Elif Shafak: a kávéscsésze, amely Isztambulra emlékeztet

A világhírű török írónő összegyűjtötte azokat a dolgokat, amelyektől mindenhol otthon érzi magát.

A kávéscsészék azt szimbolizálják, hogy részt veszek a politikában

Szeretem a teával és a kávéval kapcsolatos szertartásokat. Szeretem, ha van egy teáspohár és egy teáskanna az asztalomon, amikor írok, vagy legalább az egyik kávéscsészém. A kedvencem egy nagyon kicsi, sötétkék színű, kis virágokkal díszített csésze és a hozzá illő csészealj. Törökországban a kávéházak a politikai témájú beszélgetések színterei. Az emberek itt gyűlnek össze, hogy eszmét cseréljenek, beszélgessenek és vitatkozzanak. Az Oszmán Birodalomban több szultán is volt, aki tiltotta a kávét, ugyanis a hatóságok rájöttek, hogy ha az embereknek elegendő kávéjuk van, akkor szembe mernek szállni a rendszerrel. A kávéházakban általában férfiak gyűlnek össze, de amikor Isztambulban voltam egyetemista, később pedig tanár, fontos lett számomra, hogy én is részt vegyek ezekben a beszélgetésekben. Szeretnék több nőt látni a kávéházakban, és szomorú vagyok, hogy kevesen járnak. Manapság a legtöbb időmet Angliában töltöm, de még mindig úgy iszom a teám és a kávém, mint egy török.

Egy sárga írógép, amely szabadságot adott az íráshoz

Balkezesnek születtem. Az iskolában jobb kézzel kellett írnom, és nagyon nehéz volt erre átállnom. Magányos gyerek és lelkes olvasó voltam, de én voltam az utolsó az osztályban, aki megtanult írni. A mai napig nagyon nehéz kézzel írnom, még a könyvek dedikálása is nehezemre esik. Csak amikor tizennyolc éves koromban megvásároltam az első írógépemet egy bolhapiacon, akkor kezdett el a jobb és bal kezem „kommunikálni” egymással. Ez az írógép egy őskövület volt, tintanyomokat hagyott a papíron. Nem sokkal később cseréltem le egy sárgára. Sokáig használtam, és igazi szabadságot adott nekem. Most már természetesen számítógépen írok, de nagyon hiányzik az az írógép. Hálás vagyok neki.

Otthonos szőnyegek

Amikor új városba vagy új házba költözöm, mindig veszek egy kis szőnyeget, és az íróasztalom alá teszem, hogy ezzel is otthonosabbá tegyem a szobát. Talán egy részem még mindig emlékszik az Ezeregyéjszaka meséire, amelyeket gyermekként nagymamámtól hallottam: a világ folyamatosan változik, de amíg egy kis szőnyegen ülsz, otthon vagy mindenhol. Vagy fordítva, idegen vagy mindenhol, attól függ, honnan nézzük. A legkedvesebb szőnyegemet Isztambulban vásároltam a Nagy Bazárban, amikor a 2000-es évek elején először odaköltöztem. Bár a szüleim törökök voltak, anyám sokat költözött, így sok különböző helyen nőttem fel. Ez a kis szőnyeg nagyon fontos számomra, a valahová tartozást jelenti.

A fejhallgatóm elűzi a csendet

Sok író nem tud zajos környezetben írni, engem viszont zavar a csend, valahogy túl sterilnek találom. Isztambulban megszoktam az éjszaka is forgalmas utca hangjait. Szerettem nyitva hagyni az ablakokat és az utcai árusok káromkodásait hallgatni. Amikor zajos környezetben írok, az írásom nyugodtabbá válik. Ezért most, amikor dolgozom, zenét hallgatok, általában hangos, agresszív zenét. Néha ugyanazt a zenét hallgatom 70-80-szor egymás után. Szeretem a heavy metált, a gót és a pogány zenét, és ezeket egy olyan nagy fejhallgatón keresztül hallgatom, amely teljesen befedi a fülemet. Belefeledkezem a zenébe, és úgy érzem, mintha egy másik dimenzióba kerülnék.

Rumi versei, amelyek bevezettek engem a spiritualizmusba

Strasbourgban születtem, Ankarában, Madridban, Kölnben és Isztambulban is éltem. Ennek az életmódnak egyik hátránya, hogy az ember nem viheti mindenhová magával könyveit. Minden alkalommal, amikor költözöm, alaposan át kell gondolnom, mi az, amit magammal viszek. Van néhány könyv, amelyek mindig velem vannak, ezek közül kiemelkedik Rumi „Válogatott versek” című könyve. Először akkor olvastam, amikor egyetemista voltam Ankarában. Bizonyos értelemben ez a könyv megváltoztatta az életemet. Tudományt tanultam, nem vallásos családban nőttem fel, bár a nagymamám nagyon babonás volt. Nem vagyok hívő, de Rumi versei, amelyek az iszlám, a judaizmus, a kereszténység és a miszticizmus elemeit is tartalmazzák, megnyitották nekem ezt a világot. Végül a „Szerelem” című regényem inspirációjává váltak. Többször is visszatérek Rumi könyvéhez, mert több formában is el lehet olvasni: elölről hátra, a végéről visszafelé, vagy véletlenszerűen kinyitva valahol, majd újra becsukni. Ez egy olyan könyv, aminek sok ajtaja és folyosója van.

Az ezüst gyűrűk megmutatják a részletek fontosságát

Leginkább fekete ruhát hordok, ruháim gyakran egyszerűek, de a kiegészítőket, különösen a gyűrűket, nagyon szeretem. Nagynak és ezüstnek kell lenniük, lehetőleg csillogó kéknek vagy türkizkéknek; én így öltözöm színesen. Szeretem azokat a kis részleteket, amelyektől mindegyik különböző lesz – az öltözködés a részletekről szól. Nézem a gyűrűket, és arra gondolok, milyen energia és kreativitás kellett a mestertől, hogy ezeket megalkossa. Bizonyos szempontból az ő munkája egy kissé hasonlít az enyémhez: a történetmesélő feladata, hogy részleteket felhasználva mondja el a teljes történetet.

Forrás: 1843magazine.com

Kollár Kata – Türkinfo