![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Kıvanç Tatlıtuğ 5 év kihagyás után, 2018-ban tért vissza a filmvászonra. Legutóbb a „Pillangó álma” (Kelebeǧin Rüyası) című filmben láthatták a rajongók. Új filmje a „Gyerünk, fiam” (Hadi Be Oǧlum) 2018. február 16-án került a török mozikba.
A film helyszínéül a földközi-tengeri partvidéken, Antalya tartományban található Kaş település szolgál, mely Törökország egyik legszebb tengerparti városa, így gyönyörű keretet ad az egész filmnek.
A „Gyerünk, fiam” főszereplője Ali, akinek egyéjszakás kalandjából (bár ő nem csak ennyit szeretne a lánytól) fia születik. Mivel a lány mentálisan beteg és öngyilkosságot próbál meg elkövetni, apja elviszi Kaşból, viszont néhány hónap múlva a lány visszatér és elmondja Alinak, hogy van egy közös gyerekük, Efe, akit Alinak kell felnevelnie, mert ő képtelen rá. Ali magához veszi a kisfiút, akiről kiderül, hogy autista, és nagy erőfeszítések, küzdelmek árán próbálja apjával közösen felnevelni. Mivel Efe iskolába nem járhat, így Ali próbálja meg tanítani, fejleszteni, legjobb tudása szerint – eredménytelenül. Ali legnagyobb vágya, hogy tudja, fia megérti őt. Efe nem beszél, és sosem néz senkinek sem a szemébe, ez apjának különösen fáj. Egy véletlen folytán kiderül, hogy Efe vonzódik a zenéhez, és a zongora hangjához, így apja zongoratanárhoz viszi. A tanár elmondja Alinak, hogy Efének zseniális érzéke van a zenéhez, így elvállalja, hogy a nyári szezonban, amíg Kaşban lép fel, délelőttönként tanítja a fiút. Mikor elérkezik az ősz, a tanár hazautazik Isztambulba, de arra kéri Alit, hogy vigye el Efét koncertet adni. Mivel a férfi mindent megtenne, hogy gyermekét boldognak lássa, a nehéz anyagi körülményeik ellenére is felkerekednek és elutaznak a nyüzsgő nagyvárosba. A kisfiú valóban csodálatosan játszik a nagyközönség előtt, és éltében először, zongorázás közben, édesapja szemébe néz.
Ez a film a szeretetről, a reményről, az áldozatról és a szívfájdalomról szól. Arról, hogyan éljük túl, ha a dolgok szörnyűek, hogyan lépjünk fel a kihívásokkal szemben és hogyan tudjuk leküzdeni saját kétségeinket. Az emberek nagy része olyan körülmények között nőtt fel, hogy nehezen tudja elfogadni azt, ha valaki másképp néz rá, másképp gondolkodik vagy viselkedik. Ez a film az elfogadásról, a különbségek megértéséről és arról mesél, hogy több módja is van annak, hogy felfedezzük a körülöttünk lévő világot, észleljük a környezetünket és kommunikáljunk másokkal.
Ez egy egyszerű, humánus film, világos üzenettel. Egy olyan történet, amely megérinti a szívünket, könnyet csal a szemünkbe, melegséggel és reménnyel tölt el minket. A film egyik legnagyobb erőssége a színészek játéka: kitűnően hozzák a karaktereket. Mindannyian kimagasló teljesítményt nyújtanak, de a két főszereplőről külön is érdemes szót ejteni. Alihan Türkdemir alakítja a kis Efét. A 8 éves színész nagyon jól játssza az autista spektrumzavaros kisfiút, aki próbál kapcsolatba lépni az apjával és a külvilággal. Az egyik legemlékezetesebb jelenet a film vége felé játszódik, amikor Efe minden erejét összeszedi, hogy apjával kommunikálni tudjon. Ez egy nagyon megható pillant!
Természetesen Kıvançról sem szabad megfeledkeznünk. Ő egy kaméleon, aki minden egyes szerepével képes azonosulni. Sokoldalú színész, aki nem fél a kihívásoktól.
A film zenéje nemcsak szép és illeszkedik az adott jelenetek hangulatához, de döntő fontosságú és kötődik a témához és a történethez is. A zene híd a különböző világok, nézőpontok, perspektívák között. A zene a kommunikáció egyik eszköze, kötődik az emberekhez is és segít megérteni egymást. A táj lélegzetelállítóan szép, és a nyugalom, melyet áraszt gyakran ellentétes a karakterek lelkében dúló zűrzavarral, végül azonban mégis sikerül megtalálniuk a békét és a kötődést, amit mindketten kétségbeesetten keresnek.
Akit érdekel, a következő linken magyar felirattal meg is nézheti:
Forrás: kivancnorthamerica.com
Kollár Kata – Türkinfo
