Egyre tarthatatlanabb az örmény népirtásról vallott török álláspont

Tengelyt akasztott Ankara Párizzsal, miután a francia képviselőház után a szenátus is elfogadta azt a törvényt, amely büntetni rendeli az örmények ellen az I. világháború idején az Oszmán Birodalomban elkövetett népirtás tagadását. Válaszul a török kormány hazahívta párizsi nagykövetét, egyúttal a politikai és katonai együttműködés befagyasztásával, francia áruk és cégek bojkottjával fenyegeti Párizst, ám megfigyelők szerint a népirtással kapcsolatos hajthatatlansága egyre kevésbé tartható.

A két ország viszonyának fagypontra hűlése pár hónap alatt következett be. Tavaly novemberben, a G-20 csoport cannes-i csúcstalálkozóján Nicolas Sarkozy elnök még barátságosan parolázott Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel. A szenátusi szavazás után viszont Erdogan a szólásszabadság kivégzésének minősítette a vitatott francia törvényt. Egyúttal azt állította, hogy Sarkozynek azért van szüksége arra, mert a franciaországi örmény kisebbség szavazataira kacsintva akarja elhárítani a tavaszi elnökválasztáson őt fenyegető vereséget.

Az évekkel ezelőtt becikkelyezett első népirtás-ellenes törvény (amely a holokauszt tagadását rendelte büntetni) után az örmény genocídiumra vonatkozó a második ilyen jellegű jogszabály Franciaországban. Elfogadásában kétségkívül szerepet játszott a francia földön élő, mintegy félmilliós örmény közösség, amelynek első számú szószólója Charles Aznavour, a világhírű énekes. E közösség – egyetértve a francia politikai pártok többségével – azt állítja, hogy 1915-17 között másfél millió örményt öltek meg, illetve kergettek halálba az Oszmán Birodalom vezetésének utasítására. Ankara mint a birodalom jogutóda viszont legföljebb félmillió örmény halottat hajlandó elismerni, azzal érvelve, hogy a háború zűrzavarában török és örmény oldalon egyaránt nagy volt az emberveszteség; népirtásról viszont nem lehet beszélni.

Örményország – Ankarával ellentétben – lelkesen üdvözölte a szenátusi szavazás eredményét. Edvard Nalbandjan külügyminiszter értékelése szerint Párizs kulcsfontosságú szerepet játszik az emberi értékek védelmében. „A törvény elfogadásának a napja arany betűkkel vonul be nemcsak az örmény-francia barátság könyvébe, de az emberi jogok védelmének krónikájába is” – hangoztatta a miniszter. Az Örményországgal ellenséges viszonyban álló – és Törökország „kistestvérének” számító – Azerbajdzsán kormánya viszont „mély csalódottságának” adott hangot az „egyoldalú francia lépés” miatt.

A török erőfitogtatást kifejező reakciók és fenyegetések azonban kudarcba fulladhatnak. Csekély ugyanis a valószínűsége annak, hogy a végső szót kimondó francia Alkotmánytanács megsemmisítené a törvényt, amennyiben összejön az ilyen értelmű beadványhoz szükséges hatvan képviselői aláírás.

Törökország évtizedek óta keményen fellép az örmény népirtás mint fogalom és bűntény elismerése ellen; ebben a kérdésben teljes az egyetértés a politikai pártok között. A diplomáciai fellépést leplezetlen figyelmeztetések és dorgálások kísérik mindazon államok ellen, amelyek fontolóra veszik az örmény népirtás elismerését, illetve szankciókkal sújtják annak tagadását. Ennek dacára már mintegy húsz állam fogadott el ilyen értelmű jogszabályt – és a folyamat feltartóztathatatlannak látszik.

„A török álláspont egyre tarthatatlanabb – vélekedett a Milliyet hasábjain Semih Idiz török publicista. – Ankara ugyan egyre élesebb hangon fenyegeti Párizst. Ám néhány hét múlva az amerikai kongresszusban is napirendre kerül az örmény téma, és a sor folytatható. Vajon minden ilyen országból haza fogja hívni a török kormány a nagykövetét? Ez abszurd helyzetet eredményezne” – vélte Idiz.

Ankara „negatív stratégiája kudarcot vallott, ám ezt senki sem hajlandó beismerni – állapította meg Cengiz Aktar, az isztambuli Bahcesehir egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora. – Csak remélni tudom, hogy az illetékesek elgondolkodnak, és új hozzáállást fognak tanúsítani az örmény népirtás közelgő 100. évfordulója alkalmából.”

Hugh Pope, az International Crisis Group szakértője szerint a megoldás a török-örmény viszony normalizálásán keresztül képzelhető el. A viszony javítását éppúgy gátolja a népirtás megítélése, mint az Örményország és Azerbajdzsán közötti több évtizedes konfliktus, amelynek tétje Hegyi Karabah hovatartozása. (E vitában Baku szilárd szövetségesre talál Ankarában.)

„Törökországban igen sokan nyugtalankodnak amiatt, ahogyan hazájuk viszonyul (a népirtás) kérdéséhez a centenárium közeledtével – vélekedett Pope. – Ezek az emberek úgy gondolják, hogy Ankarának rá kellene térnie a Jerevánnal történő megbékéléshez vezető útra. Így (a kormány) közös nevezőre kerülne azokkal a tömegekkel, akik 2015-ben meg akarnak emlékezni az Anatóliában eltűnt örmény közösségekről.”

Történelmi lépésre került sor 2009 őszén, amikor az örmény és a török kormány megbízottai Svájcban jegyzőkönyvet írtak alá a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról. A dokumentumot azóta sem ratifikálták, mivel Ankara – Baku nyomására – ennek feltételéül szabja a karabahi kérdés megoldását.

Soli Özer, a HaberTürk napilap publicistája szerint Törökország nem térhet ki a centenáriumi megemlékezés elől. „Mindenekelőtt hangot kell adni a történtek miatti szomorúságnak, amit a török állam soha nem tett meg. Ez képezi a kiindulási pontját” az örmény kérdés kapcsán történő megbékélésnek – fogalmazott az isztambuli Kadir Has egyetem tanára.

2012-01-28
Galamus.hu