelen is. Ahelyett, hogy olyasmivel vádolják a kurdokat, amit soha el nem követtek, az Ankarában közzétett nyilatkozat szerint a hatóságoknak azon kellene fáradozniuk, hogy megerősítsék a közös történelemből ismert török–kurd barátságot.

A szélsőjobboldali-ultranacionalista fellépés fő szervezője Doğu Perinçek, a Haza Pártja elnöke. Embereivel már eddig is következetesen támogatta a kormányzó AKP minden keményvonalas, önkényes megnyilvánulását, mindenekelőtt a Gülen-mozgalom ellen indított boszorkányüldözést, természetesen nem kevésbé a kurd vidékek kérlelhetetlen török katonai elözönlését. Noha pártja a választásokon ritkán kap egy százaléknál több szavazatot, újabban úgy lép fel, mintha ő lenne Törökország „erős embere”, aki nagy befolyást élvez a köztisztviselői karban és a hadseregben. Most azzal az első pillantásra meglepő javaslattal állt elő, hogy Törökországnak már nem érdemes arra törekednie, hogy mindenáron kikényszerítse Gülen kiadatását az Egyesült Államoktól. A prédikátor mozgalma ugyanis már amúgy is romokban hever, következésképpen elvesztette veszélyes jellegét.

De aztán kiderült, hogy mi is rejlik e „józan” elgondolás és politikai belátás mögött. Egyszerűen az, hogy Ankarának Doğu Perinçek szerint minden ütőképességét a PKK és a szíriai YPG elleni harcra kell összpontosítania, nem pedig elfecsérelni erejét a már levert Gülenék tejes felszámolására.

Nehéz felmérni, hogy az ultranacionalista szélsőjobb feltétel nélküli felsorakozása Erdoğan AKP-ja mögött mekkora tényleges hozadék a mostani török államvezetés számára, vagy hogy a Doğu Perinçek és Hasan Atilla Uğur-féle uszítók milyen hatást gyakorolhatnak a jelenlegi feszült belpolitikai helyzetben, és egyáltalán gyakorolnak-e számottevő hatást a török társadalom valamely rétegére. Azt azonban bármely elfogulatlan és tárgyilagos szemlélő megállapíthatja, hogy madarat tolláról, embert barátjáról. Ha az AKP megtűr társaságában támogatóként ilyen rossz hírű egyedeket és csoportokat – még ha jóhiszeműen azt feltételezzük is, hogy csupán jelentéktelen fogadatlan prókátorok esete forog fenn –, akkor az ankarai Fehér Palotában, a pazar államelnöki rezidencián aligha csodálkozhatnak azon, hogy Törökországnak egyre rosszabb a külföldi sajtója.

Itt mi csak egy legutóbbi megrendítő tudósítást említünk, amelyet a BBC török adásának diyarbakıri munkatársa, Hatice Kamer készített a délkelet-törökországi kurd vidék határ közeli Şırnak városában. A török hadsereg itt júniusban fejezte be „terrorellenes” hadműveleteit. A márciusban meghirdetett kijárási tilalom azonban októberben még mindig érvényben van. A riport fényképei mélységesen lehangolók: egy golyók lyuggatta ház ablakán szomorú leány néz kifelé. Aztán letarolt városrészek, földdel egyenlővé tett negyedek, romok, romok. Két fénykép összehasonlításul: Şırnak egy lakónegyede az ostrom előtt, és utána….

Aligha kétséges, a török államvezetésnek a kurdok elleni háború törökországi folytatása és szíriai kiszélesítése helyett a hazai megbékélésre és az újjáépítésre kellene törekednie. A jelek azonban egyelőre nem erre a szándékra utalnak. Semmiképpen nem egy olyan helyzetben, amikor bizonyítatlan „terrorbarátság” vádja alapján sorozatban váltanak le kurd polgármestereket, és helyettük megbízható hatósági „gondnokokat” helyeznek az érintett kurd települések, falvak, városok élére.

Flesch István – Türkinfo