Ezen a napon: Az isztambuli lóvasút története

Budán az első menetrend szerinti omnibusz már 1832-ben elindult. Ez azonban nem ugyanolyan közlekedési eszköz, mint az isztambuli ló vontatta jármű, mert az omnibusz inkább a troli- és az autóbusz elődje. Isztambulban ugyanis fémsíneken közlekedtek a kocsik, melyeket lovak húztak a kötött pályán, így inkább a villamos ősének tekinthetők. Pesten ilyen típusú lóvasutak csak 1866-ban kezdtek közlekedni Újpest és a Kálvin tér között.

Ló vontatta, kötött pályás eszköz először 1932-ben a New York–Harlem vonalon jelent meg, és hamar megérkezett az újítás az Oszmán Birodalom központjába is.

Isztambul tömegközlekedést szolgáló lóvasútja 1872. szeptember 3-án indult első útjára.

Konstantin Krepano Efendi volt az az üzletember, akinek nevéhez fűződik bevezetése a városban. Dersaadet néven alapította meg társaságát, és 1869. augusztus 31-én szerződésben vállalta el, majd városszerte kiépítette a síneket. 3 hosszú évig tartott a kemény munka, melynek során a legfontosabb sugárutakat felbontották, síneket fektettek, és újra kövekkel fedték le.

A vonalak induló állomásai Eminönü és Karaköy kerületekben voltak, 4 fő útvonalat alakítottak ki: Azapkapı–Galata, Aksaray–Yedikule, Aksaray–Topkapı és Eminönü–Aksaray között. Eleinte nem alakítottak ki megállóhelyeket, az utasok bárhol le-fel szállhattak. Ez azonban a 15-20 perces utat 1 órásra nyújtotta, mely egyértelműen tarthatatlan volt, ezért fix megállókat határoztak meg.

A társaság 45 kocsit üzemeltetett, ebből 14 nyári, azaz nyitott volt. Némelyikben csak női utasok kaptak helyet. Mindegyik kocsit – az útvonal hosszától és lejtésétől függően – 1–4 ló vontatott. A közel 400 ló pedig Magyarországról és Ausztriából került az oszmán városba.

Az új közlekedési eszköz különleges munkaköröket is teremtett. Egyértelműen szükség volt egy hajtóra, akinek az ispir nevet adták. Ez a szó azt jelenti: a lovakhoz értő szakember. Neki nagyon jól kellett értenie ugyanis a négylábú állatokhoz, tudnia kellett irányítania őket. Volt még egy jegykezelő is a kocsikon. Az egyik legkülönlegesebb szerepe annak a személynek volt, aki nagyon erős lábakkal és hanggal kellett, hogy rendelkezzen ahhoz, hogy felvegyék: ő a kocsik előtt sétált teljes munkaidejében, és hangosan kiabálta: varda-varda (Vigyázz! Figyelj!), így neki a vardacı elnevezést adta a köznyelv.

Isztambul után hamar megjelentek ezek a közlekedési eszközök a birodalom egyéb nagyvárosaiban is: előbb Szalonikiben, majd Izmir (a képen egy Izmir/Karşıyaka kerületében közlekedő kocsi látható), Damaszkusz, Bagdad és Konya is kiépítette a vonalakat.

forrás: pinterest.com

Negyvenévnyi közlekedés után az vetett véget a népszerű vonalak használatának, hogy 1912-ben kitört a Balkán-háború, és a hadsereg a lovakat felvásárolta 30 ezer aranyért. Így Isztambul villamos nélkül maradt egészen 1939-ig, amikor már elektromos üzemeltetéssel indultak újra a kocsik.

A ló vontatta kocsik egy gyönyörűen felújított példányát ma is megtekinthetik a Rahmi M. Koç Müzesi tárlatában (Hasköy Cad. No: 5 Hasköy 34445 – İstanbul).

forrás: rmk-museum.org.tr

Információk forrása: fikriyat.com, neoldu.com

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here