Flesch István: Elítélnek-e egy német újságírónőt Törökországban „kommunista terroristaként”?

Más zavaró közjáték nem fordult elő. A tárgyaláson nem volt népes közönség, csak  mintegy hatvanan lehettek a teremben, a többség a médiától érkezett. Ez valószínűleg összefüggött azzal, hogy Silivri, ahol a bíróság ülésezik, nyolcvan kilométernyire van Isztambultól. Ellenben számos nemzetközi, török és német médium, közöttük a Reuters és a Deutsche Welle képviseltette magát. A német pártpolitikusok közül azonban csak A Baloldal pártja, a Die Linke szövetségi gyűlésbeli tagja, Heike Hänsel asszony, a parlamenti pártcsoport helyettes vezetője volt jelen. Török részről pedig a Népek Demokratikus Pártja, a kurdbarát HDP elnökhelyettese, Beycan Taşkıran asszony és Erdal Ateş HDP-képviselő.

            Hänsel asszonyra mély benyomást tett a vádlott ügyvédjeinek, Kader Tonçnak és csapatának felkészültsége, kiváló szakmaisága. Például kapásból ízekre szedték azt a központi vádpontot, amely szerint Tolu asszony két évvel ezelőtt egy illegális rendezvényen két olyan kurd partizánnő temetésén is részt vett, akiket a török fegyveres erők különleges alakulatának katonái lőttek le Délkelet-Törökországban. A védelem bebizonyította: nemcsak hogy teljesen törvényesen engedélyezett eseményről volt szó, hanem a gyászmegemlékezést török rendőrségi felügyelet alatt is tartották. A bíró azonban nemigen zavartatta magát az érvek súlyától, arcizma se rándult, továbbra is nyugodtan üldögélt hatalmas méretű tabletje mögött.

            A jogi eljárás menete a török jognak sem felelt meg – állította Baki Selçuk, aki annak a berlini székhelyű szolidaritási bizottságnak a szóvivője, amelyet Meşale Tolu védelmére hoztak létre. Helyi informátorai és más jogi szakértők véleménye szerint ugyanis az eljárás során ugyanaz a bíró elnökölt, mint aki Tolu asszony ellen a letartóztatási parancsot kiadta. Ez megengedhetetlen. A bíróság a tárgyalás kezdetén nem adott helyt a védők ilyen értelmű ama indítványának, hogy helyette egy másik bírót rendeljenek ki, és vonjanak be a perbe,.

            Maximilian Poppnak, a Der Spiegel isztambuli tudósítójának sikerült szóra bírni még a tárgyalás előtt Tolu asszony apját. Ali Rıza Tolu könnyes szemmel, remegő kézzel számolt be arról, hogyan bántak lányával és unokájával a rendőrök. Április 30-án hajnali négy órakor egyszerűen rájuk törték az ajtót. Tolu férje, Suat Çorlu, aki az Elnyomottak Szocialista Pártja, az ESP (törökül: Ezilenlerin Sosyalist Partisi) elnökségi tagja, és közel áll a HDP-hez is, nem lehetett otthon, mivel már hosszabb ideje letartóztatásban volt. A rendőrhatóság emberei az asszonyt a földre parancsolták, és a kisfiúra is fegyvert fogtak. Azt kiabálták, hogy ha nem maradsz nyugton, te is dutyiba kerülsz, mint az anyád!

            Ali Rıza Tolu minderről még szülővárosában, a délkelet-törökországi Elbistanban értesült, s még aznap repülőgépen utazott Isztambulba. Leánya lakását szörnyen feldúlva találta: a szekrények feldöntve, kiforgatva, mindenütt ruhák, papírok borították a parkettát. A nagyapa Serkant, akit a rendőrök a szomszédoknál hagytak, magához vette. De hiába volt minden gyengédség, gondoskodás, a két és fél éves kisfiú egyre vészjóslóbban kiabált, sírt az anyja után. Már aludni sem tudott, és a bánattól dadogni kezdett. Csak egyet lehetett tenni: bevinni anyjához Isztambul Bakırköy kerületének női börtönébe.

            Anya és kisfia most együtt van, a zárkát 24 másik asszonnyal kell megosztaniuk. Serkan még túl kicsi ahhoz, hogy beadhassák a börtönóvodába… Ide játékszert nem engednek be. Viszont Meşale fiával naponta egyszer egy órát sétálhat az udvaron. Legközelebbi rokonain és ügyvédjein – és most már a német konzuli képviselet tagjain – kívül nem engednek be hozzá látogatókat. Napjait regények olvasásával és a mindig mellette lévő Serkannal való foglalkozással tölti. Apja azt mondja, hogy a sanyarú körülmények és börtönviszonyok ellenére leánya nem vesztette el reményét, hogy egyszer még lesz demokrácia Törökországban. Mint egy levelében írta, hamarosan elmúlnak ezek az ólomszürke idők. Mert minél sötétebb az éjszaka, annál ragyogóbb lesz a reggel…

            Michael Martens és Rüdiger Soldt, a Frankfurter Allgemeine (FAZ) tudósítói felhívják a figyelmet egy olyan körülményre, ami némi reményre adhat okot. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök ugyanis a Törökországban fogva tartott és büntetőeljárás alá vont három olyan német közül, akiknek a sorsát hazájukban különösen élénk és aggódó érdeklődés kíséri, csak kettőnek minősítette tevékenységét „bűncselekménynek”, ily módon mintegy elővételezve várható esetleges büntetésük súlyosságát. Meşale Tolu személyét azonban – ellentben a másik kettőével – eddig a nyilvánosság előtt nem érintette. Egyikük az év elején letartóztatott Deniz Yücel, a Die Welt tudósítója, aki német–török kettős állampolgár. A másik a júliusban egy márvány-tengeri szigeten őrizetbe vett berlini Peter Steudtner emberi jogi aktivista, akit egy szemináriumról vittek el. Ők ketten még mindig várják perük kezdetét, de az államfő ennek ellenére nyilvánosság előtt már mindkettőjüknek megelőlegezte a „terrorsegéd” és „ügynök” minősítést.

