Ha imádod a nyomozók és jogászok történeteit, nézhetsz török sorozatokat is

Ki ne emlékezne Petrocellire, a furfangos ügyvédre, vagy Columbora, a minden ügyet felgöngyölítő nyomozóra? Valljuk be: szeretjük, ha a bűnös csapdába esik és elnyeri méltó büntetését.

Valószínűleg ezért is mutatják be sorra a török televíziók és internetes filmgyártók a nyomozók, ügyvédek, ügyészek vagy bírók ügyeit, botlásait, sikereit, magánéletét. Ezek a filmek legalább olyan társadalmi üzenetértékkel rendelkeznek, mint a lélekgyógyászokról szólók, melyeket előző cikkünkben mutattunk be. Most az izgalmas krimikkel térünk vissza.

forrás: cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Kezdem egy olyan alkotással, melyet a főszereplők miatt kell ajánlanom. Bevallom 10 rész után feladtam, az események már nem érdekeltek, mégis azt kell mondanom, hogy a színészi alakítások miatt érdemes belekóstolni.

Az ügyész lecsukja a maffia egyik tagját, majd maga az ügyész is börtönbe kerül felesége és lánya meggyilkolásának vádjával. Hamarosan egy cellában ülnek, sőt csatlakozik hozzájuk Törökország egyik leggazdagabb családjának sarja is, aki már nem is a saját nevét viseli, hanem ikertestvéréét. Csak egy lány hisz az ügyésznek: a fiatal ügyvédnő, aki korábban még egyetlen ügyét sem nyerte meg. Végre a film címét is elárulom: Mahkum (A vádlott), mely az Innocent Defendant című dél-koreai sorozat feldolgozása.

Kik is a szereplők és miért ajánlom őket?

Onur Tuna, akit bármikor, bármiben szívesen megnézek, ha másért nem, kék szemeiért. A magyar nézők is jól ismerhetik a Csodadoktor vezetősebészének szerepéből. Most ő az ügyész, akiről mi nézők tudjuk, hogy ártatlan, de senki más nem hisz neki. Ahogy eljátssza a kétségbeesett, lányát és feleségét sirató, szabadulásáért küzdő börtönlakót, az egyszerűen leírhatatlan. Egy pillanatra sem éreztem túljátszottnak, amikor többször zokogva próbálta igazát bizonyítani.

Aztán ott van İsmail Hacıoğlu, aki nem egy, rögtön két szereplőt alakít: Savaş Yesari és Barış Yesari ikertestvérek. Ahogy a nevük is (a keresztnevük fordítása háború és béke), ők maguk is tűz és víz. Ezért izgalmas, hogy ugyanaz a színész játssza el.

Nem hagyhatom ki a felsorolásból – hiszen általában ezeket a figurákat kedvelem a legjobban – a maffiatagot alakító Hakan Karsakot. Hihetetlenül jól játszik, sokszor megnevettet minket, pedig a helyzete neki sem könnyű.

A török sorozatokat kedvelő nézők sok más ismerőst fognak még felfedezni: Melike İpek Yalova, Tugay Mercan, Hayal Köseoğlu és Anıl İlter igazi profik a szakmában.

Felirat: Mahkum dizi afişi – wikipedia

Következzen egy rövid, néhány részes Netflix-alkotás, ám remélem lesz még folytatása Fatma történetének. Az asszony egy egyszerű takarítónő, aki eltűnt férjét keresi. Egyre mélyebbre ás férje ügyeiben, és közben alig éli túl bárki, ha vele találkozik. Eleinte véletlenül történik egy gyilkosság, később pedig már rendesen beletanul a „szakmába”. A legérdekesebb ebben az, hogy egyik áldozatot sem sajnáljuk meg, sőt a sorozatgyilkos nőnek szurkolunk.

A Fatma egyik fontos szereplője is az a Mehmet Yılmaz Ak, aki Pars ügyészt alakítja a Yargı (Gyanú) című sorozatban, mely az utóbbi idők egyik legsikeresebb török szériája. Pars ügyésznek egyszerűen imádni való a stílusa: a beszólásai, az okos mondásai, az értékrendje. Nem ő az egyetlen szereplő, aki miatt a török tévénézők milliói nézik immár a második évadot. Az első epizód 15 milliós nézettségnél tart a YouTube-on.

Forrás: Yargı afiş – wikipedia

A történet – bár borzasztó – rengeteg izgalmat rejt: rögtön az első percekben holtan találnak egy egyetemista lányt egy kukában. Ki ő, mi történt, ki a gyilkos? Hamarosan kiderül, hogy szinte bárki megölhette a környezetéből, ráadásul az áldozatot szoros kötelék fűzi az ügyvédhez, az ügyész öccséhez, a nyomozók vezetőjéhez és még számtalan más szereplőhöz.

