Flesch István: Miért és hogyan vontak vissza német tudósítókkal szembeni török rendszabályokat?

De könyvszerzői tekintélynek is örvend, aminek bizonyítéka a Herder kiadó gondozásában még 2007-ben Törökország címmel megjelent könyve. Ebben kolléganőjével, a szintén Isztambulból német rádióállomásokat tudósító Susanne Güstennel együtt kérdés-felelet formájában mutatja be az ország államszervezetét, népét, történetét, a kisebbségek, közöttük kiemelten a kurdok helyzetét, az iszlám szerepét, az EU-hoz való közeledést. A mű nagy érdeme, hogy sorra-rendre kiigazítja a közfelfogásban elterjedt téves nézeteket, hamis hiedelmeket is a törökségről és országáról. Például olyan szélsőséges vélekedést is, hogy a muzulmán török nők fátylat viselnek… A mű e sorok írójának birtokában van, aki még azon melegében, megjelenésekor meghozatta Németországból. Bizony hasznos lett volna magyarul is kiadni!

Közben detektívregénybe illő fordulatokra is fény derült Thomas Seibert akkreditálásának váratlan megvonásával, majd annak hirtelen visszaállításával kapcsolatban. A kománypárti Sabah (A Reggel) című napilap németül megjelentetett közlésében először adta hírül az eredeti korlátozó intézkedés állítólagos okát. Egy „magas állású kormányzati tisztségviselő” ugyanis, aki kérte neve említésének mellőzését, a lappal közölte: a német tudósító „számos cikket írt az Ahval (Események) című betiltott török hírportálnak, amely a terrorista Gülen-szekta tartozéka. Ez a médium tehát része annak a terrorhálózatnak, amelyet Fethullah Gülen (amerikai számkivetésben élő muzulmán hitszónok) igazgat, aki a háttérből szövögette a 2016. július 15-ei meghiúsított puccskísérlet szálait is.” Aligha érhetett volna súlyosabb vád bármely külföldi tudósítót!

Kisvártatva azonban a Daily Sabah kinyomtatta azt az angol nyelvű elektronikus levelet, amelyben az érintett tudósító és szerkesztősége külön-külön egyöntetűen cáfolta ama bizonyos „magas állású kormányzati tisztségviselő” állításait. Egyértelművé tették, hogy Seibert sosem írt közvetlenül semmiféle cikket az Ahvalnak, amelytől így nem is járt neki semmiféle pénzbeni ellenszolgáltatás. „Ellenben az Ahval tudtom nélkül átvette a (a többek között Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emírségekben terjesztett )The Arab Weekly-ben megjelent némely cikkemet” – olvasható Seibert levelében. Az Ahval egyébiránt minden alkalommal feltüntette, ha a The Arab Weekly-től vett át Seiberttől származó írást. A német újságíró ilyen cikkeinek az Ahvalban történő újraközlése a Der Tagesspiegel szerkesztőségének tudomása nélkül történt. Seibertnek soha nem volt semmiféle kapcsolata az Ahvallal – hangsúlyozta von Blumencort főszerkesztő. A The Arab Weekly szerkesztősége is megerősítette, hogy sem Seibertnek, sem a náluk rendszeresen publikáló más újságíróknak nincs semmiféle kapcsolatuk az Ahvallal.

Ezek után kapta meg újra a működési engedélyét Brase és Seibert, a ZDF, illetve a Der Tagesspiegel képviseletében. Lényegében tehát hivatalos török visszakozás történt, de mindenfajta magyarázat vagy akár csak magyarázkodás nélkül. Ám a megalázó és hamisnak bizonyult vádat senki nem vonta vissza, és senki nem is kért bocsánatot a német újságíróktól. A nyilvánosság előtt változatlanul homályban maradt a súlyos vádat kimondó „magas állású kormányzati tisztségviselő” kiléte.

 Ellenben a feltételezett szerzőség tekintetében a német sajtóban forgalomba került egy „nagy név”: a stuttgarti születésű, 42 éves török szociológus, prof. dr. Fahrettin Altun. A már eddig is fényes egyetemi karriert befutó tudós korábban a kormányhoz közel álló „agytrösztnek”, az ankarai központú politikai, gazdasági és társadalomkutatási alapítványnak, a SETA-nak is dolgozott, jelenleg pedig az államelnökség médiaügyekben megkerülhetetlen megbízottja. Erdoğan azután írta alá „médiaigazgatói” kinevezését, hogy a 2018. júniusi elnökválasztási győzelme után átalakította és újabb igényeihez hozzáigazította legközelebbi munkatársainak együttesét.

Az államelnök szemében e kiváló tehetségű kinevezettjét különösképpen alkalmassá teszi új feladatkörének ellátására az a körülmény, hogy közeli bizalmasa a pénzügyminiszternek, aki nem más, mint Erdoğan veje, Berat Albayrak. Hozzá hasonlóan Altunnak is az a híre, hogy a kérlelhetetlen hivatali szigor megtestesítője. Ezért hírmagyarázókban felmerült a gyanú, hogy az ő keze lehetett benne a kezdeti akkreditációmegvonásban is, vagyis ő a hivatkozott rejtélyes „magas állású kormányzati tisztségviselő”. Ezt arra alapozták, hogy közismerten erős fenntartásokkal viseltetik a nyugati sajtóval szemben. Ennek bizonyítására felidézték annak a cikkének a fő mondanivalóját, amelyet még a 2018-as választások után helyezett el a Daily Sabahban. Eszerint a „nyugati médiumoknak Törökországban megbízható információkra és hírügynökségi forrásokra kell támaszkodniuk. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessék, szakítaniuk kell a Törökországgal és Erdoğannal szembeni ideológiai beállítottságukkal”.

Egy másik elmélet szerint Altun „saját hatáskörében”, de önhatalmúlag, más szóval saját szakállára cselekedett, ami a török kormánypárt, az AKP bizonyos köreiben is visszatetszést kelthetett. Ezért a „médiaigazgatót” vélhetőleg felülről leintették, s visszaengedték Törökországba a mondvacsinált és le is lepleződött ürügyekkel távozásra kényszerített német tudósítókat. Ennek az elméletnek a hívei tételüket azzal vélik alátámaszthatni, hogy hivatkoznak egy AKP-képviselőnek a német ARD televízióban elhangzott nyilatkozatára. Ebben Mustafa Yeneroğlu jogász, a török nagy nemzetgyűlés tagja, aki török bevándorló szüleivel egyéves korában érkezett Németországba, ott is nőtt fel, s egyetemi tanulmányait is részben ott végezte, kijelentette: sem megérteni nem tudja, és helyeselni is képtelen egy olyan döntést, amelynek értelmében német tudósítóktól megtagadják az akkreditálásukat. Az ilyesmi árt Törökország tekintélyének.