            A német tudósítók feltételezik, hogy mind Martin Erdmann német nagykövet, mind pedig Georg Birgelen isztambuli német főkonzul azért maradt távol a per első tárgyalásától, mert a látszatát is el akarják kerülni annak, hogy jelenlétükkel bármiféleképpen megkísérelhetnék az eljárás befolyásolását. Ez ugyanis esetleg rontana Tolu remélt felmentésének esélyein. Ezért helyettük csak a német konzulátus két vezető beosztású munkatársnője jelent meg a tárgyalóteremben.

            Meşale bátyja, a szintén Németországban született 36 éves Hüseyin Tolu, aki most is szülővárosukban, Ulmban él, és egy építőanyag-kereskedelmi vállalat osztályvezetője, részletes interjút adott húgáról és családi kapcsolataikról. Az Ulmban megjelenő Südwest Presse című, nagy példányszámú baden-württembergi regionális napilap munkatársainak, Ulrike Schleichernek és Christoph Mayernek elmondott olyasmit is, ami eddig a német sajtóban nem volt olvasható: „A családunkban mi mindannyian demokratikus szocialisták vagyunk – jelentette ki. Ámbátor kurdok vagyunk, de nem küzdünk független Kurdisztánért, miként a PKK. (Ehhez mi hozzáfűzhetjük, hogy hivatalos megnyilatkozásai szerint már a PKK sem.). Én magam aztán végképp nem foglalkozom politikával – folytatta –, de elfogadom, amit nővérem csinál. Németországban születtünk és itt is nevelkedtünk, tudjuk tehát, mit jelent a demokrácia. Ez formált bennünket.”

            Hüseyin a tudósítók kérdésére válaszolva tagadta, hogy testvére kommunista lenne. Ő elsősorban a nők jogaiért áll ki – mondta. Vegyük például a fejkendőt. Nem tudja elfogadni, hogy a nőkre ráerőszakolják ennek viselését. Azt sem, hogy nőket elnyomjanak. 2014 óta csak időnként dolgozott Törökországban, legutóbb az ETHA hírügynökségnek, főként cikkeket fordított. Később önálló cikkeket is írt. „Ezek között azonban egy sem volt, amelyben bírálta volna Erdoğan elnököt. Más témákra figyelt, például az örménykérdésre.” (A német szerkesztőség közbeszúrt zárójeles megjegyzése szerint az ETHA „közel áll egy marxista-leninista párthoz”.)

            Hüseyin legutóbb tíz percig telefonon beszélhetett húgával, aki óvta attól, hogy túl sokat nyilatkozzék a sajtónak. Félti őt. Hüseyint ugyanis már megfenyegették a közösségi hálón, becsmérelték, hazaárulónak nevezték. Önmagáért nem aggódik, de feleségét, gyermekeit félti, ezért be is szerzett egy házi figyelőkamerát. Meşalét a börtönben látogatja édesapja, egy nővére és több unokatestvér, ő azonban nem utazik el oda Törökországba, mert feltételezi, hogy többet nem engednék ki… Szerinte a hivatalos Németország csak megkésve vállalt szolidaritást húgával. Ellenben a régi osztálytársak az Anne Essinger Gimnáziumból gyakran írnak együttérző levelet a börtönbe Meşalénak. Ott a többi fogolytárs asszony is tartja benne a lelket, sokat játszanak kisfiával, Serkannal.

            (A Köztársasági Néppárt, a CHP képviselőjének, Gamze İlgezdi asszonynak az interpellációjára válaszolva a török igazságügyi-minisztérium még májusban azt a választ adta, hogy a török börtönökben összesen 560 hat év alatti kisgyermek van anyjával. A TR724 hírportál augusztusi jelentése szerint viszont a muzulmán Eid-al Adha, törökül Kurban Bayramı, vagyis az áldozat ünnepét szerte Törökországban a börtönökben már 668 hat éves kor alatti gyermek köszöntötte édesanyjával. Ez a nagy szám politikai megfigyelők szerint összefügg a meghiúsított katonai puccskísérlet után széles körben foganatosított letartóztatásokkal.)

            A német kormány követelte Meşale Tolu és német társai szabadlábra helyezését, s Sigmar Gabriel külügyminiszter megígérte, hogy Berlin mindent megtesz Tolu érdekében. Kétségtelen azonban, hogy az újságírónővel való szolidaritás tekintetében a Baloldal Pártja, a Die Linke járt az élen. Később aztán már csatlakozott hozzá Ulm kereszténydemokrata (CDU) főpolgármestere, Gunter Czisch és neu-ulmi kollégája, a keresztényszociális (CSU) Gerold Noerenberg. A két város községtanácsának képviselői felszólították a török igazságszolgáltatást a jogállami alapelvek tiszteletben tartására.

            Ulm városában a Münsterplatzra minden pénteken az összes politikai párt támogatásával néma figyelmeztető őrség áll ki a nagyközönség elé Meşale Tolu asszonyért. Legutóbb pedig megtartották a városban a Meşale Toluval vállalt szolidaritás hangversenyét is.

Flesch István – Türkinfo