Hetekig húzódik a nyomozás, közben legalább 4-5 gyanúsított is látótérbe kerül. Ezalatt pontosan megismerjük az igazságszolgáltatás működését: helyszínelők, nyomozók, ügyész érkezik elsőként. Majd kriminológusok elemzik a mintákat. Kihallgatásokat tartanak mind a rendőrök, mind az ügyészek, és persze ott nyüzsögnek az ügyvédek, akik néha valóban az igazságot keresik, azonban leginkább – bármi áron – ügyfeleiket védik. Lassan elkészül a vádirat, majd a bíró elé kerül. Ennyi szereplő, és az egész gépezet csak akkor tud működni, ha mindenki becsületes és kétség sem fér hozzá, hogy a törvény előírását az utolsó betűig betartják.

Hamar rájövünk: ezt nagyon nehéz kivitelezni. Munkájuk mellett ők is élik az életüket: szerelmesek lesznek, családjuk van, szerettüket megölik vagy netán egyik legközelebbi családtagjuk lesz egy emberölés gyanúsítottja, esetleg egyikük apja maffiavezér. Ekkor is meg tudják őrizni a becsületüket, be tudják tartani vagy tartatni a törvényt?

A főszereplő ügyvédnőt a gyönyörű, s nagyon tehetséges színésznő, Pınar Deniz alakítja, akinek annyi szörnyűségen kell átmennie pár hónap alatt, hogy vele együtt sírnak a nézők. A fent említett Mehmet Yılmaz Ak mellett szintén ügyészt játszik – az egyéb sorozatokból is jól ismert – Kaan Urgancıoğlu.  Pınar Denizzel alakítottak már egy párt az Aşk 101 Netflix-alkotásban is.

Valószínűleg egy kanál vízben meg tudnánk fojtani Yekta Tilmen ügyvédet, és ezt bizonyára az őt játszó Uğur Hakan Polat érdemeként kell említenünk.

Azt hiszem sokunk kedvenc figurája Eren nyomozó, akit Uğur Aslan kelt életre. Ő nem csak színész, hanem sikeres zenész is, így lépten-nyomon felbukkan koncerteken és tévéműsorokban, ahol dalra is fakad.

A muzsikát említve szólni kell a sorozatban felhangzó remek dalokról. Szeretem, hogy az sorozatok alkotói a nézőknek bemutatnak olyan zenészeket, énekeseket, akiket egyébként csak egy sokkal szűkebb réteg ismerhetne meg. Például itt ez a dal, mely azóta hatalmas sikert aratott és nincs, aki ne a síró Ceylint látná maga előtt, ha felhangzik.

A Yargı zenei témájának szerzője egyébként az a Toygar Işıklı, aki a nagy sikerű Végtelen szerelem felejthetetlen dalait is szerezte. A profi alkotásoknál egy-egy szereplő jeleneteihez vagy egyfajta eseményhez mindig azonos zene társul, így a néző máris összeköti a képet és a hangot. Böngésszenek csak és átérezhetik a hangulatot: Beni Affet (Bocsáss meg), Yarım Kalan Hayatlar (Félbeszakadt életek), Şüphe (Gyanú), Katil Kim / Labirent (Ki a gyilkos), Gerçeğe Doğru (Az igazság nyomában), Yap Boz (Kirakós), Çember Daralıyor (Szűkül a kör).

Úgy alakult, hogy a cikk végére hagytam a kedvencemet: Evlilik Hakkında Her Şey (Mindent a házasságról). Már vagy 16 epizód lefutott, mikor én először belenéztem, éspedig a főszerepet alakító színésznő miatt. Akkor értem a végére a hatalmas Netflix siker, A klub részeinek, ami miatt kíváncsian kerestem a Matildát játszó Gökçe Bahadır egyéb alkotásait. Alig három nap alatt legyűrtem a korábban leadott epizódokat, azután pedig minden héten követtem a három lány és az anyukájuk történetét.

Forrás: Evlilik Hakkında Her Şey Facebook oldal

Trükkös válóperes ügyvédek munkájába láthatunk bele a sorozatnak köszönhetően, melynek története – az előzőekhez képest – nem annyira drámai, inkább komikus. Mivel azonban egy válás koránt sem vicces, nem kevés esetben sérül feleség, férj és gyermek, így sokszor rosszabb irányba fordulnak az események. Sok történetet láthatunk nők elleni erőszakról, kikényszerített gyermekházasságról, nyilvánosság előtt fényesen, ám a négy fal között pszichológiai nyomás alatt élő emberekről.

A sorozat – miközben folyamatosan követhetjük a főszereplők sorsát – két-három epizódonként új esetet mutat be, így szinte a végtelenségig folytatható lenne. Mindezt megfűszerezi főszereplőink ügyessége, trükkös megoldásai, miközben mély, a társadalom minden rétegét érintő kérdéseseket feszegetnek.

(Magyarországon 2022. október 11-től sugározza a Super TV2 A házasság buktatói címen, a török FOX csatornán összesen 33 epizódot vetítettek.)

Most kanyarodjunk vissza a cikk elején említett dilemmához: a törvény fontos, azonban még fontosabb, hogy legyen, aki betartatja azt, hogy a bűnösök elnyerjék méltó büntetésüket, legyen az börtön, pénzbüntetés vagy gyermekük, családjuk elvesztése.

Erdem Éva – Türkinfo